Az ülés lefolyása
Az ülés lefolyása
Megbeszélvén a külsőségeket, áttérhetünk a napirendre.
A szélsőbalok elfelejtkezvén Eötvös Károly hazafias óhajtásáról, hogy ők is hívassanak meg az udvari ebédekre, ma a királyi udvartartás költségeit ostromolták.
Meszlényi kezdte a párt nevében (de nem versben), hogy azt mondja elfogadják a tételt, de magyar udvart akarnak, nem pedig olyat, ahol Jókait így jelenti be a német tiszt: »Jókai von Mór«.
Nagy a gyanú, hogy ezen ötlet elmondhatása kedvéért keletkezett az egész vita, melyben részt vett Szapáry, Ugron, majd igen szép beszéddel Wekerle, sok jót elmondván az udvarról. Irigyelte is tőle Jókai. (Odaadta volna ezért a beszédjéért a legszebb ötkötetes regényét.)
Mert Jókai ott hallgatta a mediumon nagy élvezettel, közbe-közbe a habarékokat élcelve, mert biz azok arra a sorsra jutottak szegények, ahova egykor a tanfelügyelők; hogy akinek valami elmésség a fejében megterem, mindjárt rájuk keni.
– Nézd csak, ez a mi Kornélunk olyan kevélyen ül ott, mint az én bécsi katonatisztem!
– Hát az hogy ült?
– A’ biz úgy feszengett, mintha ő maga vesztette volna el a königgrätzi csatát.
Ábrányi Kornél azonban voltaképpen a Beöthy Ákos vers nadrágjára volt kevély, aki ma a szélsőbal felfogásához csatlakozott. De rosszkor: mert felugrott a tudománytól terhesen Pulszky Ágost és kigombolyította a közjogi felfogások összekuszált fonalát. Szapáry Gyula pedig ama panaszkodókra cserdített rá nagyon ügyesen, kik a magyar udvari méltóságok politikai befolyásának hiányáért siránkozának (mert nagy nemzeti zokogás volt emiatt a dikciókban).
– Hiszen csak az kellene még – mondá Szapáry –, amit az urak akarnak, hogy a felségre mások is gyakoroljanak politikai befolyást a felelős minisztereken kívül. Ezzel egészen rájok pirított. S az udvartartási költség keresztülment. Őfelsége egy esztendőre, hála istennek, megint el van látva.
Visszatért a Házba újra a nyugalom, csak Hegedüs Sándor sóhajtott fel búsan az előadói széken:
– Ha erre az »elfogadott tételre« két órai vita lett, mennyi lesz majd az el nem fogadott tételekre?
Az elnök feje felett delet mutatott az óra. A kimerült Ház, mely ekkora összecsapást is már régen látott, kivonult a folyósora, hol Orczy beszélte mintegy illusztrációul a Szapáry felszólalásához:
– A király roppant korrekt az ilyenekben. Mikor külügyi osztályfőnök voltam, sohase beszélt velem magyar ügyekről, mióta miniszter lettem, sohasem beszélt velem külügyekről. Hajszálnyira vigyáz a paritásra is. Tegnap Bécsben kellett lennem, hogyha Taaffee ott lesz Miklós nagyherceg körül, a magyar kormánytól is ott legyen valaki. S kettőnket mutatott be a nagyhercegnek legelsőkül.
Bent a teremben csendesen indultak meg a kisebb tárcák. Egy kicsit nevettek ugyan Detrichnek (az ősembernek), aki szinte megéri azt a nagy summát a kormánynak, amibe belekerült, Kun Miklós előadása azonban valóságos »gyászoló közönséggé« varázsolta át az elálmosodó Házat, s talán el is aludtak volna a haza atyái, ha Ugron Gábor nincs, akinek most rá kell licitálnia az anyapártra.
A miniszterelnökség tételénél egészen beleesett abba a hangba, amelytől az anyapártnál megcsömörlött volt. Kivörösödve, ingerült gesztusokkal, kiabáló hangon beszélt a megszokott témákról, a magyar zászlóról, a címerről, a Hentzi szoborról, citadelláról és a – Tisza Lajos gróf mosolygásáról. Ezek voltak a gravamenek, s egy-két elevenebb összecsapást provokáltak.
E nagy tehetségű szónok némely beszédjei olyanok, mint ama helybeli levelek, amikre öt, sőt néha tíz krajcáros márkát ragasztanak; mikor pedig három krajcáros bélyeg is elég volna.
