ÉRSEKÚJVÁR
ÉRSEKÚJVÁR
Majd minden várhoz tapad valami esemény. Holics várából Bakics Péter, Detrekeő vár ura, elrabolta a Révay Ferenc uram nejét, Forgách Zsuzsannát. Galgóc várában ott van a Lehel tornya, melyet a marahánok ellen viselt háborúban építtetett a nagy kürtű vezér s melyben el is van temetve. Nyitra-Zsámbokréton napokig tartózkodék Róbert Károly, midőn hadai Csák Máté ellen harcoltak. Egy hű solymára ide hozta meg hírét a győzelemnek; lihegve érkezett a csatatérről, kétélű kaszáját, mellyel viaskodott, tölgyfakoszorúval ékesítvén fel. A király megörült a hírnek s első hozóját nyomban ott megtette nemesembernek, »Zsámbokréthy« névvel s címerébe adta a kétélű kaszát. Sempthe várát 1657-ből egy hős asszony, Cséfalvay Pálné teszi emlékezetessé, akit a törökök elraboltak, de aki azokat útközben, amíg aludtak, leölte. Drégel nevét Szondy György dolga tartja. Tátika, Somlyó, Csobánc romjait a költő regéi aranyozzák meg.
Egyszóval valami apróság minden várral történt, de nem mindeniknek adhatunk helyet könyvünkben, a kiválóbbakra lévén kénytelenek szorítkozni.
Ezek között is első helyet érdemel Érsekújvár, melyet 1540 táján Várday Pál, esztergomi érsek építtetett a törökök ellen, a Nyitra vize partján, Leék, Görög, Gugh és Nyárhíd falvak összeszögellésénél.
Eleinte csak gúnyolódtak a prímással:
– Papi vár. Misékkel fogják védeni.
De később a legfontosabb hadiponttá nőtte ki magát, melyért folytonosan versenyeztek, majd a török, majd az ausztriai ház, majd a hadakozó erdélyi fejedelmek. Az egész XVII. században szinte szakadatlanul folytak a harcok Érsekújvár kapui előtt.
Rudolf királytól elvette a várat Bocskay István, Bocskaytól megint visszaszerezte az osztrák 1607-ben, az osztráktól újra elhódította Bethlen Gábor, amikor az őrség adta azt fel, elfogván és lefegyverezvén saját parancsnokát, Koháry Pétert.
Az osztrákok nagyon fájlalták a vár elestét, s a császár Bucquoi vezért bízta meg a visszahódítással:
– A vár a mienk legyen – mondá a császár –, akármennyi vérbe kerül is. Sőt a pénzt sem sajnálom.
Bucquoi nagy haddal indult ellene, és hét hétig ostromolta roppant erővel.
Már ingadozott a vár, feladási hírek szivárogtak ki az ostromlottak köréből s ezer kimerülési jel mutatkozott. Bucquoi boldog volt, csak egy dolog keserítette, hogy a hódítás dicsőségét és a zsákmányt meg kell majd osztania a magyarokkal.
Az irigység rossz tanácsadó. Előhívatta a magyar tiszteket és így szólt, ő lévén a teljhatalmú:
– Önöket hazabocsátom. Nincs semmi szükségem a csapataikra.
De ezzel az elhamarkodott lépésével ugyancsak megjárta. Alig néhány napra ott termett ötezer huszárjával Horváth István s megtámadta Bucquoi uramat, kinek német zsoldosai nem bírtak elegendő ellenállást kifejteni, szétszórattak, mint a polyva, magát Bucquoi-t is egy Csongrádi nevű katona lőfegyvere teríté le. Szerencsés lövés volt: nemességet és dominiumot hozott Csongrádynak.
1663-ban török kézre került a vár s huszonkét évig nyögte a félholdat, míg a töröktől gróf Caprara Aeneas nagy vérontás közt visszavette.
De úgy volt megírva a csillagokban, hogy a császár sohasem bírhatta sokáig.
Jött II. Rákóczi Ferenc, s az ő hatalmába került a vár. Itt székelt Bercsényi Miklós sokáig, ideállítva a bástyákra a híres rézágyút, melyet az értéküket vesztett »pro libertate« garasokból öntetett, azt a feliratot komponálva rá:
Numus eram patriae, nervus belli atque moneta
Nunc libertatis vindico jure boans.
(A haza pénze valék, harc eszköze és emelője,
Most a szabadságnak dörgve vivom jogait.)
Nunc libertatis vindico jure boans.
(A haza pénze valék, harc eszköze és emelője,
Most a szabadságnak dörgve vivom jogait.)
Rákóczi leveretése után az osztrák lerontatta a várat: hogy sohase lehessen többé másoké.
