EGY BORZASZTÓ ÉJ • 1877 (29. kötet)

Teljes szövegű keresés

EGY BORZASZTÓ ÉJ •
1877
(29. kötet)
1869. év június 29-én, a délelőtti órákban a következő, szóról szóra idemásolt levelet kapta ama szolgabíróság, melynél én esküdteskedtem:
Tekintetes főszolgabíró úr!
(A főnököm ugyan csak alszolgabíró volt, de már a mi arisztokratikus megyénkben az volt a dolog sorja, hogy minden eleven embernek megtoldassék az ő titulusa valamivel, így lett az alszolgabíróból főszolgabíró s a főszolgabíróból fő-főszolgabíró.)
De lássuk a levelet:
Minekutána Mravecz Misó helybeli lakos, sebes hajtás következtében Szrnka Márton kétéves fiát az úton elgázolta úgy, hogy az, a kerék átmenvén rajta, rögtön meghalt, kérem a tekintetes vármegye intézkedését, maradván
alázatos szolgája
Csupek Máthé
kántortanító, hites jegyző.
A levélből megértettük, hogy kocsi elgázolás következtében haláleset történt, minélfogva a szolgabíró kedvetlenül mondá:
Délután nem lesz preferánc, öcsém. Ki fogsz menni a doktorral a helyszínére, fel kell boncolni azt a gyereket.
A doktor vidám, derék fickó, kinek tréfái vármegyeszerte nevezetesek, igen morózus képet vágott a kiküldéshez, de azért összeszedvén szükséges műszereit, délután felültünk a zöld színű szolgabírói bricskára s elindultunk Szilkére, hol a faluházán feküdt kiterítve az elgázolt gyermek hullája.
Rettenetes, szívfacsaró látvány volt, anyja és kis testvérei ott térdepeltek mellette és zokogtak keservesen
Az orvos rendelkezése folytán csakhamar elparancsoltattak onnan
Az anya szívszaggató hangon esengett, hogy tűrjék meg ott gyermeke mellett, de az orvos semmi áron sem egyezhetett bele.
Nekem, ki mint tiszteletbeli esküdt, a bíróságot reprezentáltam, jelen kellett lennem a boncolásnál, mely csakhamar kezdetét vette. A bíró, jegyző és az odavaló földesúr fia, Szilkey Miska, ki különben orvosnövendék volt, vettek még részt kívülünk az irtózatos látványban.
Iszonyú! kiáltám, amint az orvos a holttestbe szúrta bonckését s könnyedén végighasítá vele a testet.
Gyújtsanak önök szivarra! Úgy könnyebben elszívelhetik önök mondá Szilkey Miska, míg a doktor gúnyosan nevetett.
Milyen katonák lennének? Oh, oh? hiszen az egész csak gyerekség!
S azzal véres kezeit gumiköpenyéhez törülvén, azalatt a szinte véres kést a fogai közé vette.
Már természetemnél fogva is gyenge idegzetű voltam, a kísérteties regék és történetek, melyekkel dajkáim gyermekkoromban televerték a fejemet, élénk emlékezetemben voltak örökké, s kissé túlságos képzelőtehetségem bizonyos titokszerű árnyékkal népesíté be gondolatvilágomat.
Mindamellett elhatároztam, hogy eleget teszek hivatalos kötelességemnek, egy erős virginiára gyújtottam, s megkeményítve szívemet, néztem az iszonyatos műtétet.
Néha mégis el-elfordultam az ablak felé, hogy egy helyzetemhez hasonló történetkével újólag megerősítsem szívemet. Eszembe jutott azon Festetich gróf, ki a königgrätzi csata után amputáltatni lévén kénytelen a bal lábát, midőn az orvos egész tövétől metszé, így szólott a fájdalom minden szisszenése nélkül, sőt mosolyogva, siránkozó inasához:
Ne pityeregj, te képmutató! Tudom, örülsz magadban, hogy ezentúl két csizma helyett csak egyet kell tisztítanod.
Nos, hátha én magam is tudnék olyan valódi angol lenni. Csak flegma kell hozzá. Aztán elvégre is sokkal könnyebb dolog nézni, ha egy élettelen testen történnek a műtétek, mint ha a saját magunkén.
