FÜRDŐRE KELL MENNI! • 1882 (33. kötet)
FÜRDŐRE KELL MENNI! •
1882
(33. kötet)
1882
(33. kötet)
Mindennek vége van már, amit az otthon adhat. Madame először elunta ezt a csúf, poros Pestet, miután elmúltak a bálok és hangversenyek, hazament a falusi kastélyába, mint ahonnan jobban látszik meg a tavasz. Madarak dala behallatszik a kertből, ifjon nőtt lombú fáknak ágai behajlanak az ablakon, a virágok ott nőnek, mosolyognak a szeme előtt.
Eleinte nagy volt öröme ezekben! Sorba szaladgálta a finom selyemgyepet, gyönyörködve nézte, hogy bújnak elő az apró piros bogarak a rögök közül, mind olyan nagyon szép az, de csak vagy három hétig.
Mert a selyemfüvek és a piros bogarak szépek, csakhogy éppen nem mondhatók mulatságosaknak. Hiszen olyan egyformák egytől egyig!
A menyecske panaszkodni kezd a férje előtt, hogy nem jól érzi magát. Az asszonyoknak mindig van valami bajuk. Ha egyéb nem, az a bajuk, hogy étvágyuk nincs, vagy az, hogy férjük van.
Azaz, hogy ennek a bajnak a gyógyításánál, amit most érez a fiatal nő, a férj a legnagyobb akadály.
De hát mire való a rábeszélés, a könnyek és a doktor barátsága? Ezerszer elmondott dolgok ezek – de mert mindég ismétlődnek, sohasem avulnak el.
A doktor az itt, ami a billentyű a furulyán.
– Kedves doktorom, én meg fogok halni. Nem veszi ön észre, hogy sorvadok, hogy megfogytam.
– Én semmit sem látok, asszonyom, sőt inkább ellenkezőleg, pompásan néz ki.
– Oh, kedves barátom, hogy mondhat ilyet! – szól a hölgyecske édes, megbűvölő mosolygással, bizalmasan simulva a doktorhoz. – Hanem tudom én jól, honnan fúj a szél. Ön összebeszélt férjemmel s ligát képeznek ellenem, hogy ne mehessek fürdőre az idén. Rám fogják a viruló egészséget, pedig oda vagyok, érzem.
– Becsületemre mondom, asszonyom, hogy téved, szó sem volt köztem s a férje között a fürdőről.
– Vigyázzon kérem, mert mindjárt megtapogatom az orrát, ha igazat mond-e?
– A legőszintébben beszélek.
– Akkor hát miért ellenzi?
– Hogyan? Hiszen én nem ellenzem…
– Nos, ha nem ellenzi, akkor hát tanácsolja.
– Ez még nem annyi.
– Maga nagyon kötekedő, édesem. Vagy, vagy! Doktornál nem szabad félrendszabálynak lenni. Önnek állást kell foglalni.
– Akkor vakon is a nagysád pártján vagyok.
– Tehát fürdőre menjek?
– Tehát menjen. De hát miféle baja van?
– Furcsa! Hiszen azt önnek kell tudni. Azért ön az én doktorom.
– Nincs igaza, asszonyom, a saját érdekében. Mert azt önnek kell tudnia, hogy melyik fürdőre akar menni.
– Nos, igen… de hát mégsem értem önt egészen.
– Ej, hát! Ha gyomorbaja van, akkor olyan fürdőbe kell mennie, melynek vize a gyomorra jó, és nem küldhetem az olyanba, mely a csúzfájdalmak ellen használ.
– Kezdem önt érteni.
– Láthatja ebből, hogy mégis kegyednek kell tudnia, hogy mi baja van.
– Persze, kedves doktorkám. Igaza van önnek. Hiszen ön olyan asszonyos ember.
– Köszönöm a bókot, asszonyom, de még mindig nem tudom: miféle baja fölött aggódjam a férje előtt.
– Várjunk csak, várjunk csak. Hát milyen bajom is van? Engedje meg, hogy egy Bihar megyei barátnőmnél kérdezősködjem eziránt. A levél itt lesz négy nap alatt.
