A MAI ÜLÉS [máj. 7.]
A MAI ÜLÉS [máj. 7.]
Ha valami idegen egy büdzsé-vita idejében fordult meg a Ház karzatán, s hallgatója volt a balvidék frázisainak, mint pusztul a kormány vasvesszeje alatt minden, hogy költözködnek ki a lakosok az országból koldustarisznyával, hajdan virágzó városok hogy kongnak néptelenül, piacaikat laboda és bogáncs veri fel, nyomor, kétségbeesés és árverési dobszó hallik szerte a Kárpátoktól az Adriáig, s ha most az a valaki véletlenül ismét a karzatra vetődött volna, ugyancsak csóválhatná a fejét csodálkozásában.
Nagyon fölvitte a mi dolgunkat az isten rövid idő alatt.
Ugyanarról az oldalról szónokok emelkednek fel, s rajzoltak rendre olyan virágzó városokat, hogy szeme, szája állt el az embernek. Aranyos verőfényben úszó kupolás paloták közt a London City-jének kereskedelmi élete pezseg, fönséges tornyok, hatalmas középületek meredeznek az égnek, a gyárak kéménye, mint annyi sárkány okádja a felhőknek a füstoszlopokat, zörög a kalapács, nyiszog a gyalu, a boltok tömve vannak vevőkkel, a színház padsora roskadozik a nézők tömege alatt, az emberek dagadoznak a lojális hazaszeretettől, a »Times« száz példányban jár ide vagy amoda, az ott lakó gentlemenek a kultúra olyan magas fokán állanak, hogy Bluntschlit könyv nélkül tudják, a jólét olyan általános, hogy a fölösleges zsír és méz lecsurog a kanálisokba…
Csupa gyönyörűség volt ezt a kormánypadokon hallgatni.
Bujanovics Sándor még az ózondús levegőt is a serpenyőjébe vetette Kassa ellen, pedig mégis Kasa szedte fel az epret (hiába van benne az Eperjes címerében).
A jó Ziskay Antal annyi mindenfélével dicsérte el Győr városát, hogy valaki közbe kiáltott a hosszú litániának.
– Mit ér, ha veterán–egyletük nincsen!
A derék Varasdy Károly a sok argumentum közt még azt is felhozta Szombathely mellett Győr ellen, hogy Szombathelyhez közelebb van Győr, mint Győrhöz Szombathely, mire gróf Esterházy Kálmán mindjárt citálta a folyosón az erdélyi verset:
| Vinczhez Csóra |
| Csak egy óra |
| Csórától Vincz |
| Még annyi sincs. |
Ma is, mint tegnap, az egész ülés a városok dicsőítéséből állott. Sopron gyönyörű házsorai között vezetgetett Bolgár és Hannibal; Halassy Gyula a szerény Besztercebányát kívánta egy királyi tábla székhelyéül. Látván Kaas Ivor, hogy az egész vitában erre van a legkevesebb lehetőség, természeténél fogva nyomban Besztercéhez csatlakozott. A legtöbb figyelmet keltette a Roszner Ervin szép, lendületes felszólalása Nagyvárad védelmében. Őróla nem lehet mondani, hogy dicsekedett, sőt azt állította, hogy Nagyváradon van a legtöbb bűnügy – tehát oda kell a tábla.
Sal Ferenc a karzaton megdicsőülve hallgatta a város »fogadott fiát«, amint kiállt a porondra, leginkább csak azért, nehogy kardcsapás nélkül kapja meg a táblát Nagyvárad.
A vita egyébiránt csendesen, simán ment, a himnuszokat senki sem vette komolyan – még maguk a felszólalók sem. Mindössze Goda Bélán tört ki a hazabeszélési »furor«, s hadonászó bicskájával egy kicsit belehasított a Sopron bőrébe, azt állítván, hogy Sopron azért kapta az osztrák világban a kerületi főtörvényszéket, mert »jóérzelmű« volt. Amire nagyon elkeseredett Bolgár. Szerencséje szegény Goda Bélának, hogy Fabiny Teofil nem volt kéznél. Majd adott volna az neki!
E kis összecsapás után bezáratott a vita. Chorin igen csinosan előadott epilógja után Szilágyi tartott tárgyilagos, pompás beszédet, melybe ezúttal Polónyi bele nem szövetett (pedig már kényelmetlenül kezdett fészkelődni), s mely pusztán csak a táblák székhelyeinek elhelyezését indokolta.
Persze, hogy a javaslat e tekintetben nem tökéletes, de hogy az lehessen, csak egyetlen módja lett volna. Az, ha a városok mindjárt első keletkezésük alkalmával, valamikor az Árpádok idejében, mindjárt hozzá kombináltattak volna a Szilágyi mostani reformterveihez…
De az ősök – panaszolja Beöthy Algernon –, könnyelmű, gondtalan emberek voltak!
Szilágyi beszéde után meglehetősen komplikált szavazás következett.
Elsőnek a Falk indítványa került a vesztőhelyre.
Csak az aradiak álltak fel mellette: Falk, Bohus László, Boross Béni, s az ellenzékről nehányan.
Aztán Besztercebánya esett el.
Az elnök föltette a kérdést:
– Akik Besztercebányát óhajtják táblai székhelynek, méltóztassanak felállni.
Egyetlen szőke, piros pozsgás ember emelkedett fel a guggoló kormánypárti táborból.
A Ház félig csodálkozva, félig mosolyogva nézte az idegenszerű alakot.
– Ki ez?
– Halassy Gyulának kellene lennie.
Eszerint mégis Besztercebánya ért el a követelődző városok közül legtöbbet, mert legalább végre ismerőssé vált a parlamentben a képviselője. Csak éppen ez az egy mód volt rá.
Majd Eperjes reményeit törte össze a t. Ház. Utána Szombathelyt tették a koporsóba.
A szegény Péchy Tamás érzékeny jó szíve nem állhatta tovább e tömeges kivégzéseket, s átadta az elnöki széket félkettő táján Bokrossnak.
– Folytasd a hóhérságot!
Az I. §. változatlanul ment keresztül; a másodikkal pedig pusztán Kubinyi Árpádnak sikerült hóna alá kapnia a rózsahegyi törvényszéket, s átszaladni vele Kassáról Pozsonyba.
