A GONOSZ ASSZONY
A GONOSZ ASSZONY
Bajomi Miksa kedves bátyánk és komposszesszor társunk elkezdett a tavaszkor köhögni. Ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy a gonosz influenza a tekintetes úrba is beleköltözött volt a télen.
A háziorvos (dr. Rákóczy Ferenc úr) hallván a köhögést, így szólt hozzá:
– Önnek a köhögése aggasztó. Önnek a melle gyönge. És a legkomolyabban figyelmeztetem, hogy menjen valahova meggyógyulni. Ennek a nagy csibukozásnak is jó volna békét hagyni.
A tekintetes úr fölpattant mérgesen:
– Hát meg van maga, doktor, bolondulva, hogy nekem ilyeneket mond? Ilyen mell, mint az enyém! Erre a mellre meri mondani, hogy az gyenge. Semmiféle fajtájának se volt ilyen melle soha. Mert ez aztán mell!
S egy hatalmasat ütött rá az öklével, hogy szinte kongott, mint a hordó:
– Ilyen mell nem tudom, van-e még egy Európában!
– Az nekem mindegy, én konstatálom, hogy a köhögés nem tetszik, s előre figyelmeztetem, hogy…
– Lárifári, hagyjon nekem békét – szólt Miska bátyánk, s annak jeléül, hogy erről a tárgyról egy mukkot se akar hallani többé, belemélyedt a »Pesti Hírlap« olvasásába.
– Lássuk csak, van-e benne valami a papok ellen!
A doktor úr erre átment a tekintetes asszonyhoz, a mi kedves Erzsi nénénkhez (akinek a legkülönb befőzöttjei vannak a megyében), és előtte is elmondta aggodalmait, hogy a férje könnyen megkaphatja a hektikát, ha még eddig nincs benne. Erzsi néni halálra ijedt szegény, elsápadt, összecsapta a kezeit.
– Szent isten, mit tegyünk? Drága lelkem, doktorkám mentse meg.
– Nem lehet vele beszélni. Bele van szeretve a saját mellébe. Azt mondja, hogy az a legerősebb mell Európában.
– Ne adjon rá semmit, édes doktor úr.
– Igen, de valamelyik gyógyfürdőbe kellene mennie. Beszéljen vele a tekintetes asszony, hátha rávehetné.
– Ráveszem, hogyne venném, még a lelkemet is kisírom, csak elmenjen.
Hanem bizony Erzsi asszony is hiába beszélt Miska bátyánknak. Rendesen dühbe jött és összeszidta.
– Az a barom… az a doktor téged is elbolondított. Nevetséges! Ilyen mell nincs Európában, ha én mondom.
Miska bácsi hát nem ment a fürdőbe, arról ugyan szó se volt, hanem (a vén asszony gyorsan kopik már) úgy pünkösd felé a szegény Erzsi néni kezdett veszedelmesen köhécselni. Arról is panaszkodott, hogy néha vért köp.
Dr. Rákóczy Ferenc úr elmondta a tekintetes úrnak, hogy aligha baj van: az asszony hektikában van.
Miska bátyánk halálra ijedt:
– Szent isten, mit tegyünk? Kedves jó doktorkám mentse meg.
– Fürdőbe kell mennie…
– Megy, megy azonnal. Hová menjen?
– Menjen például Gleichenbergbe.
– Oda megy, még ma oda megy.
– De jó volna, ha a tekintetes úr is elkísérné.
– Hát hogyne kísérném el!…
– De ha ott is maradna, mert az efféle betegeket az egyedüllétből származó búskomorság taszítja egyre mélyebben a bajba.
– Ott maradok, természetesen ott maradok.
Bajomi bátyámék még aznap elutaztak Gleichenbergbe.
Az öregúr ott maradt beteg felesége mellett, sarkában volt, vele járt, lemondott a dohányzásról inkább, hogy ne ölje a füstjével, elkísérte még a só és fenyő inhalációkra is, szítta vele hetekig azokat a pokolra való illatokat.
Az asszony szemlátomást gyógyult. Mihály bátyánkkal verebet lehetett volna fogatni.
– Szegény öregem, csakhogy megélsz, csakhogy semmi bajod se lesz.
A szezon végeig olyan menyecske lett Erzsi néniből, mint a karika. Hanem hálás is volt Mihály bátyánk, egy ropogós százast vitt a fürdő doktornak az utolsó napon búcsúzóra.
A doktor megköszönte a gazdag honoráriumot, s miután végig legeltette szemeit a Miska bácsi piros, egészséges ábrázatján, mosolyogva mondá:
– Most már menjen ön haza, és csókoljon kezet a feleségének.
– Miért? – kérdi Miska bácsi csodálkozva.
– Mert neki köszönheti, hogy meggyógyult.
– Én? Hát mikor voltam én beteg?
– Aggályos tuberkulózis tünetek mutatkoztak önön.
– Énrajtam. Hiszen a feleségem…
– Az áldott léleknek annyi baja se se volt, mint nekem. Azért csókoljon neki kezet. Példányképe az asszonyoknak!
De már erre kigyúlt a mi bátyánk:
– Mit, példányképe? No iszen adok én annak példányképet. Hát illik az, hogy valaki ilyen komédiát űzzön az urával. Megállj, boszorkány, ezt megkeserülöd. Tyű, aki áldóját! Pozdorjává töröm azt a gonosz asszonyt…
Miska bátyánk még ma is haragszik az asszonyra, pedig most már igazán olyan melle van, hogy fát lehetne rajta vágni.
