ORSZÁGGYŰLÉS [máj. 21.]
ORSZÁGGYŰLÉS [máj. 21.]
A honossági kérdés (melynek sikerült Tiszát áldozatul ejtenie), még egyszer visszatért a Házba, mint a difteritisz szokta, új áldozatokra áhítozva.
Szapáry Gyula nem tért ki előle, beengedte a kapun és az ajtón, de okulva a példán, előre kimondta, hogy szíves fogadtatásra ne számítson. »Beeresztem, fojtson meg engem is, ha tud, de nem csókolózom vele.«
A Házba, dacára, hogy ott benn már a Homér fénydús ege süt be az ablakokon, s a kopasz képviselői fejekről izzadsággyöngyöket facsar, sokan gyűlének össze, úgy földszint, mint a karzaton, mert híre lőn, hogy gróf Károlyi István fog egy lojális beszédet tartani, a törvény napirendről való levételét indítványozva.
Gróf Károlyi Istvánt legújabban egy el nem mondott beszéd tette nevezetessé éppen ebben a kérdésben, ami nagy ritkaság az el nem mondott beszédek világában.
A kormánypártiak közül mindenki kesztyűs kézzel nyúlt a »gyilkos« kérdéshez. Bezerédj Viktor tapintatos, tárgyilagossággal adta elő a közigazgatási bizottság álláspontját. A nagy közbeszólók hiába lesték, hol lehetne »felháborodni«, dühbe jönni, Bezerédj el tudta kerülni ügyesen a zátonyokat. Maga Irányi Dániel is »tapintatosabb« volt a szokottnál, játszván a diplomatát, aki Kossuthot nem is említi, de nem is volt semmi hatása. Az öregúr arany napjai lejártak már. a faggyúgyertya fényét ma már senki sem csodálja, mikor villanyos fényfolyam is van.
Irányi szavaira legott fölkelt gróf Szapáry Gyula, s tájékoztatta a szélsőbalt, hogy ennek a hétnek (mert egy hetet okvetlenül igénybe vesz a vita) nem igen lesz nyoma a törvénykönyvben. Ez csak egy kegyesen engedélyezett szónoklási majális a szélsőbalnak. Szapáry Gyula kifejtette, hogy az Irányi-javaslat nem bír befolyással a kivándorlás megakadályozására, s hogy akik tíz évig nem járulnak sem személyükkel, sem vagyonukkal az ország fejlődéséhez, azoktól legalább egyszer meg lehet követelni tíz év alatt azt a nyilatkozatot, hogy: »magyar kívánok lenni«.
A miniszterelnök kimért okos szavaira felhangzott a helyeslés vidám zaja. Ugyanazok az ismerős hangok, melyek Tisza alatt. Kivált közülük a Kőrösi Sándor oroszlánszerű felbődülése, az az óriási »Úgy van!« kiáltás, mely egy dűlő miniszteri széket is képes visszafordítani a helyére, a Széll Ákos szopránja, a Szivák Imre baritonja. Az idők változhatnak, de a mamelukok hangja mindig egyforma.
Most következett Károlyi István. Fekete ruhába volt öltözve, ami nagy leereszkedés tőle a mélyen tisztelt Ház iránt. Kis fekete sapkáját levett fejéről és síri csöndben kezdé beszédét. Csak a nagy oratoroknak jut osztályrészül az a figyelem, érdeklődés, melyben a »kaszinó vezérét« részesíté a Ház. A képviselői padok egészen megteltek, a folyosó végképp kiürült. »Helyre! helyre!« – hangzott fel, s a Ház asztala előtti tér hirtelen tisztássá vált.
De jó Grecsákunk hű pertu patása ez egyszer nem felelt meg a várakozásnak. Nem mondott bizarr dolgokat, mint rendesen, hanem ügyesen lavírozott, a Kossuth iránti kegyelet és a dinasztia iránti lojalitás között, hol ide bókolt, hol oda, Bécs felé fordított arccal hajlongatta derekát Turin felé… A szélsőbaliak, akik megszokták, hogy odaát a szomszédban az ő szájukkal beszéljenek, megcsördítették egyszer-kétszer az éljenzéseket, de lelkesülő ábrázatuk ugyanannyiszor el is savanyodott. Legjobb ötlete az volt Károlyinak, hogy híres, el nem mondott beszédjéből idézett, ami némi derültséget keltett a jobboldalon: »Nem szabad beszédet olvasni« – kiálták.
Miután sem elég forradalmi nem lehetett, sem elég lojális, hogy valamivel mégis megengesztelje népeit ama két határnak, melynek mezsgyéjén állt, Tisza Kálmánon ütött egyet; de ez inkább visszatetszést szült, mintsem tapsokat.
Tisza váltig jegyezett a Károlyi beszéde alatt, amiből arra lehet következtetni, hogy holnap ő is felszólal.
Még egy felszólalást várt a Ház ma: a Károlyi Gáborét, ki polémiába akart ereszkedni bátyjával, de mint a folyosón mondá: »A beszéd felerészben szélsőbali volt, nincs mit támadni rajta. Nem szólaltam fel ellene. Hadd legyen nekem is egy el nem mondott beszédem.«
Szép beszédet mondott még a mai ülésen Helfy Ignác, melynek egyes részei nagy tetszést arattak a meggyérült hallgatóság előtt. A jobboldal is kedvtelve hallgatta »Kossuth palatinusának« ama szavait, melyek Kossuthnak királyunk személye iránti tiszteletét vázolták. Beszéde után orkánszerűen zúgott fel az »Éljen Kossuth!« kiáltás a balmezőn.
De Petrich csakhamar eltemette a lendületes felpezsdülést az unalom mélységes sírjába. A terem levegője melegedni, s a Ház oszladozni kezdett.
