I. Bevezetés

Teljes szövegű keresés

I. Bevezetés
Jó szívvel ajánlhatnám e kis históriát Flammarion Kamillnak, az Urania szerzőjének is, ha egészen a magamé lenne, de hát ez különös bolond dolog.
Sokféle elbeszélést olvashattak már. Olyat, amelynek két vége van, olyat is, amelynek egy vége sincs.
Megesett már az is, hogy két elbeszélésből írt meg valaki egyet, de hogy egy elbeszélést csak ketten írhassanak meg, az eddig elő nem fordult.
Erckmann és Chatrian együtt dolgoznak, az igaz, egyik talán a mesét gondolja ki, a másik az előadás művészetével járul hozzá, de a mi elbeszélésünk utalva van arra, hogy ketten mondják el; ahhoz egy író nem elég, még ha Shakespeare volna sem.
Én tehát mindenekelőtt két írót kerestem ez elbeszéléshez. Lészen pedig az egyik Bocsoki József uram, pomázi illetőségű zsellérember; a másik író pedig, szorultságból, hadd legyek én.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem