NÓTÁS KATA • 1879 (30. kötet)
NÓTÁS KATA •
1879
(30. kötet)
1879
(30. kötet)
Vasárnap a Nótás Katát ismételték.
János ezt írja az előadásról:
Ecsém! Mégis csak jó nekünk, kritikusoknak. Tudván, mennyire szeretem a Katákat, Győry Vilmos megírta számomra a "Nótás Katát".
Most, hogy im a te legújabb szerelmed a Marcsa lett, neked is megírta Almásy Tihamér a "Borzáék Marcsája" című darabot.
A te "Marcsádat" még nem láttam, hanem az én "Katám" helyrevaló hajadon leányzó.
Szép is volt, jó is volt, gömbölyű is volt, csak az énekibe van valami hiányatosság. De az nem annyira a darab hibája, mint inkább a Rónaszékinéé.
Ámbátor a mondó vagyok, hogy ha asszonyról vagyon szó, akkor nincsen szó éneklő madarakról. Akármilyen is a hangja, csak a csókja legyen édes és forró.
Azt mondta múltkor egy honatya a fülem hallatára, hogy:
"Ennek a Mariettának olyan puszilni való különös kedves kiejtései vannak."
Van az, ecsém, a Katámnak is, csakhogy ki nem ejtés alakjában. Mikor a seprűvel megnáspágolta Boszorkány Erzsókot, Bodroginét, akkor volt a legbájosabb, s éppen azért volt az, hogy ki nem ejtette kezéből a seprűt, hanem házaséletre emlékeztető szívóssággal forgatta e családi szerszámot módos kezeiben.
Makó dicséretes humorral játszott. S őt csakis Bodroginé múlta fölül, ki oly tökéletes boszorkány volt, hogy a Gellért-hegyen sincs mása.
De hogy a szavunkat ne feledjük, a boszorkányról jut eszembe az a kecsegtető reménység, hogy mikor Rónaszékit a "Kis Faust"-ban elvitte a kecske a pokolba, szentül hittem, hogy vissza sem tér többé.
Megkerült, s használt neki a műutazás; túlzás nélkül játszik azóta. Ma is rendes levélhordó volt.
Két kéményseprő is volt a darabban. Akiknek azonban nem volt ott semmi dolguk.
Pedig lehetne: kisöpörhetnék a primadonnáink torkát.
