II. Az öreg Gosztonyi közbeszólásai
II. Az öreg Gosztonyi közbeszólásai
Ha mindent megtud is a künn ülő »generális«, egy dolog soha sem jut a fülébe. Arról még a miniszterek sem tudnak. Jobboldali szónokok, akiket részben illet, soha meg nem hallják. Örök titok a sztenográfusok előtt is. A Gosztonyi Sándor közbeszólásait értem. Oly halkan suhannak ezek el a vita alatt, hogy csak a legközelebbi padsornak van róluk tudomása. A »Naplóba« ezek nem jutnak, s éppen ezért becsesebbek a jövendő kor történetíróira. A szürkülő fejű szittya szakadatlan gyilkos megjegyzésekkel könnyít hazafiúi bánatban sorvadó lelkén. Ma egy képviselő (az öregúr elvtársa) Thaly és Dárdai beszéde alatt suttyomban lejegyezte őket, s alább közöljük (mint őszinte hangot a helyről a honossági vitában), mert végre is az el nem mondott beszédek divatjában, bízvás nyerhetnek polgárjogot az elsuttogott közbeszólások:
Thaly beszédje alatt: Nagyon jól tette… talpig való becsületes ember… Úgy van… A császári szolgák… Úgy van… Úgy van tökéletesen… Szolgalelkek… Osztrák szolgalelkek… Nem érdemes azokkal beszélni… Nyomorultak… Az összes világ katolikus s keresztény lett, mint ahogy az egész világ ellenzéki lesz 92-ben… Megtagadták már 79-ben, most azt kellene megszüntetni… A Habsburg-ház elpárolgott volna! Elég bolond volt mindig a magyar… Ellene szavaz Kossuthnak! Elég piszok dolog az!… Bizony nem vétek! – Éljen Kossuth Lajos… Iszen 92-ben majd megmutatjuk, hogy lesz a kormánypárt –… Akinek nincs lelkiismerete, elvállalhatja… Hazájának ne! (Dárdai szólásra állt föl) Ki az az ember ott?… Horváth Gyula úgy néz ki, mintha a sírból jönne… Micsoda beszéd ez!… Elég rossz, hogy meghozták… Akkor is rossz volt, most is az… A jogvédő alkotmányt kiforgatják a sarkából… Melyik az az új mameluk? Piszkos szolgalelkűség… Az ám, hát a szegedi rakpartot ki döntötte le?… No, megállj! Kutyafülűek! Ejha, helyre Kati! stb. stb.
Így zsörtölődik az öregúr, minden oráció alatt már évek óta: de a hangosabb közbeszólók, Károlyiak, Hoitsyak miatt soha se érvényesülhetett pezsgő szelleme. Ím ezek elhallgattak, s most ő grasszál. De nem sokáig. Nem mintha talán lakatot tenne a szájára, de mert holnap, holnapután már megjön méltó társa, Csanády bácsi, s akkor a halk közbeszólások átváltoznak párbeszédekké a két borongó státusz-férfiú között.
*
Az ülés fénypontja a Szapáry Gyula beszéde volt. Nyílt és férfias kijelentései imponáltak az ellenzéknek. A legnagyobb zajongók sem találtak olyan réseket, ahova a turbáló bombákat be lehetett volna dobni. Pedig ugyancsak nyüzsgött a tábor. Egészen a Tisza modorában szólott, ceruzájával gesztikulálva. Nem volt szavaiban se szín, se zománc, se virág – de tövis sem. Egyszerű szürke mázba öltözteté érveit. Az igazságra ilyen ruha illik. Sorba vette az ellenzéki állításokat, melyeket az előtte levő papírlapra jegyzett volt fel, s olyan vaslogikával parírozta ki, s annyi őszinteséggel fejté ki álláspontját, hogy az ellenzék kezéből minden fegyver kiesni látszott…
Szerkezetében laza volt, de gondolatmenetében államférfiúi magaslaton állott e rövid beszéd, melyet zajos tetszéssel fogadott a párt. Tisza Kálmán első volt azok között, akik gratulálni siettek a miniszterelnöknek első nagy szónoki sikeréhez.
Szapáry beszéde után öt percnyi szünet következett. A népes zsibongó Ház kitódult a folyosóra cigarettezni, s vissza se tért többé.
A következő szónokok nem bírták becsábítani. S Hentaller, se Dobay, sőt Dobaynál kezdett a bennlevők türelme is kifogyni.
– Eláll! – kiáltozták szerte.
– Ha én egyszer felállok, el nem állok – felelte Dobay kurucosan. – Olyan nincs.
S e szavakkal legott kiengesztelé a többséget.
– Hallgassuk meg. Eredeti ember lehet.
S valóban az. Érvelése körülbelül ez volt: Kossuth valamennyiünk közt a legkülönb ember. S ezt őróla valamennyien elismerjük. Miután pedig a legkülönb ember, hát minek zárnám én ki a honpolgári kötelékből éppen a legkülönbet? Megszavazom a törvényjavaslatot.
Dobay után a jó öreg Madarász kiabálta ki magát kedvére. Legelőbb a szeme kezdett fényleni, azután az izzadás fogta el, majd az arca vörösödött ki, végre a fejebúbja is olyan piros lett, mint a skarlát.
Miután egyéb megveresedni való már teljességgel nem akadt rajta, tehát ő is bevégzé a stentori lármáját, s az elnök áttette a vitát holnapra.
