»CASTRUM LÉTA«

Teljes szövegű keresés

»CASTRUM LÉTA«
Régi okmányokban »Castrum Léta« néven fordul elő, de közönségesen »Ghéczy vár«-nak nevezik a Ghéczy-nemzetség után. Övé volt a vár hosszú századokon keresztül.
A vár urairól sok tarka-barka történet maradt fel.
Az egyik Ghéczy olyan kevély volt és olyan gazdag, hogy nem tudott az aranyaival mit csinálni; elhatározta, hogy egy arany bikát fog öntetni. Meghozatta a művészeket, s azok megöntötték az óriási bikát. Ghéczy (akit régi iratok imitt-amott »Ghiczy«-nek is neveznek) a vár közepére állíttatta. A művészek most már a fizetséget várták, de a várúr így szólt:
– A bika megvan, de mozdulatlan, nem kér enni, nem iszik. Öntsetek hát belé lelket, ha tudtok, ha pedig nem tudtok, akkor én kergetem ki a tiéteket belőletek.
A művészek persze, hogy nem tudták elevenné tenni az aranybikát, amin roppant dühbe jött a nagy úr.
– Még három napot adok s ha addig a bika meg nem mozdul, negyednapra hajnalban mindnyájatokat lenyakaztatlak.
Amit ígért, meg is tartotta volna nyilván, de az Isten eközben megharaguvék, amiért halandó ember az ő dolgába akar elegyedni, s erős földrengés támadt a harmadik napon, mely megrázta a vár szilárd falait, és az aranybika is megmozdult – mert elsüllyedt nyomtalanul.
Babonás oláhok, akik a környéket lakják, valahányszor az ekevas alatt megcsördül valami, ma is az aranybikára gondolnak.
Pajzánabb dolgot követett el egy másik Ghéczy, aki fiatal ember volt és sokat járt be Kolozsvárra a szép hóka paripáján, melyet a vár alatt folyó Jára vizében megitatott.
Egy ízben, amint Kolozsvárott van, egy kis ház ablaka előtt csinos nőt pillantott meg, amint éppen sepregetett. Egy odavaló vargának a felesége volt. Ghéczy rámosolygott, az asszony visszamosolygott.
– Ej, galambom – mondá –, Ghéczy várában nem kellene seperni.
Az asszony maga sem rajongott valami nagyon a seprésért, s szóból szó lett s azzal végződék, hogy mire a varga hazajött, az asszonynak hűlt helye volt.
Nosza, dühös lett a mester, fölkap mindenféle gyilkos szerszámokat egy szekérre s megyen a legényeivel megostromolni Léta várát az asszonyért.
Két napig dörömbölt a varga a vár erős kapuján, míg végre megjelent a várúr nagy nevetve.
– No, mi kell neked, derék, becsületes varga?
– A feleségem.
– Ugyan mit csinálnál vele, hisz a szíve ide köti.
– Azért majd csak hazaviszem én őt a két fülénél fogva – szólt a mester toporzékolva dühében.
– No, hát ott a két füle – szakítá végét a veszekedésnek Ghéczy, kétfelé mutatva a két kezével, ahol két község feküdt – vigyed, a tied.
Azzal becsapta a mester előtt az ajtót és intézkedett, hogy a két kis község, melyet ma is Alsó- és Felső-Fülének neveznek, a vargának átadassék.
A varga halála után a két Füle község Kolozsvár városára szállott. Idő múltán a két Fülétől elszakadt egy kis rész, melyet Kolozsvár elnevezett Asszonyfalvának, mert asszony útján jutott birtokába. E községeknek ma is Kolozsvár a földesura.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem