[ELŐSZÓ GÁRDONYI GÉZA »FIGURÁK« C. RAJZKÖTETÉHEZ]
[ELŐSZÓ GÁRDONYI GÉZA »FIGURÁK« C. RAJZKÖTETÉHEZ]
A törvényszéki vádlottaknál csak az általános kérdések között szerepel, hogy az illető hova való; a lényegre mindegy. A könyvnél, fájdalom, majdnem az a főkérdés, hogy »hol látott napvilágot«? Egy szegedi illetőségű könyv már előre fitymáló mosolyt csak a kritikusi ajkakra, s e mosoly alatt lappangva, szinte ott lebeg már a szentencia: »Bűnös és büntetendő!«
Nekem magamnak is vannak Szegeden született szellemi gyermekein, akiknek sokkal több küzdelmet kellett kiállniok, mint a budapesti kölykeimnek, pedig talán erőteljesebbek, életrevalóbbak ezeknél.
Nagy primitivitás ez, s nincs is meg egyebütt, csak az irodalomban, mert a fülemilének, ha dalol, nem kételkednek azért a nótájában, hogy nem a városligeti fasorban teszi, hanem valahol a szatymazi bokrok között.
Nekem egyrészt örömet okoz, hogy ez a könyv éppen Szegedről jön, az én fogadott szülőföldemről. Mert az édesvízű városnak, mely hadi vitézségével, kereskedelmi életrevalóságával, magyar hűségével megszerezte egy ezredév alatt a pelikánt, aztán a bárányt, majd a phönixet (ez került a legtöbbe), még szüksége volt egy állatra: a bagolyra. Arra a bagolyra, mely a szép homlokú Minerva istenasszony lábainál gubbaszkodik.
A paloták kupoláin csillámló napsugár nem veri ragyogását oly messzire, mint a nyomdák fekete betűiből kilövellő fény.
Egy városnak nem elég, hogy csak paprikája legyen, jobban mutatja, hogy igazi város, ha egy kis attikai só is terem benne.
Szeged egy rövid évtized óta magasan emelkedik ki az alföldi városok közt mint könyvpiac. Tíz-tizenöt figyelemre méltó mű jelenik meg ott évenkint: s egyszer az a kérdés támadna, miért követel magának a többi városoknál nagyobb rangot, nem a nagy házait kellene fölemlítenie, hanem e köteteket.
Mert vegyük föl azt a képzelt esetet – ami különben világ végeiglen sohase teljesedjék –, hogy Szeged elenyészik a föld színéről és három adat marad fel róla.
Az egyik adat azt hirdetné, hogy hetvenezer lakosa volt.
– Éppen kétszer annyi, mint Orosházának – mondaná a nyomozó történész.
A másik adat arról szólna, hogy nagy forgalma, élénk kereskedelme volt.
– Kedvező helyen feküdt – okoskodnék a történész –, éppen a Tisza mellett.
De amint rábukkan a harmadik adatra, hogy tizenöt könyv jelent meg évenkint a nyomdáiban, a historikus élénken vetné papírra: »Itt egy jelentékeny művelt város volt valamikor«.
Ám sok év sok tizenöt kötetjét lapoztam már át, de egyet sem találtam köztük feltűnőbbet, mint fiatal írótársamnak ezt a könyvét, a »Figurák«-at. Tiszta kék ég alatt derült napsugár mosolyog – a frisseség harmatja reszket az alakjain. Sok szín, sok szellem, s még több elmésség. Csak még az ízlésnek kell egy kicsit tisztulnia.
Szinte érzem, mikor őt e nehány sorral bemutatom a közönségnek: »No, most ugyan erős ellenfelet veszek magamnak«!
De úgy gondolom, nem volt az a becsületes s igazi kertész sohasem, aki azért tapos el üde, illatos virágokat, mert nem ő termesztette.
