A MAI ÜLÉSBŐL [jan. 14.]
A MAI ÜLÉSBŐL [jan. 14.]
Ha a mohácsi csata után hívja vala össze a Házat Péchy Tamás, sem lehetne jobban megtizedelve, mint most az influenza által. Csak az a kis különbség van, hogy akkor az öregek volnának itt és Gajáriék, Münnichék estek volna el. Most meg az öregek hullottak ki. Maga a vezér is náthában őrzi otthon a szobát.
– Krsz… pszt… – hangzik a folyosók minden zugából. A padokat csak gyéren népesítik be a képviselők. Karzat abszolúte nincs.
A piros székek hasonlóan üresek, csak a hadak minisztere ül ott rendületlenül, katonásan, és Baross, akinek a költségvetését most tárgyalják – azt is az influenza iránti tekintetből. Mert, ha az orosz nátha nem uralkodnék, a Wekerle költségvetését tárgyalnák.
Az első szónok Polónyi Géza (jobban is kezdődhetnék az újesztendő), utána Kaas Ivor kritizálja a kereskedelmi ügyeket (mind a ketten kesztyűben beszélnek.) De rájuk dől Baross, s hatalmas rögtönzésben felel, az egész Házat megragadva tisztán ömlő logikus előadásával.
Nem hiányoztak vidám jelenetek és közbeszólások sem. Egy ilyen közbeszólási dialógot megunván Baross, türelmetlenül kérdi:
– Mehetek tovább?
– Mehett! – zúgja rá a vasúti műszót vidám kórusban a szélsőbal.
Nem kisebb derültséget keltett, mikor beszéde végén kiesve egy percre önérzetes hangjából, kissé szelídebben folytatá:
– Addig t. Ház, míg a kereskedelmi tárca szerény kezemben van…
Mire két herkulesi karját hatalmasan rázta meg a levegőben.
A részleteknél Vadnai Károly beszélt igen szépen a textilipar mellett, Smialovszky Valér pedig a szűzbeszédét tartotta: a tótok elszegényedésén keseregve – ami könnyekig hatotta volna meg Matuska Pétert, ha ott lett volna. Így csak Krajtsik és Urbanovszky bólintgatott a derék fiatal szónoknak nagy szomorúan.
Künn a folyosón mélázgatva járt-kelt Podmaniczky Frigyes, panaszkodva a Radnótfáy-dologban.
– Tudtam barátom… tudtam, hogy sikkasztanak, azért nem néztem soha a könyveikbe.
S ez a rövidke mondás jobban jellemzi közéletünk e hótiszta, nemes alakját, mint akármi más. Az undort az iránt, ami nem tisztességes.
»Tudtam, azért nem néztem soha bele a könyvekbe.«
