HOGY JUTOTTÁL A LEAOTUNGI EMBERKÉKHEZ
HOGY JUTOTTÁL A LEAOTUNGI EMBERKÉKHEZ
Kedves bátyám!
Olvastam hozzám írt leveledből a leaotungi emberkék eszméjét honnan vetted, de engem nem viszel tévútra. Szép, épületes tudománynak tartom a tarokkot magam is, de azt már kötve hiszem, hogy beszély-témák bugyognának belőle. Nem lennék-e én akkor termékenyebb náladnál? Mert meg kell mondanom az igazat szemedbe, hogy én sokkal jobb tarokkista, vagyok, mint te. Te pedig sokkal jobb író vagy, mint én – és az is valami.
Hanem éppen azért nem szép tőled, elzárni előlem a forrásokat. Már mindjárt tegnapelőtt, mikor a levél megjelent, kifejezhettem volna a kételyemet; de akkor még nem jöttem rá, hol vetted a leaotungi emberkék eszméjét. Most már azt is tudom.
Jókai Mór írt a Pesti Hírlapban egy igen szép elbeszélést. »A leaotungi emberkék« címen. Ez emberkék hazája egy világtól elzárt kínai tartomány, melyet egyszer, hajdani időkben földrengés alkalmával egy óriási szikla úgy eltorlaszolt, hogy onnan csak az ott élő aranymenyétek tudtak kijutni egy keskeny egérúton.
Az emberek bennrekedtek, s idők múltán nagyon megkisebbedtek. Ennek története pedig az, hogy van Leaotungban egy naftatartalmú csodaforrás, mely megakadályozza a test kifejlődését, s ha az állati kölyköket vagy gyermekeket születésük után megmártják benne, nagyon kisded termetűek maradnak. A katasztrófa alkalmával kormányzó leaotungi helytartó tehát, hogy a folyton szaporodó faj megélhessen a szűk területen, a forrással ivadékról ivadékra megkisebbítette népét, hogy hogy végül oly aprókká lettek, hogy a szűk egérúton is kijárhattak a világba. Egy harminckét leaotungi emberkéből álló deputáció történetét írja le a mese, melyet Leaotung azért küld a külvilágba, hogy a tartomány alattvalói hódolatát tolmácsolja Csia Csingi kínai császár előtt, ki egy aranymenyét nyakára kötött üzenettel magához rendelte azt. A t. Ház írója a klubban meginterpellálta Jókait: honnan vette az ideát ehhez a bájos meséhez, mire Jókai egy Mikszáth-hoz intézett humoros levélben azt felelte, hogy tarokkozás közben bukkant reá, s hogy a leaotungi emberkék voltaképpen a tarokk kártyák figurái, a skiz lévén köztük a kínai császár stb.
E levél adta a fenti karcolat írásához az alkalmat 1890 nov. végén a fúzionálási hírek közepette.
Az emberek bennrekedtek, s idők múltán nagyon megkisebbedtek. Ennek története pedig az, hogy van Leaotungban egy naftatartalmú csodaforrás, mely megakadályozza a test kifejlődését, s ha az állati kölyköket vagy gyermekeket születésük után megmártják benne, nagyon kisded termetűek maradnak. A katasztrófa alkalmával kormányzó leaotungi helytartó tehát, hogy a folyton szaporodó faj megélhessen a szűk területen, a forrással ivadékról ivadékra megkisebbítette népét, hogy hogy végül oly aprókká lettek, hogy a szűk egérúton is kijárhattak a világba. Egy harminckét leaotungi emberkéből álló deputáció történetét írja le a mese, melyet Leaotung azért küld a külvilágba, hogy a tartomány alattvalói hódolatát tolmácsolja Csia Csingi kínai császár előtt, ki egy aranymenyét nyakára kötött üzenettel magához rendelte azt. A t. Ház írója a klubban meginterpellálta Jókait: honnan vette az ideát ehhez a bájos meséhez, mire Jókai egy Mikszáth-hoz intézett humoros levélben azt felelte, hogy tarokkozás közben bukkant reá, s hogy a leaotungi emberkék voltaképpen a tarokk kártyák figurái, a skiz lévén köztük a kínai császár stb.
E levél adta a fenti karcolat írásához az alkalmat 1890 nov. végén a fúzionálási hírek közepette.
A kiadók.
Mindenekelőtt megmondom, neked, merre fekszik Leaotung tartomány, az eltemetett kis ország, ahonnan nem lehet kijönni a lakosoknak. Te Kína mellé tetted, de voltaképpen kezdődik Prónay Dezső báró mellől és tart fölfelé Fröhlich Gusztávig, Horváth Gyuláig, kik a gránicon ülnek.
