AHOL A VÍZ IS VIRÁGZIK (Életképek) • 1884 (35. kötet)
AHOL A VÍZ IS VIRÁGZIK
(Életképek) •
1884
(35. kötet)
(Életképek) •
1884
(35. kötet)
Mikor fiatalabb voltam (mert voltam ám én is fiatalabb), egy alföldi emberrel kerültem össze a vác–bécsi vonalon egy vasúti kupéban.
Megismerkedtünk, s minthogy se én nem voltam soha az Alföldön, sem ő a Felföldön, elkezdtük mindenikünk a saját országát dicsérni.
– Ön még nem volt az Alföldön? – szólt csodálkozva. – Hogy bírt úgy fölnevelkedni, uram?
– Hát csak megnőttem. Hanem, hogy ön sohase látta a mi Felföldünket, az igazán sajnálatos, Hisz ön akkor nem ösmeri, nem látta Magyarországot! Tündér völgyeinket mosolyogva, kevély várainkat mogorván búslakodva.
– Ej! Hagyjon nekem békét a magok rom-falaival. Különb falak azok ott minálunk. Egy-egy háromezer holdas tábla rengő aranykalászból.
– Igen. Amikor a Tisza meghagyja.
– Mit bántja a Tiszát! A Tiszát nem adnám oda a Dunáért sohasem. Mi az a Duna a magyaroknak? Legfeljebb az Attila hármas koporsóját mossa mélyen alul, de a mi Tiszánk meg puha derékalja szerelmes legényeknek, lányoknak. Minden nóta ott terem, s onnan röpüli be az országot. Néha az igaz, hogy megbolondul a Tisza, de máskor meg olyan kedveskedő jó víz, hogy még ki is virágzik…
– Hát a mi kavicsos földünk odafent? Arany, ezüst, kőszén van a belsejében.
– Hát a mi saját madaraink, a túzok, kócsag?
– Hát a mi erdeinkben a temérdek vad?
– Bolondság! Nálunk terem a legbecsesebb. A huszár a király számára.
– Elhiszem önöknél szebbek a férfiak, de a leány meg nálunk terem a huszár számára.
Addig-addig folyt ez a versengés, míg egyszer csak meghódoltunk mindenik a másiknak.
Ő azt ösmerte el, hogy mégis valami az, hogyha a földet elunom művelni kívülről, elkezdem belőlről.
Én pedig azt ösmertem el, hogy az mégis tündér ország, ahol a víz is kivirágzik.
Hanem egyben nem bírtunk megegyezni, hol ér többet az ember, hol eredetibb, hol okosabb, hol poetikusabb.
– Ej, hátha ebben is kapacitálhatnánk egymást.
– Hogyan? Hiszem ön agyon licitálja az embert a jelzőkben.
– Tudok én egy módot. Úgyse alhatunk a kupéban, mert bundánk nincs. A jelzők nem érnek semmit, mert a jelzők nagyítanak, de nem színeznek. Csak az események színeznek. Beszéljük hát el felváltva a jellemzőbb eseményeket. Hiszen minden vidéken vannak oly történetek, amelyek egészen a vidéket és annak embereit mutatják.
– Helyes. Tehát elkezdem én – szólt az alföldi ember élénken.
Szivarra gyújtottam s fejemet elhelyezvén a pakktáskámon, kényelmes fekvő helyzetbe tettem magamat.
– Kész örömmel hallgatom. Tessék elkezdeni.
– De előre mondom, hogy ne kívánjon valami érdekes históriákat tőlem.
– Az ördögbe is, tele van a táskám regényekkel és beszélyekkel. A szerelem egyforma, uram, úgy a Felföldön, mint az Alföldön. Arra nem vagyok kíváncsi. De hiszen ön jól tudja, mit akarok.
– Nagyon jól van. Az első történetemnek ez lesz hát a címe:
I. MIRE JÓ A DIALEKTUS?
II. RÓZSA SÁNDOR REDIVIVUS
III. A KÖZSÉGI BIZONYÍTVÁNY
IV. A CSÖKÖNYÖS MACSKA
