LÁNG
LÁNG
A mi parlamentünknek, illetve a szabadelvű pártnak most éppen az a baja (azaz jövőben keletkezhetnek abból bajok), hogy igen sok nagyember (helyi értelemben vett nagy ember) ül az egyszerű, zöld képviselői padokban. A parlamentárizmusnak – miután korszakot alkotó művét befejezte – Deák Ferenc is terhére volt, mert a kormánynak nemcsak a »Burg«-gal kellett tárgyalnia némely ügyekben, hanem az »Angol királynő«-vel is, ahol ti. Deák lakott.
De mi lett volna, ha számtalan Deák Ferencek ülnek vala a jobboldalon.
Ez a kör gazdag pihenő és félretett nagyemberekben. A vörös mennyezet alatt ott ül Szilágyi; a szélsőjobb második szakaszát Csáky gróf, Wekerle szegi be. A hatalmas Tisza mindennap népszerűbb, az idő patinája egyre szépít rajta. Széll Kálmán tekintélye félelmetesen növekszik, éppen azért, mert semmi se akar lenni. Szóval, már elég lenne a nagyemberekből a zöld padokban. Tessék elhinni, sok nagyembert az ország nem bír el.
S íme, most jön egy epochális beszéddel Berzeviczy.
Hát jól van. Egy kis helyet lehet még neki szorítani. Ámbár hova tegyük akkor Pulszky Gusztit, mert az is egy pompás beszédet mondott. Ejh, Pulszky Guszti még várhat. Pulszky Guszti végre is kellemetlen pártember, párbajozik, veszekszik, összeszed minden ódiumot, hát az ő nagy eszét ne ösmerjük el, ne haragítsuk az ellenzéket; hanem a Berzeviczy elől, a szombati beszéde óta nem lehet többé a Pantheont elzárni, ő most már egyenrangú lett a nagyokkal.
Ilyen elmélkedések közt virradunk föl a mai napra, amikoron Láng Lajos szólalt föl, s egy olyan polemikus beszédet mondott, hogy a Ház szeme-szája elállott. Nem hatás volt ez, hanem eksztázis.
Láng Lajos nem népszerű ember (tudja isten, miért nem), de ma mégis egyetlen száj volt a párt:
– Ilyen beszédet még nem hallottunk!
Hát már megint egy új nagyember. Hm, ez sok. Bizonyisten, nem jó lesz. Némelyek szinte fenyegetőzni kezdtek: Ha még egy tigris kiugrik…
Szó, ami szó, gyönyörű beszéd volt. Főleg Apponyival foglalkozott, egy debatter modorában, de egy isten által jókedvében teremtett debatter könnyedségével, mélységével, játsziságával. Valósággal szétszedte a kassai nagy ünnepeltet. Beszédje nem volt megépítve, a lazaság illik ehhez a genrehez; de az anyag, amellyel dolgozott, az elsőrendű anyag volt (az angol parlamentben is ritkán hallanak magasabb nívójú polémiát), megfigyelés, a háttér mélységeiből éles szemmel leszűrt következtetések, a helyzetből leleményesen kihasogatott fonalak gyönyörködtették a Ház politikailag fejlettebb részét; maga az ellenzék is élvezett (mert ez a kritériuma egy nagy beszédnek) csak Apponyi feszelgett kényelmetlenül. Imitt-amott fölcsillámlott napsugaras fényével a szellem is… enélkül nem teljes a szónok fegyverzete. Láng talentuma oly hajlékony, hogy minden ingrediencia megvan benne – a humort kivéve. De az istenek ez adománya csak ritka században adatik egy-egy szónoknak a földgömbön, a többi szükségessel együtt. Az isten nem szívesen csinál Rotschildokat, mikor a tehetségeket adogatja.
Hát igen, megint több van egy kiváló államférfiúval. Tessék kérem ebbe belenyugodni. Megtörtént, pedig már nem vártuk. Láng Lajos egyik szép beszéde óta, melyet a főrendiház reformjáról tartott mint előadó, nem bírta többé magát utolérni. Közbejött az államtitkári pünkösdi királysága, ahol nem tudott érvényesülni. Ki tudja, ki volt az oka, ő-e, Wekerle-e? Mindegy. Nem tudott érvényesülni.