Ez a te Leaotung tartományod.
Tudod-e, hogy jöttem én erre rá. Amint ott ülünk tegnapelőtt a Szilágyi hatalmas beszéde alatt, hát látom egyszer, hogy a nagy miniszter fölkap egy csomó leaotungi embert és elkezdi őket a saját állításaikba mártogatni (te ezt a folyadékot naftának nevezted a beszélyben), s éppen ellenkezőleg, mint a gyertyamártónál, minél többet mártogatta őket, annál kisebbek lettek. Fogytak, törpültek ott a szemünk láttára úgy, hogy elbűvölve a látványtól, közbe is szóltam:
– Nini a leaotungi emberkék!
Szerencsére nem hallották a gyorsírók, se az elnök, aki nyilván megpirongatott volna, mert barátságos lábon állunk Leaotung tartománnyal.
Ebből aztán világos lett előttem minden, amit megírtál. Hiszen persze, hogy persze, a habarékpárt az az országocska, melyet egy beomlott kőszikla elzárt a nagy világtól, s a lakosoknak nem marad egyéb választásuk, mint vagy ott pusztulni el, vagy kijönni.
Kijönni azonban nem lehet, mert csak egy akkora rés van kifelé, amin egy kis aranymenyét kiférhet. Aminthogy ki is fért már rajta Fenyvessy Ferenc barátunk.
S íme most már hová tendál az egész leaotungi politika. Az embereknek meg kell előbb kisebbedniök, hogy átjöhessenek. Nagy kevély termetükkel, vezéri páncéljaikkal, forgós sisakjaikkal át nem férnének az összerázott Tien-Muen sziklaúton.
Te, kedves bátyám, aki előbb láttad meg ihletett szemeddel az égboltján az Androméda csillagot, mint a szakértő csillagászok, te immár anticipálva az időket, le is írtad az ő bevonulásukat a klubba, amikor megkisebbedve jönnek harmincheten. (Én is ennyire becsülöm a számukat.) Gyönyörűségesen van ez lefestve, hogy »lépdel a kormányzó (ez a legmagasabb termetre köztük) négy vadásszal, három kürtfúvóval (Kaas Ivor, Bolgár és Grecsák), négy palankin-hordóval, két napernyőtartó (Linder György, Bernáth Dezső), két lámpavivővel s azonkívül tizenkét testőrvitézekkel, hoznak magukkal két tigrist, két szelindeket, egy tevét. És ez mind összevéve nem tesz ki többet egy »közönséges jól kihízott mandarin súlyánál«.
Eddig a te szép, elbájoló meséd. Valóban csodálkozni fog felette Gyulai Pál, aki azt mondja, hogy mikor »igaz történetet« írsz, mindig mese válik belőle, s most íme, hogy egyszer mesét mondasz, egy igaz történetre bukkanhat.
Mély megfigyeléssel nyúltál bele az aktuális politika szálaiba, csak egyetlenegyben sántít a dolog. T. i. a császár Csia Csingi felséges személyét nem látom sehol a horizonton, aki pedig szükséges volna arra nézve, hogy a menyét nyakára kösse a cédulát azzal a beszélyedben leírt becses üzenettel a leaotungi emberkékhez:
– Én, Csia Csingi császár, kívánlak palotámban elfogadni, s mindennemű szükségesekről gondoskodom rólatok, utatokban és szállástokon.
Egyebekben pontról pontra összevág minden. Sőt némileg ebben is, mert a mi leaotungi emberkéink hasonlóan kisebbednek, s folyton folyvást várják az üzenetet. Nap nap után múlik, s az üzenet nem jön. A Csia Csingi szája be van csukva.
Látod, hiába fogtad rá a tarokk-figurákra a meséidet, megösmerem én a te észjárásodnak furfangos voltát, s igen sajnálom, hogy már te is a szegény mérsékelt ellenzék ellen törsz, gúnyos szatírákat írva róluk. Hiszen annyira elhagyatottak és szerencsétlenek!
Kinek a lelke essék meg rajtuk, ha nem a költőé; aztán akinek annyi koszorú van a fején, mint neked – az hagyja a tövisekkel való babrálást nekünk, akik igazán csak leaotungi emberkék vagyunk hozzád képest; s ha elszeded a témáinkat – miből élünk meg azután?
Vagy hogy éppen azért utaltál engem a tarokkra?
Tisztelő híved és szolgád…