– Hahaha! kegyed a barátnéjától kérdezi meg, hogy mije fáj? Ej, ej, asszonyom.
A menyecske elpirulva dadogja:
– Hiszen nem azt kérdezem én… nem azt. Ön egész zavarba hoz engem. Azt sem tudom már, mit beszélek. Menjen – csúf ember!
– No, hát akkor el is megyek s hagyom ezt a nagy kérdést nyugodni – négy napig.
Ez alatt a négy nap alatt csakugyan megjön a levél a Bihar megyei barátnétól: amelyben meg van írva, hogy ki hova megy fürdőzni: »Naláciék Koritnyicára készülnek – mondja a kimerítő levél. – Berkeyék Karlsbadba mennek, az özvegy alispánné Szliácsot fogja boldogítani, Hollós Lajos, a tavalyi udvarlód, ha emlékszel még rá, Marienbadba pályázik…«
Csak éppen ezt a nevet kereste a szép menyecske. Ha emlékszik-e rá? Hogyne emlékeznék, még most is mindennap gondol rá.
– Ugyan mondja meg nekem, doktorkám, milyen az a Marienbad?
– No, megjárja. Csinos egy fürdő és nagyon látogatott.
– Milyen bajok ellen való az?
– A marienbadi fürdő? Oh, nagyon sok ellen. Májbajok, szívdobogás, megkövéredés, lépdaganat…
– Jajjaj, ne is emlegesse. Ne is keserítsen… Mindeniknek rajtam van a keresztje.
– Tehát Marienbadba akar menni?
– Nem bánom, ha oda is… föltéve, hogy komolyan javasolja.
– Egész komolyan, asszonyom.
– Hát igazán olyan aggasztóan állok? Édes istenkém, de hát mért nem szólt ön előbb. János, János, gyere csak ki, édesem… gyere csak ki.
János előtopog a szobából hálósipkában, öblös tajtékpipával.
– Mi baj van? – kérdi János úr, a férj ijedten. – Mért vagy annyira elsápadva, Nelli? Szólj hát.
– A doktor megijesztett, édesem. János, János, én félek, hogy itt foglak téged hagyni.
– Ne beszélj, kérlek bolondokat! Hát mi bajod van?
– Meg van rongálva a testszervezetem. Én veszve vagyok, János.
– Igaz az, doktor? – kérdé János úr megdöbbenve.
A doktor néma hallgatásba burkolózik. Neki most ez a legkényelmesebb.
– Csak szóljon, kedves doktorom, ne tartózkodjék… Az én Jánosom erős lelkű ember.
Az erős lelkű ember egész testében remeg s hol a doktorra, hol nejére mereszti megüvegesedett szemeit.
– Tehát csakugyan? – dadogja.
– Igen, igen… szól az orvos… óhajtandó, hogy őnagysága fürdőre menjen.
Az orvos persze gondolja, de nem mondja hogy: általa óhajtandó.
– El kell mennie, hát el fog menni – mondja a férj szigorú hangnyomattal.
– De, édesem…
– Semmi de. Az egészség a legelső. Férjed vagyok, én parancsolok a háznál.
– Hiszen te parancsolsz, angyalom, de tudod, hogy a ruháim… a tavalyiakban nem mehetek.
– Majd lesz ruha is, punktum. Egy szót se többet. A jövő héten utazol.
– Nélküled? Oh, nem!
– Igenis, hogy nélkülem. Én rá nem érek, de én egészséges is vagyok. Magadnak kell elmenned…
– Oh, te kegyetlen vagy, János!
A kegyetlen János azzal kiadja a rendeleteket s fizeti szilaj következetességgel a hetekig érkező ferslagokat, a különböző skatulyákat és kalapdobozokat, amiket a pipereárusok küldözgetnek a fővárosból utánvétellel.
…Így volt ez mindég s így is lesz ez mindég, amíg csak a világon fürdők, asszonyok és férjek lesznek.
Azaz, hogy férjeknek nem éppen szükséges lenni. Az ember más minőségben is szerezhet magának fürdőre kívánkozó beteg asszonyt.
