MACSKA AZ ÜVEGBURÁN
MACSKA AZ ÜVEGBURÁN
Agliardi pápai nuncius lerándult Bécsből egy kicsit Magyarországra, s itt konferálván Zichy Nándor »főherceg úrral«, Szapáry Géza gróffal, Eszterházy Miklós Móriccal, az egyházpolitikai ellenzék »macher« -jeivel, valamiképpen az ügyes magvető, sok jó búzamagot elszórt, részint úgy, hogy láttuk, részint úgy, hogy nem láttuk. Szóval a jól táplált Agliardi úr beavatkozott Magyarország belügyeibe – amit Magyarországon minden időkben féltékenyen néztek a hazafiak. Nem is igen próbálta Cesarini és Gentilis bíbornokok óta senki. De azoknak is a körmére koppantottak Hunyadiék.
Vártuk, napokig vártuk, hogy az ellenzék majdcsak meginterpellálja Agliardi dolgában Bánffyt, noha Hunyadi Jánosok nemigen szaladgálnak az ellenzéken. Mindegy. Okvetetlenül haragba gurulnak Agliardi miatt.
De nem gurultak. Az ellenzék néma maradt, mert hisz a dologból semmi hasznot se húzhat az ellenzék. Ez a dolog csak az ország reputációjának árt, de az ellenzéknek nem árt, tehát az ördög törődjék vele. A nemzeti érzések letéteményese Apponyi Albert gróf úr szintén elfeledkezett erről a letétről, és ő is néma maradt. Egészen más persze, ha Pázmándy úr nem kap passepartout-t a választási elnöktől, vagy valamelyik részeg baka kihúzza a korcsmában a panganétját. Erre mindjárt villámlik, és megnyílnak a hazafias fölháborodás szócsatornái…
Nap nap után múlt, s nincs semmi nesz, míg végre a tegnapi országgyűlésen egy mameluknak, Terényi Lajosnak kellett előhozni a nuncius-kérdést.
Különben is sajátságos, szaggatott napirend volt, mely nem tarthatta lebilincselve a figyelmet. Meggyülemlett interpellációkra adandó feleletek töltötték ki az egész ülést. Egymás után száguldottak el a hallgatók előtt tarkábbnál tarkább képek, a tutajozás Máramarosban, a vármegyék restorációja, a királyi udvartartás, a tokaj–rakamazi út stb.
Az ülés tehát unalmasan folydogált első felerészében. S talán szét is széledtek volna a képviselők vagy elaludtak volna, ha le nem köti az érdeklődésüket fönt a tompa fényű üvegfedélen egy oldalt fekvő macskának a sötét kísérteties sziluettje.
Minden szem a terem üvegburája felé fordult, interpellálók és interpelláltak mosolyogva nézték a csodálatos szörnyeteget, mely négy elterpesztett lába közé hajtott farkával egy mozdulatlan merev kéznek a figuráját mutatta.
– A holt kéz! – susogták imitt-amott –, az Agliardi keze!
A kis Szapáry László babonásan húzta összébb a nyakát, úgy, hogy az egész elveszett a Ferenc József-kabátja gallérjában, Batthyány Tivadar gúnyosan vigyorgott – de denique az egész Ház a macskát nézte. Soha még macska így le nem kötötte egy egész országnak a figyelmét, amióta történelem van.
Bánffyt Pulszky Guszti figyelmeztette (mert véletlenül mindég ő van a legközelebb hozzá).
– Látod a macskát?
– Ösmerem már. Az én elnökségem alatt is ott sütkérezett mindég tavaszkor.
Apponyit Horánszky lökte meg:
– Látod a macskát?
– Ösmerem már. Minden kormányválság előtt oda fekszik.
A macska undok, piszkos, barna árnyéka Szilágyi szemeit is megsérté, idegesen kérdezte a jegyzőktől:
– Mi az ott?
– Nyilván egy macska – felelte Schóber Ernő, aki semmit se mer apodiktice állítani Szilágyinak. Minden csak »nyilván« vagy »alkalmasint«, hogy Szilágyinak módja legyen az önálló véleményét beékelni, mert neki mindenben önálló véleménye van – Schóbernek tehát nem mer önálló véleménye lenni semmiben, és ha azt kérdezi Szilágyi: hányadika van; Schóber okvetlenül így felel: »Alkalmasint május elseje«.
– Macska – pattan föl Szilágyi. – Hát miért macska? Okosan beszélj nekem! Rámondod, hogy macska. Mert lábai vannak és fekete, ugye? De a lábas serpenyőnek is vannak lábai és fekete is, de mégsem macska. Hát vagy beszélj okosabban – vagy el nem hiszem, hogy macska.
– Kegyelmes uram, akármi legyek, ha nem látszik macskának.
– Látszik? Ne »látszikozz« nekem. Hiszen nem mozdul.
– Az igaz, hogy mereven fekszik, egész mozdulatlanul…
– Mit akarsz ezzel mondani?
Schóber megszeppent.
–Úgy vélem, hogy egy holt macska.
Szilágyi idegesen vonta össze a szemöldökeit.
– Pfuj! Hisz ez undorító! Egy holt macska az üvegburán! Ez esetben el kell onnan rögtön távolítani. Jót állasz-e érte, hogy holt macska?
– Én semmiért sem állok jót.
Szilágyi azon törte a fejét, miközben a szónokló párok csöndesen csinálták a magok dolgait »veszem, nem veszem tudomásul«, hogy miképpen lehetne megtudni, holt-e a macska vagy eleven.
Molnár Antalnak mindjárt volt egy propozíciója, mert az mindig van Molnár Antalnak, ő maga is egy propozíció.
– Egy egeret kellene fogni, kegyelmes uram, és elereszteni a fedélen, ha a macska nem szalad utána, akkor holt macska, ha utána szalad, akkor eleven macska.
– Ostobaság! Hát eredj, fogjál!
– Az a háznagy dolga – szólt Molnár Antal bizonytalanul.
Szilágyi gúnyosan mosolygott:
– De külön diurnum mellett te is megteszed.
Az egész Ház holtnak hitte a macskát, mikor végre belekezdett a szépen komponált interpellációjába Terény – akinek most már a Szivák Imréé mellé került a neve a Vatikán fekete könyvében.
Az ellenzék tetszéssel hallgatta az interpellációt, Meszlényi csípősen kiáltott közbe:
– Visszaadta Bánffynak a vizitet!
Néhányan újra fölpillantottak az üvegburai holt kézre, mire elálmélkodva látták, hogy a kéz eltűnt, hanem egy A betű formálódott a helyébe a macska végtagjaiból. S gyorsan futott padról padra az értesítés:
– Nini, a macska él.
Bánffy állt föl most azonnal felelni. Az ellenzéki arcokra kiült a derült kíváncsiság, szinte előre örültek, milyen limonádé választ fog adni Bánffy, a hatalmas nunciushoz nyúlni se merve. Batthyány és Szapáry László boldogan nevetgéltek egymás mellett, Apponyi előre hajlott, s füle mellé vitte a kezét, hogy egyetlenegy szót se szalasszon el ebből a lágymeleg beszédből.
De mekkora lett a csodálkozás, amint Bánffy első szavainál megcsendült a férfias erő és a határozottság, s amint kimondta nyíltan, hogy a nuncius magyarország viselkedésével túllépte megengedett hatáskörét.
A vigyorgás jéggé fagyott a Szapány László és a Batthyány arcán. Ohó! Hisz ez félig se tréfa! Apponyi szögletes homloka izzadni kezdett, nézett jobbra, nézett balra, kivette külső zsebéből a gondosan elhelyezett keszkenőt, melyből másfél centiméternek szabad kilátszani, megtörülgette a homlokát, kihúzta az óráját, összehasonlította a Ház órájával, s lopva egy pillantást vetett a padok közül kivezető sikátorokra. Hm! Itt ma megint egy nehéz szavazás következik.
Az öreg Pongrácz arca elvörösödött:
– Mivel lépte túl a hatáskörét? Tessék megmondani!
Vajay fölkiáltott holt haloványan:
– Ez rettenetes!
Györffy Gyula keresztbe fonta mellén a kezeit, csak az arcán látszott, hogy mennyit szenved ez irtózatos szavaktól.
A szabadelvű párt ellenben élénken kezdett mozogni. A tetszésjelei törtek ki száz alakban. Bánffy úgy beszélt, mint ahogy illik a többség vezéréhez, s ez minden szívbe meleget önt. Csak Tisza Kálmántól hallottunk ilyen hatalmas történelmi erejű nyilatkozatokat valaha régen, régen…
Fölzúgott a helyeslés. Gomolyogni kezdett az embertömeg. Többen előbbre jöttek, hogy jobban hallják a miniszterelnök szavait. Még a macska is megmozdult fönn, átfeküdt a másik oldalára, s most már a W betűt rajzolták ki a lábai.
– Íme egy W! Egy dupla W! – mormogták, akik a szép, komoly pillanatban is a macskára figyeltek.
Valaki sajnálkozott is egy jobboldali padban, hogy milyen kár Schwarz Gyuláért. Ha az most itt volna! Ő bizonyosan tudná magyarázni a macska-ábécét is.
Bánffy, amint a zajtól újra szóhoz jutott, azzal a ponttal zárta szavait, hogy a külügyminiszter is egy nézeten van vele… és hogy már e nézetek a Szentszéknél ki is lettek fejezve.
Viharos éljen tört ki a jobbmezőn, a tenyerek tapsra verődtek össze… de már akkor köd előtte, köd utána, Apponyi nem volt a teremben. Senki se látta kimenni, de mégse volt ott.
És ugyanezen szempillanatban csodálatos módon a macska sziluettje is eltűnt.
Ott állt felettünk az üvegfedél, tisztán, átlátszón, a macska nélkül, és a napfény rajta keresztül nyájasan nevetett be a lelkesen éljenző alakokra, akik a föltett kérdésre, hogy tudomásul veszik-e a választ, nagy robogással emelkednek föl.
Hogy hova lett a macska, meg Apponyi közvetlenül a szavazás elől, az olyan rejtély, amit e sorok írója képtelen megfejteni.
