A CSÖNDES HÁZ
A CSÖNDES HÁZ
Titkos ülés a képviselőházban
Annyi ezer és ezer képet olvasott már a publikum a zajos képviselőházról, hogy egyszer már a csöndes Ház is számíthat érdeklődésre. Mert ennek is megvan a maga határozott színe; nem olyan eleven, tarka, mint amikor zajos »Halljuk«-ok süvítenek szerte a levegőben, s az elnöki vészharang megcsendül; de komor, szürke, méltóságos, akár valami sírbolt belseje, ahol címeres halottak nyugszanak a nehéz kőszarkofágok alatt.
Egy vidéki nagybácsimmal voltam ott, meg két felnőtt unokahúgommal, akik Bakony-Pusztavárról kísérik figyelemmel a politikai élet hullámzásait, s a vaninia-crčme receptek terén fölmerült legújabb vívmányokat. A nagyobbikat a jövő hetekben fogja eljegyezni egy fiatal, Somogy megyei bizottsági tag, s most a kelengye ügyében jöttek föl a fővárosba.
Terjedelmes rokonságom révén alapos reményeim vannak immár arra, hogy Budapest nevezetességeit egy-két év alatt tökéletesen megismerem. Mert én is, mint a többi igazi budapesti, csak akkor vállalkozik az efféle ismereterjesztő tanulmányutakra, mikor vidéki rokonokat kalauzolok. Az idegenforgalom emelkedésével innen-onnan az egész Napirendet kimerítem. A Nemzeti Múzeum régészeti osztályát egy alsó-kubini körorvos-rokonom, az Esterházy-képtárt egy Tolna megyei sógorom, a technológiai múzeumot a nagybácsim veje, az egyetemi fűvészkertet egy fiatal gimnazista vendégem s végül a Kratzmann-féle üvegfestészeti műtermet az anyai ágról való második unokatestvérem társaságában látogattam meg először és utoljára. A múzeum állattani osztályát, valamint az állandó országház gipszöntvényét még eddig nem sikerült meglátnom. A történelmi arcképcsarnokot a minap meg akartuk nézni egy Zala megyei cimborámmal, de az inspekciós invalidus biztosított, hogy a kulcsok már két évvel ezelőtt elvesztek. Az új kulcsok csináltatása ügyében most vannak a tárgyalások folyamatban.
A képviselőházban csönd és méla hallgatás fogadja a látogatót, meg egy civilbe öltözött folyosói szolga, aki sietve hagyja abba a malmozást, ahogy az idegen vendégeket megpillantja. Mert az ország büszke csarnokaiban ez idő szerint minden politikai élet abban koncentrálódik, vajon a fűtő borsója lesz-e győztes a folyosó szolga kukoricája fölött, avagy a kukorica kerül-e ki diadallal az ütközetből. A játszma külön-külön egy-egy rövid szivarba megy, de azzal a megszorítással, hogy csak a készfizetés érvényes. A húsvéti szünet megkezdése óta a fűtő már a százhuszadik szivart nyeri el, s ha a dolog tovább így folytatódik, a fűtő trafik-engedélyért fog folyamodni Wekerléhez. Malmozó körökben az eset élénk megbeszélés tárgyát képezi.
Amíg vidéki rokonaim a Deák Ferenc kisded réz-névjegyét nézegették, én körutat tettem a Ház különböző részeiben. Minő kihalt, sivár itt minden, jóságos istenem! A folyosókon, hol zamatos anekdoták szoktak röpködni a dohányfüstös levegőben, most hideg, félelmes csönd honol. A szőnyegek föl vannak szedve, a kandallókban kialudt a tűz. A zöld támlányú padokon egyetlen lélek sem ül, s ahogy távolról, a folyosók szögletéből a kapus kis leánya ide-tova kopog, szakasztottan úgy hangzik, mintha nagy, mérföldes messzeségekből hallatszanék valami elmosódó hang…
Az elnöki terem előszobájában kialudt a gázláng s a miniszteri szoba belsejéből valami álmatag moraj hallatszik ki, mintha csodálatos dzsinnek ülnének odabenn a bőrbe kötött törvénykönyvek között. S a büfé, a vidám és mosolygó büfé! Ahol máskor a paprikáscsirke finom gőze csiklandozza meg a gourmandok orrlyukait, most terpentin és festékszag terjeng a levegőben. Hol vannak a pikáns halak, a pástétomok, a rózsaszínű sódar reszkető zseléje? Frakkos pincérek helyett most egy-egy csúnya, embergyűlölő pók sétál csak idebenn s az állványokat, az ételes asztalokat finom, selymes fátyol takarja be.