Ennek igazságáról meggyőződve, összes figyelmem oda fordult a hevenyészett boncasztalra, hol darabokra fölvágva feküdött a gyermek. Amint azonban körülnéztem, észrevettem hogy a bíró és jegyző elosontak már, a doktor pedig érdekes vitába van bonyolódva a tudákos Szilkey Miskával.
Egy tekintet a vérfagyasztó jelentre, melynek háttere a két disputáló doktor, és a kívülről hangzó sírás, s minden hősködésem elenyészett, s majdnem eszmélet-vesztve tántorogtam kifelé a szabad levegőre.
Hova, hova, esküdt úr? kiáltá utánam a doktor.
Rögtön elájulok, doktor. Nem tartom ki tovább.
De nem addig van az! viszonzá amaz ki írja alá a jegyzőkönyvet?
Majd aláírom otthon hebegém s egyszerűen távoztam.
Szilkey Miska fanyar nevetéssel jegyzé meg:
De csak nem haza szándékozol?
De bizony hazamegyek; egy óra múlva megfordul a kocsi, a doktorért.
Fölösleges! a doktort nálunk marasztjuk éjszakára. Holnap majd hazavitetem én. Hanem annyit mondok, haza ne menj most este te sem, mert egy kísértetet is küldök veled.
Azzal durva kacajjal utánam jött s barátságosan átölelve, marasztott.
Lehetetlen mondám fogvacogtatva , oda vagyok, beteg vagyok.
De valóban egészen megviselt az idegizgató látvány, dacára, hogy lanyha őszi este volt s meleg bundába takaróztam a kocsin, kilelt a hideg, s úgyszólván félig eszméletlenül emelt le otthon hajdunk a kocsiról. Szobámba érve a hajdúnak megparancsoltam, hogy gyújtsa meg a gyertyát, s hagyjon magamra.
A hajdú távozott s én vetkeződni kezdtem, de köpenyem levetése által eloltottam a gyertyát.
Mérges lettem, mert a sötétben nem bírtam gyufát találni, s annál nem hiszem, hogy lehetne még bosszantóbb dolog is.
Eleinte azt sem bírtam felfogni, miként aludt el a gyertya. Valami kísérteties befolyásnak tulajdonítottam azt; a holt gyermek árnya cselekedte azt
A hideg végigborsózott hátamon s izgatottan nyúltam kabátzsebembe gyufáért. Valami olyanféle tárgy akadt kezembe, mint egy portorikószivarnak a csutkája. El nem bírtam képzelni, mi lehet, de mint megrögzött dohányos, egyenesen, mintegy önkéntelenül a számba vevém, mialatt kezemmel egy gyufát fedeztem fel mellényzsebemben.
A szivarnak hitt tárgy sós és sajátságos ízű volt, undorral eresztettem ki számból s kísértetiesen pottyant az éji szekrény márványára.
A gyufát meggyújtva, oda pillanték s oh, borzalom istene, ne hagyj el! a felboncolt gyermek ujja volt ott a szekrényen
A gyufát villámhirtelen elcsaptam és remegve vágtam magam a dunyhák közé, szememet behunyva. De hasztalan! A gyermek ujját ott láttam mindig és mindenütt. Világított, mint a szentjánosbogár.
Halálos verejték csurgott homlokomról, azt hittem, meg kell őrülnöm. Erőm elhagyott, nem bírtam tagjaimnak parancsolni. Egész reggelig ott feküdtem mereven, sápadtan, izgatottan, kétségbeesve. Irtóztató víziók vonultak el előttem s tartották lekötve érzékeimet
--------------
Korán reggel a doktor és Szilkey Miska nyitottak be a szobámba.
Miska még az ajtóból röhögve kiáltá:
No, megtaláltad-e a kisgyerek ujját?
Ez erős és nemtelen tréfa volt tőled mondám szemrehányólag, amint eszméletemet visszanyertem. Ez hullacsonkítás! Mi történik most ezzel az ujjal?
Hahaha! csináltasson neki diófakoporsót szólott a doktor nevetve.
Ez eset óta semmiféle doktorral nem szoktam kezet szorítani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem