A GAVALLÉR ASSZONY • 1881 (31. kötet)
A GAVALLÉR ASSZONY •
1881
(31. kötet)
1881
(31. kötet)
Vannak botrányok, melyek csillognak.
Ilyen volt valamikor az Asbóth Jánosé a Zichy-ügyben, de viszont vannak botrányok, amik értéktelenek, és ilyen a mostani plágium-ügy.
Csiky Gergely ellen kelnek vádak, hogy darabjait és elbeszéléseit olvasott művekből meríti, hogy annektál itt is, ott is, hogy az »Ellenállhatlan« meséje azonos a »szép Diegó«-éval, a Proletárok E. Gy. »Gavallér asszony« című rossz regényéből vannak merítve, maga pedig a jóízű Mosolygó bácsi Dickens »Pickvick club«-jából lemásolva.
Így zúgtak-búgtak a poeták és novellaírók, míg végre sorompóba lépett Ujvári Béla a váddal, miszerint a »Múlt« című beszély, melyet újév után közöltek a »Főv. lapok«, az ő előadásra el nem fogadott darabjából van kiaknázva.
E vád nagy eseményt képez az irodalmi körökben a »kis család«-ban, de amely örökké marakodik egymással, mégis szereti egymást.
Lázas izgatottsággal folynak a viták pro és contra, már napok óta Csiky és Ujvári mellé csoportosul összevissza az írói világ.
A legtöbben persze a gyengébb mellé állnak. Régi magyar virtus az már.
De azért mégis az fogja húzni a rövidebbet, akinek a többség ad igazat, mert az erősek mind ott vannak az erős mellett. Ez is már régi magyar virtus.
*
De minek is hozom én most föl az irodalmi plágiumokat, mikor magam is plágiumot akarok elkövetni egy oly munkán, melyik még meg sincsen írva, legföljebb homályos köd alakjában kóvályoghat szerzője, Eötvös Károly fejében.
Hogy most Kónyi Manó sajtó alá rendezi Deák Ferenc összes beszédeit, Eötvös Károlynak most jut eszébe, hogy »azok nagyobb víz lesznek a szélsőbal malmára, mint a Kossuth könyve«, egyszersmind elhatározta megírni az öregúr élettörténetét és jellemrajzát oly gondosan, amint kellene, amint méltó lenne úgy irodalmunkhoz, mint történelmünk ezen nagy alakjához.
Eötvös kétségkívül hivatott ember erre nemcsak képességeinél fogva, de főleg azon viszony folytán, melyben Deákhoz állott; nemcsak sok új adatot fog fölhozhatni, hanem kidomborítva s valóbb színben tüntetve föl a nagy ember jellemét, kitűnő szolgálatot tesz az irodalomnak.
Kávézás közben elmondta a reménybeli könyv egy bizonyosan igen érdekes fejezetét, miként lett Deák Ferenc oly gyorsan vezére a pozsonyi dietáknak?
1833-ban, körülbelül május elején jött föl Zalából bátyja helyére s azután mindjárt másnap egy jeles beszédet mondott a botbüntetés eltörlése mellett. E beszéd lesz az első a műben, melyet a Franklin-társulat fog kiállítani lehetőleg díszesen.
Deák csinos arcú fiú volt, rokonszenves és megnyerő mnodorú. Minden tettében kiváló tapintat vezette. Néha ravaszkodás és taktika is.
A perszonálissal, aki hatalmas volt, de gyűlölt, mindjárt az első napokban összekoccant, amiért hibásan, úgyszólván szándékosan meghamisítva vétette be a vallásegyenlőségre vonatkozó indítványát.
A nemes és népszerű Palóczyt, ki meglehetős lusta volt s a diéta akkori jegyzője, azzal kötelezte le, hogy önként ajánlkozott neki a jelentések szerkesztésére, amikkel Pálóczy nagy dicséreteket aratott.
Beöthyt, Nagy Pált, Baloghot s az akkori primipilusokat, kiktől elég ügyetlenségnek látszik az, hogy Deákot fejükre hagyták nőni, akként nyerte meg, mint azt ő maga is többször említette, hogy minden új eszméjét oly módon tálalta föl a diétán vagy a konferenciákon, mintha az tulajdonképpen egyik-másik vezérnek lenne ideája. A vezérek hiúságának hízelgett a dolog s gyanútlanul nézték Deák emelkedését, míg egy napon azt vették észre, hogy az már óriás, s ők mindnyájan kisebbek egy fejjel, mint a gyerek.
Volt akkoriban Pozsonyban egy gavallér asszony, valami Kirinszkyné. Ennek a házához járt a követek elitje vidám tea-estélyekre. Fiatal is, szép is volt a menyecske, s bizony akadt elég udvarlója a tekintetes karok és rendek közül.
De a gavallér asszonynak Deák Ferenc tetszett meg a karzatról.
Kicsoda az a barna, kerekképű fiatal ember ott azzal a falusi modorral kérdé Fráter Pál nógrádi követtől.
Az a Zala megyei süldő követ. Úgy nézem, nem sok ember válik belőle, nagyon mutogatja, amit tud.
No, már akár válik, akár nem válik, hanem azt az urat okvetlenül mutassa be nekem, hozza el hozzám holnap.
Meg is kísértette Fráter Pál. Deák beleegyezett, elmegy a szép asszonyhoz látogatóba, midőn azonban tudomására jutott, hogy termeiben nem szabad szivarozni, visszavonta ígéretét.
Másnap kérdőre veszi a szép asszony Frátert.
Nos hát, miért nem hozta el Deákot?
Makacs vidéki ember: nincs elég nevelése, nem jön. Azt mondta, még a császár kedvéért sem hagyja abba a szivarozást két órára.
A szépasszony bosszús arcot vágott és az ajkaiba harapott.
Azért is megmutatom, hogy abbahagyja.
Hanem bizony nem hagyta abba, s beteljesedett a szava, egészen, mert csakugyan megtörtént rajta később, hogy őfelsége a királlyal is szivarozva beszélgetett a budai várpalotában.
De ki hitte volna azt még akkor…
A szép Kirinszkyné legkevésbe, kit Deák szívós makacssága annyira kihozott sodrából, hogy a pozsonyi sétányon, mikor Deák is ott sétált követtársával, palam et publice szivarra gyújtott a gavallér asszony.
Deák megadta magát most s mindennapos vendég lett a háznál. S e »diadalát« sokat emlegette bizalmas körben politikai célzatképpen élemedett korában is.
Ha én akkor abba hagyom kedvéért a szivarozást, mindig azt hitte volna, megfúl a füsttől, mint ahogy Ausztria hiszi, hogy az alkotmánytól megüti a guta.
Ebből a viszonyból (melyet mellesleg legyen megjegyezve, már nem Eötvös Károlytól, hanem egy más, nem kevésbé hiteles forrásból tudok) később egész regény lett, mely apasági keresettel végződött.
Az öregúr régi barátai egész haláláig tréfálóztak ezzel a históriával.
