AZ ELSŐ ÜLÉS
AZ ELSŐ ÜLÉS
A negyedik ülésszak megnyílt. A nyár elején elhagyott kép újra kitárult a szemek előtt, nagyon piciny módosításokkal. A folyosókon minden úgy van, mint azelőtt, csak a kandallók újak, de azokban még nem kell tüzet gyújtani; mert az idő is éppen olyan, mint mikor a Ház eloszlott. Csakhogy akkor még így szólt az izzadt homlokú képviselők panasza: »már nagy meleg van tanácskozni«, most pedig: »még nagy meleg van tanácskozni«. Tehát semmi sem változott meg: Péchy Tamás a régi jó színben ül helyén, mintha fel se kelt volna onnan azóta, Csernátonyt Szapáryval beszélgetve hagytuk el, most is úgy találjuk. Tisza Kálmán csendesen húzódik meg padjában; mintha fiatalabb lenne tavaly óta.
De a szem önkéntelenül a változásokat keresi. Hol ül Fenyvessy?
Apponyi mellől áthurcolkodott már, de nem egészen a kormánypárti zömbe, hanem csak szerényen a határra: a bal szomszédja még habaréki, a jobb szomszédja már mameluk. Az ő, ami a mappákon az elválasztó szín. (Ezúttal zöld szín.)
Azután Ugron Gábort keressük. Ugron a nap hőse. Lázas tevékenységben jár-kel, sürög-forog, majd ehhez szól, majd ezt a párttagját fogja el: disputál, kapacitál, intézkedik, mintha száz keze és száz szája volna. A jó Irányi Dániel se vesztett kevély merevségéből semmit, peckesen trónol szétszóródásban levő csirkéi közt, mint egy megelégedett kotlóstyúk; bekunkorított hajával határolt homlokán nagy tűnődés festékezik; hogy ő ellene van-e Kossuthnak ez a mai levele irányítva vagy Ugron ellen? Az öregúr egyedül hallgatja a népes Ház morgását, zajgását. Eötvös és Polónyi a dirigensek. Ezeket veszik körül nagy csoportok. Ez is, az is Polónyival akar beszélni, tőle kérdezni valamit. Eötvös széles arcán diadalmi mosoly tündöklik. Az öreg Irányitól senki sem kérdez semmit. Érzi a mellőzés ezer apró tűszúrását, amit egy, az udvarnál kegyvesztett belső titkos tanácsos érezhet.
A nyolc miniszter mind jó színben van. Szilágyi Dezső megfogyott egy kicsit (tíz kilóval lett könnyebb). E súlyt hihetőleg, átengedte minisztertársainak, mert Szapáryn, Barosson, sőt még Orczyin is konstatálható egy kis nyári akvizíció.
A függetlenségi párt soraiban észrevehető külsőleg is a küszöbön álló bonyodalmak pezsdítő ereje: elevenség, zsibongás mindenfelé. Egészen elütő a »szomszédok« hallgatag táborától, kiknek a szemeiben olvasható a tűnődés: »Hát velünk mi lesz?«
*
Egyébiránt a rövid ülés nagy része az elnökségnél felgyűlt iratok felolvasásából állott. Jelentések, kérvények, új választások, képviselői lemondások. Egy hang balról belekiáltott a monoton jegyzői mormogásba:
– Köztük van-e az Ábrányi Emilé?
A napirend megállapítása után az interpellációk következtek, s ezekkel az ülés véget ért.