A párt jósai, mert a római augurok nem foglalkoztak olyan szakszerűen a jóslással, mint a klub Falbjai összecsapták már az aktákat felette:
– Lajos hanyatlik. – Mint lutheránus főkurátor fog meghalni.
S íme, előjött fényesen, mint egy üstökös, akit láttunk már valamikor, mint fölkelő csillagot, aztán mint bágyadó csillagot, ma pedig megjelenik teljes pompában a kibontott ragyogó sörényével…
Semmi kétség, Láng ezzel a beszéddel a miniszterségre kvalifikálta magát. Ezt többé el se kerülheti – a piacra került, a sorba, most már csak élni kell egyik keddtől a másikig, míg egyszer csak megjön az az úgynevezett »Kedves Láng! stb«.
De ez a beszéd voltaképpen nagyobb tulajdonokat sejtet Lángban, mint csak egy miniszterét. Egy nagyember készültsége analizáló és komprehenzív ereje nyilatkozott meg benne.
És mégis (ne tessék megijedni), nagyember nem lesz Lángból, mert a nagyembernek két fő tulajdonsággal kell bírnia a sok minden egyéb mellett. Hideg eszének kell lennie, és meleg szívének. Lángnak megvan a hideg esze, de a szíve csak langyos. Nagy szenvedélyek nem lüktetnek benne. Erős akaratok nem vezetik. Egy kis személyes ambíció, nem túlságosan sok, egy kis önzés, ízléses formában nyilatkozó, némi megszokással vegyített előszeretet a közügyek iránt, ezek azok a rugók, melyek tevékenységét, nagy tehetségeit izgatják, mozgásba hozzák.
Művelt, kívülről-belülről megfésült fej, az emberismeret akkora adagával, mely több, mint kellene. Pesszimista éppen azért, mert jobban ösmeri az embert, mint kellene. Előtte megnyílik az emberek belseje, s belát a lelkek redőibe. Nem szereti az embert, de nem is gyűlöli. Konstatálja, hogy az ember ilyen és esze ágában sincsen, hogy azt jobbá tegye. Mint ahogy nem gondol arra, hogy a bükkfának másforma levele legyen, és a rózsa szárának ne legyenek tövisei. Csak az adott helyzetek és az átlagemberek érdeklik. Az emberek komiszak ezért és ezért, nézzük már most, mit lehet ezekkel a komisz emberekkel csinálni, ebben vagy abban az irányban…
Hát igen. Láng Lajos nem az emberiség jól tevő szellemei közé tartozik. Ha egy isteni varázsnővel át lehetne változtatni az embereket egy perc alatt tökéletesebb lényekké, Láng Lajosnak az volna az első gondolata:
– Mire való volt az? Most már az a sok institúció, ami a régi emberekre volt szabva, mind tönkrement. A sok könyv évezredek megfigyeléseivel az emberről, mind nem ér egy hajítófát. Hát nem kár mindezekért?
Hiba, hogy professzor és statisztikus. A számok pedig nagy urak, akik elszoktatják az embert, hogy merész, önálló akarata legyen, amelyekért küzdenie kell. A számok elfojtják az önállóságot és az ideálokat. A számok azt mondják: »Hallgass és alkalmazkodj, mi parancsolunk«.
*
Egyébiránt hiszen még korán volna Lángról esszét írni (bár most már nem lehetetlen többé, hogy ilyen témává váljék).
A tény az, hogy utána már nem ugrott ki több tigris, de ne is ugorjék, elég volt.
A szegény Asbóth állott föl, s úgyszólván még szemmelláthatóbb hatással beszélt, mint Láng, amennyiben egypár perc alatt kibeszélte Bánffy háta mögül annak egész pártját.
Egyedül ült ott a miniszterelnök, mint a tenger zúgását hallgató Mikes Kelemen; a környéken jobbról-balról nagy némaságban tátongtak üresen a kormánypárti padok.
