SÁROSPATAK »Erdély vizikátora«
SÁROSPATAK
»Erdély vizikátora«
»Erdély vizikátora«
A pataki várat a hagyomány szerint Retel építette. Retel pedig azon urak közül való volt, aki még látta Ázsiát s volt benne »odahaza«.
Együtt jött Árpáddal s kíséretében volt, midőn az a meghódolt országot öreg korában beutazta. Egy helyütt egy megáradt patakot gázolt át Árpád a lovával, de forgatagos helyre jutván, az örvény elkapta lovastól. Retel volt az első, aki utána ugrott és kimentette.
– Fiam – mondá Árpád –, ezt a szolgálatodat nem hagyhatom szó nélkül. Legyen ettől a pataktól kezdve minden föld a tied!
– De meddig? – vágott közbe a birtokszomjas Ethe.
– A legközelebbi patakig, amit majd útközben találunk – szabta ki az agg vezér találomra a birtokhatárt. (Egypár ezer hold ide-oda volt még akkor.)
Retel elfoglalta a birtokot és egy erős várat épített a folyóparton, melyet ős források Retelpataknak neveznek, csak később cserélődött ki a Retel elnevezés »Sáros«-ra.
A pataki vár sok kézen ment keresztül, míg a Rákócziakéba került. A Retel utódjaitól elcserélte I. Endre, akinek a felesége lakott ott szívesen, talán mert közelebb érezte magát onnan a hazájához Kiewhez. Azontúl hosszú ideig volt királyok lakóhelye. Itt született »jószívű« Erzsébet királykisasszony is: a későbbi kálvinista fészekben egy katolikus szent. Hosszú ideig bírták a Perényiek. Itt lakott Lorántffy Zsuzsanna, majd Zrínyi Ilona, történelmünk e két nagy asszonya.
A sárospataki vár fénykora a Rákócziak idejére esik. Ezeknek a főfészke. Kivált a II. Rákóczi Ferencé, kinek úgyszólván fejedelmi székhelye volt; itt tartott országgyűlést is, s fényes leventék, udvart képezve, nyüzsögtek a komor falak közt.
Itt fejeztette le őfelsége 1708-ban Bezerédj Imrét, aki elárulta a kurucok ügyét. Derék vitéz volt. Mindenki sajnálta. S noha fejét vették a pataki várban, a babonás nép mégis azt beszélte, hogy a nagy hős élve záratott sírjába, mert tetemei fölött megmozdult a föld.
Ez a hír annyira terjedt s kedvetleníté a népet, hogy a fejedelem megnyittatván a vártemplom ajtaját, kiemeltette s kinyittatá hajdúi által a Bezerédj oda temetett koporsóját:
– Íme, lássák kegyelmetek, hogy két darabban vagyon őkigyelme.
Régebben a pataki vár volt a Rákóczi család kincsesháza is. A »vörös torony«, melyet még V. István király építtetett, tele volt arannyal, ezüsttel. Az Erdélyben uralkodó Rákócziak ide szállították megtakarított pénzecskéjüket, mint biztos helyre. Az elmés erdélyi urak emiatt nevezték el »Erdély vizikátorá«-nak a várat; mert a vizikátor kihúzza a testből a nedveket, a vörös torony pedig kihúzta Erdélyből a pénzt.
Ezerhatszázhetvenben eredeti módon dézsmálta meg a Rákócziak aranyait egy kollégiumi diák.
Fogott valahol egy csókát s azt oly ügyesen kitanította tolvajnak, hogy mindennap kétszer szállt föl a vörös toronyba, s egy kis nyíláson át beröpülvén, minden alkalommal egy koronás aranyat hozott ki csőrében a gazdájának.
Mikor már a nebuló aranyai jócskán fölszaporodtak, agyonütötte a csókát s ő maga elköltözött végképp Patakról.
De a csóka bizony nem bírt kihordani annyit, amennyit a Rákócziak behordtak.
S viszont a Rákócziak nem bírtak összegyűjteni annyit, amennyi elég lett volna II. Rákóczi Ferencnek.
Amit a csóka meghagyott, elszedte a kétfejű sas. Az a madár, amely a labancok zászlóin feketedett.
A háború költségei annyira fölemésztették a Rákóczi magánvagyonát, hogy »Erdély vizikátorának« az ura így szólt egy ízben panaszkodva az erdélyi rendeknek:
– Még talán ez a mente sem az enyém, ami rajtam van.
