AZ ÚJ ÁLLAMTITKÁR
AZ ÚJ ÁLLAMTITKÁR
Darányi Ignác kétségkívül jeles miniszter, aki sok olyan tulajdonsággal bír, amelyek csak valódi államférfiút díszítenek, ezekhez járul még az óvatosság is, de levon ezekből a habozás. Ha az özönvíz idejében élt volna és nagy befolyással bír, egyszerűen nem lett volna özönvíz (mert Darányi nem szereti a drasztikus eszközöket), de ha mégis meglett volna az özönvíz, és őt bízza meg az Úr: »Kedves Darányi! Készítsen ön egy bárkát, és abba vegyen be az eleven teremtményekből egy-egy párt a saját belátása szerint«, hát bizonyára minden habozás nélkül megtölti vala a bárka nagy részét a II. kerület választópolgáraiból, de a többi eleven lények tekintetében olymérvű habozások és skrupulusok fogják el, kit vegyen be, kit ne vegyen be, és miért ne vegye, hogy a vizek felnőnének az Ararát hegyéig és lefogynának anélkül, hogy elhatározta volna magát. Ma igen kevés állatjaink volnának künn a végtelen mezőkön, erdőségekben és a ház körül. Az istentelen hiéna kimarad, a sün, mert szúr, a macska, mert karmol és flörtöl a szakácsné körül, a mókus, mert harap, a bika, mert öklel, egyszóval csak a tapintatosabb viselkedésű állatok csúsztak volna át az özönvíz utáni világra.
Egyébiránt maga Noé is kihagyta a mammutot. Noé is ravasz volt, és magánál erősebb teremtményt nem akart. De ki tudja, hogy a mammuton kívül még milyen állatokat hagyott ki és milyen indokokból?
Mindegy; minden úgy van jól, ahogy van, és abszurdum az ilyenek fölött disszertálni. Én is csupán hangulatkeltő epilógnak hozom föl, megértésére a meglepetés azon egyszerre kitört morajlásának, midőn a klubban Rosenberg, aki elsőnek szokta kiásni a mélyen elrejtett államtitkokat, kijelenté, hogy Darányi megtalálta az ő államtitkárját.
Oly hamar? Az lehetetlen! Kit? Biztos? Ezer kérdés zúdult a jól értesült Rosenberg felé. Halljuk, halljuk, hogy kit?
– Nemeskéri Kiss Pált.
A klubbeli kritika leeresztette a fölajzott nyilakat. Az elröppent név szelíd és kibékítő. Minden arc kimosolyodott. Ah, a Kiss Pali! A derék, a kedves, csöndes Kiss Pali, a zólyomi főispán. No, ez igazán érdekes!
Érdekes és csodálatos. Mert XIV-ik Lajos, ha a komornyikja két mellényt tett eléje, abbeli határozatlanságában, hogy melyiket húzza föl, egész délutánig nem tudott felöltözködni. De mi két mellény? Darányi előtt ezer mellény feküdt, és ő mégis fölvette az egyiket. Az igaz, hogy egy esztendeig tartott.
Kiss Pál három országgyűlésen volt a szabadelvű párt tagja. Csinos, rokonszenves megjelenésű alak, fiatalos, vékony s inkább alacsony termetű, mint közepes. Rendkívül szerény ember, úgyhogy (valóságos ritkaság ebben a stréber-korban) szinte studio állott mindig hátra, hogy ővele semmi se történjék. S íme, mégis észrevette őt a távoli zólyomi hegyek közt is a Darányi fürkésző héjaszeme.
Minthogy szinte félt a szerepléstől, hát nem is szerepelt. A politika olyan enervált istenasszony már, aki azt várja, hogy az ölébe üljenek, és hogy a szoknyájába fogóddzanak. Kiss Pálról nem is tudunk hát semmi különöset mondani, csak a következőket:
Hogy Saint-Angeban született. (Párizs mellett.)
Hogy egy Szapáry grófnő a felesége.
Hogy mindenki szereti és becsüli.
Hogy egy uradalma van (Véghles), melyet példás szorgalommal és a mai okszerű gazdászat színvonalán kezel.
Hogy egy savanyú vize van (a Vera-forrás), mely a dörgicsei borral (a Darányi bora) keverve, jó italt ád.
És végre, hogy a hosszú, vékony, szőke szép bajuszát (aminő azóta sincs a parlamentben) egyszer le engedte vágatni, száz forintért valami fogadásból – persze a kaszinóban –, hogy odaadhassa jótékony célra.
Melyik tulajdonságáért dobta rá Darányi az ő kacér selyem keszkenőjét, afölött még sok álmatlan éjszakán fog töprenkedni Rosenberg. Lehet, hogy mások is. De sohasem fogják eltalálni, mert Darányi mély, mint a tengerszem és titokzatos, mint a ködfátyol. Lélektani motívumai hieroglifek, észjárása nem sablonszerű. Talán a kitűnően kezelt zólyomi uradalom esett le nagy súllyal a serpenyőbe? Talán hogy egy Szapáry grófnő a neje? De nem lehetetlen, minthogy Darányi gyöngéd és lendületes, az tetszett meg neki, hogy Kiss Pál Franciaországban született. Ebben van valami csábító, bizarr, valami nem közönséges. Az ördögbe is! Nem minden miniszter küldheti el az államtitkárjait Franciaországba születni. A többi magyar államtitkárok közönségesen itthon, Magyarországon születnek.
Akármi volt a rugó egyébiránt, mi helyesnek és kedvesnek találtuk a Darányi választását. Kiss Pálban hótiszta jellemű, nagyon művelt tisztviselőt kapunk, kiben van még idealizmus, tettvágy, s teoretikus tanulmányokkal nincs agyontömve, ami mindig elölget a tiszta látásnak és a judíciumnak. E kinevezés csak a Ház stréberjeit hökkenti meg, mert eddig is »keresték« ugyan a miniszterek a kinevezendőket, de a kinevezendők is gondoskodtak róla kézzel-lábbal, hogy szem előtt legyenek. És volt ebben valami természetes és szép, mint mikor a varrótű húzódik a mágnespatkó felé, vagy a meleg spanyolviaszhoz az apró papírkocka. De hajh, múlandó minden… Az eddig kitűnőnek bizonyult receptet a boldoguláshoz most egészen megzavarta Darányi, és a stréberek méltó bosszankodással fakadhatnak ki: »Az ördög tudja jobban, hogyan kell most már viselkedni«.