A könyvtár, a társalgó egészen üresek, csak a két könyvtáros lajstromoz most is, szüntelenül, pihenés nélkül, pedantériás szorgalommal. Ahogy tolluk végigszalad a papirosan, a percegés az egész folyosót végigjárja. Az iroda, a gyorsíró-följárások körül minden kihalt, a kulcsok nem zörögnek, hogy Roschert vagy Bluntschlit kiemeljék a porréteg közül. A Ház naplói pihennek, s az angol filozófusokat egyetlen lélek sem zavarja. A baloldali folyosó öltözőjében egy magányos sarkantyú hever az egyik fogas mellett. Alkalmasint az öreg Madarász bácsi felejtette itt, amikor utoljára összeütötte a bokáit.
Benn, az amfiteátrumos ülésteremben, legnagyobb bámulatomra, eleven élet uralkodik; a padok között marcona alakok ülnek s az elnöki emelvény zöld posztója mögül egy kuszált, vörös bajusz néz ki mogorván a külvilágba. Álmodom-e, vagy ébren vagyok, de a titokteljes képviselők mindannyian ingujjban vannak, s némelyik a pad tetején foglal helyet; sőt egy kékkötényes úr egyenesen a gyorsírói asztalra telepedett. Hát a parlamenti modor már annyira süllyedt volna Magyarországon ? . . . De nini, a miniszterelnöki szék piros bársonyán egy foltos barna kabát dől hátra kényelmesen, s a honvédelmi miniszter helyén egy cigarettázó úr lóbálja a lábait a levegőbe. Hogyan, hát az egész kabinet leköszönt volna, az én tudtomon kívül ? . . . Káprázatos álom, ne ingerkedj velem tovább, ébredjek föl már ebből a képzelgésből.
De íme, az elnöki emelvényen ülő torzonborz úr egyszer csak érces hangon megszólal:
– Tehát határozatképp kimondom, tisztelt képviselőház, hogy az ország összes magánvagyona elkobzandó s a lakosság arányában egyenlő részekben kiosztandó. Akként rendeli az igazság, hogy mindenki teljesen egyenlő vagyonnal bírjon s a tőke uralma megszűnjék. A törvény keresztülvitelével a Ház a pénzügyminisztert bízza meg.
– Helyes! – zúg közbe minden oldal, a hegy-párttól lefelé egész a szélső jobbig.
Már éppen a karomat akartam megcsípni, vajon igazán álmodom-e, mikor a szolga, aki a vidéki rokonaimat vezette, erős hangon közbeszólt:
– Ne bolondozzanak az urak, hanem folytassák a munkát. Innen-onnan vége a vakációnak s nem lesznek készek ezzel a rengeteg rekonstrukcióval. Avanti, uraim, avanti!…
Mivel, mint e pillanatban kiderült, az elnöki emelvény mögött egy humoros kárpitoslegény dolgozott, a miniszterelnöki székben egy bútorgyári munkavezető foglalt helyet, s a szélsőbalt s a jobbpárti tábort a dolgozó asztaloslegények alkották meg. A is parlament nem annyira törvényjavaslatokon dolgozik, mint inkább azon, hogy az ülésterem április 13-ikára egészen készen legyen.
Mindazonáltal el lehet mondani, hogy a magyar képviselőház elnöki pulpitusáról ünnepiesen kijelentették, hogy az összes magánvagyon szociális módon fölosztatik.
Igaz, hogy nem az öreg Péchy Tamás jelentette ki, de végre is ez tökéletesen mellékes. Mert a dologban nem annyira a személy a fő, mint inkább az elv.
