A MAI ÜLÉS [nov. 28.]
A MAI ÜLÉS [nov. 28.]
Még enyhe ősz volt, mikor az elkeresztelési vita megindult, már kemény dermesztő tél van, hólepett kabátokban jönnek a képviselők, s még mindig a februári rendelet van napirenden, de már végvonaglásban. A Ház és a folyosó mozgalmas képet nyújt. A mezei hadak mind itt vannak. Ucsu a fagyos kezeit melengeti a pattogó tűznél. A protestánsok harcias kedélyhangulatban hullámzanak szerte a helyiségekben szabadkőművesi kacsintásokkal üdvözölve egymást, mintha mondanák: »Hm, sokan leszünk, hm«. De el nem maradtak a katolikus papok se, csakhogy elkeseredésük már enyhe humorrá változott, ami elég különös jelenség, hogy az ecetből legyen bor. »Rosszabbak vagytok a burkusoknál – mondja az egyik tisztelendő atya mosolyogva –, mert azok Bismarck szerint, legalább az istentől félnek, de ti már nem féltek az istentől sem.«
Bent Sponer Andor kezdte a vitát jó szepességi dialektusban. Jóképű, sovány ember, tele ellentétekkel. Rossz szónok, de okos ember. Okos ember, ámbár ellenzéki. Elfogadja a Szivák és az Irányi határozati javaslatát.
Ugyanezt teszi báró Prónay Dezső, a lutheránusok főkurátora is, csinos átgondolt beszédében.
Hasonlóképpen Kiss Albert. Nincs semmi ellentmondás az utolsó napon.
A szónokok táblája üres. Az elnök kijelenti, hogy a vita be van zárva. Ámen.
Még egyszer feláll Csáky (omne trinum perfectum), és harmadszorra is megigézi a Házat, mondván, hogy úgy érzi magát, mint aratás után a gazda, csak a kalászokat szedi már össze; az élés be van hordva, asztagba van rakva, sőt a »nagy cséplőgép« is dolgozott már (Szilágyira mutat), mire kitört a zajos derültség az egész Házban, még szegény katolikus papok is nevettek.
Ilyen jó hangulatba hozván hallgatóit, elkezdte a kalászszedést Polónyinál, a kalászok toklászával egy kicsit megszurkálván az illetőket (mert míg Szilágyi zúz, ő csak szúr és kapacitál). Polónyiról átcsapott Apponyira, akit szelíd iróniával mártogat meg egy tegnap kiszalasztott furcsa mondásában. Nem kerüli el Beöthy Ákost (akire most ártatlanul nagyon is rájár a rúd), s egy kis légycsapóval űzi el előle a rémeket, melyek miatt nem tud aludni.
Megemlékezik Kudlikról is. Hogyne, a kedves Kudlikról! De Kudlik végre is csak egy fanatikus ember, azért neki egy hátbavágás is, ami nem megyen a bőr alá, csak meghökkenti, megfélemlíti (sőt az is túlságos megtiszteltetés neki), nyilat, mérgezett hegyűt Ugronba kell röpíteni, akinek székely létére két esze van, az egyik eszével lerajzolja ragyogó fényben a vallásszabadságot és jogegyenlőséget, de midőn abból egy részt életbe kell léptetni, a másik eszével meg nem szavazza. Csákynak megvolt rá a harmadik esze, ezt szellemesen kidomborítani.
Mint nagy csaták végén szokás, a sebesültek nyögése tölti be az ágyúmorajtól megpihenő levegőt; még feláll Polónyi, Csatár személyes kérdésekben, Szilágyi megmaradt lövegét elsüti, az öreg Irányi, aki bús és lehangolt (amióta Kossuth Lajos szójátékokat csinál rá) megdicséri Csákyt, Komlóssy felugrik és visszavonja a saját határozati javaslatát. Már-már a teljes vallási béke kiütőben, általános a szeretet és kibékülés, nem maradt fenn egyéb, mint szavazásra tűzni ki a különféle határozati javaslatokat.
Az elnök elővette a skatulyáját és kihúzta »Pap Elek« nevét.
– Halljuk a Papokat! – hangzott az elméncek ajkairól.
A Papok szavazata megsemmisítette egymást. Pap Elek igennel szavazott, Pap Samu »nem«-mel.
A kormánypártiak nemmel szavaztak az Irányi javaslatára. De néhány egészen liberális ember mégis akadt. Wahrman Mór, Tarnóczy, Chorin és Görgey Béla. A pártonkívüliekből hárman hajlottak ide, Perczel Miklós, Király Ferenc, Prónay Dezső. A párt többi része (ti. Széll Kálmán) egészen a kormánypárti taktikával úszott.
Az antiszemita bacillusokat is kiölte az új, friss levegő. Régi, lármás antiszemitákból együtt szavazott Wahrmannal, Chorinnal: Andreánszky, Veress József, Szalay Imre. Így fordul a világ.
Az Irányi javaslata természetesen elbukott.
Még egy névszerinti szavazás volt a Szivák javaslatának II. pontjára (jól benyúlva a délutánba).
A II. pont arról szól, hogy a Ház fenntartani kívánja az elkeresztelési törvényt.
Igen vagy nem?
A Ház fenntartani kívánta a törvényt 47 szavazat kivételével.
A püspököknek nem maradt fenn egyéb vigasztalás csak az, hogy a liberálisok szavazatai szerencsétlen számot tesznek ki; kétszáztizenhárman voltak. (Egy aligha meg nem hal közülök egy év alatt.)
E 213 számba beleesik a mérsékelt ellenzékből Bernáth Béla, pécskai Gaál Jenő, Grecsák Károly, Horváth Lajos, Ivánka László, Szentiványi Árpád, Szentiványi Kálmán, Sponer Andor, Zay Adolf. A függ. pártiak: Dobay Antal, Farkas Imre, Gencsy Albert, Gosztonyi Sándor, Gulácsy Gyula, Győry Elek, Hevessy Benedek, Horváth Ádám, Károlyi Gábor gr., Kiss Albert, Komjáthy Béla, Kossa Dezső, Kun Miklós, Madarász Imre, Madarász József, Majthényi Ádám, Mocsáry Lajos, Papp Elek, Papszász Károly, Pázmándy Dénes, Petrich Ferenc, Thaly Kálmán, Vécsey Endre, Vály Árpád. Pártonkívüliekből Széll Kálmán, Király Ferenc, Perczel Miklós, Prónay Dezső b., míg viszont a kormánypártból a »negyvenhetesekkel« szavazott Eitner Sándor, Firczák Gyula, Ivánkovics János, Mihályi Péter, Rezey Szilvius – és Roszival. Igen, Roszival. Neve a Hock Jánoséval vegyült össze. Hát érdemes volt ezért öszszeveszni?
