XXIII. FEJEZET (Melyben Kléner úr is meggyőzetik, hogy a vizsgálat nem volt tökéletes.)
XXIII. FEJEZET
(Melyben Kléner úr is meggyőzetik, hogy a vizsgálat nem volt tökéletes.)
(Melyben Kléner úr is meggyőzetik, hogy a vizsgálat nem volt tökéletes.)
Kléner úr nem ellenkezett többé.
– Ha ön mindenáron akarja, elvégre is semmi kifogásom nem lehet. Krupicsek úr, legyen ön szíves kicsomagolni a bűnjeleket, a kihallgatási jegyzőkönyveket és a tekintetes úr rendelkezésére bízni.
Bornemisza uram mohón esett neki a sok aktának, melyek szinte csomaggá nőttek tegnap óta, mialatt Kléner úrék az ebédlőbe sétáltak.
– Még nem is reggeliztem – dünnyögé dr. Szirupka keserűen. – Hogyan uram, ön itt marad?
– Míg önök ebédelnek, azalatt legalább kényelmesen átolvashatok, megnézhetek mindent.
– Denique! kiki a saját sorsának kovácsa – szólott a doktor végtelen részvéttel tekintve Bornemiszára.
Az elmélyedve nem is felelt többé, összes figyelme oda volt irányozva a betűözönre, mely mind a Teléry Mihály bűnösségét bizonyítá. De azért nem csüggedt, valami sajátságos előérzet ösztökélte a kutatásra.
Mire az ebédnek vége lett s a három úr benyitott, az öreg Bornemiszát még mindig az iratokba temetkezve találta, de sokkal komorabban, mint előbb.
– Nos, átolvasott ön mindent? Van-e valami észrevétele, valami mesécskéje az ilyen magamszőrű öreg gyerekek számára?
– Uram, – jegyzé meg Bornemisza – én nem mesélni jöttem, hanem enyhítő körülményeket keresek. Olyanok kell hogy legyenek, s minél tovább gondolkozom ez ügyben, annál többet fedezek föl.
– Bizonyára, bizonyára, – szólt a vizsgálóbíró – azok lehetnek, sőt vannak is. De mit ér ez? Nem mindegy-e, élethossziglani börtönben sínyleni, vagy húsz évig tartóban?
Bornemisza türelmetlenül vágott közbe.
– A felfogástól függ. Ahhoz a Teléryhez, akit önök elhurcoltak, semmi közöm. Teléryt elítélik, becsukják, kivégzik, egyszóval eltávolítják az emberi társadalomból, de énjének egy másolata megmarad a közvéleményben. Hadd lakoljon az eleven, igazi bűnös, de szeretném, ha a köztünk maradt másolat nem lenne olyan nagyon, nagyon fekete… Szegény Boriska, mennyire szerette!
Ősz fejét lehajtotta szomorúan, gépiesen forgatva kezében a bűnjeleket, a finom damaszcsövű grófi fegyvert, a holttestbe fúródott golyót s a Miska egyszerű puskáját.
– Uram, – veté oda szórakozottan – én a vizsgálatot korántsem tartom még befejezettnek. Nagyon egyoldalú, hiányos…
– Hogyan? – kérdé Kléner úr vontatva.
– Pszt! Csitt! – ordított föl Bornemisza magánkívül s olyat ütött öklével az asztalra, hogy annak összes tartalma táncolni kezdett. – Csitt! Egy gondolatom van! Igen, igen. Hadd rendezzem eszméimet… Ah!…
A meglepetés örömrivalgása volt az az »ah« szó.
A Bornemisza ráncos arca föllángolt, rég kialudt fényű szemei szikrákat szórtak, Kléner úr pedig türelmetlenül toppantott a lábával, s megrovó arckifejezésbe engedte ábrázatát, mintha mondaná:
»Micsoda impertinens modor ez?«
Az öreg úrnak kisebb gondja is nagyobb volt most Kléner úr haragjánál, szíve hangosan dobogott, hangját elveszté örömteljes felgerjedésében. A szavak ott ültek arcán, homlokán, de nem bírt azoknak Kléner úr fülei által fölfogható alakot adni.
– A grófot nem Teléry Miska ölte meg – rikkantott fel végre tompán. – Nem! Nem!
Kléner úr szánakozva nézett rá.
– Megbolondult szegény. Jó, hogy kéznél van a doktor. Fogja meg, domine Krupicsek.
– Nem ő ölte meg, – hörgé az öreg úr – mert… mert…
– Meg kell kötözni – vélekedék Kléner úr valamivel nyugodtabban.
Bornemisza harsogó hangon folytatá:
– Azon golyó, mely a hullában volt, nem a Miska puskájából jött… nem jöhetett.
– Miért? – kiáltott föl Kléner úr.
– Mert sokkal nagyobb, mintsem valaha beférhetett volna a csőbe, sokkal nagyobb…
A jegyző és a doktor villámhirtelen ugrottak oda, hogy a próbát megtegyék.
– Csakugyan, – mondá az orvos – a dolog csodálatos! A haláltadó golyó nem lehetett a Teléry Mihály puskájában.
Kléner úr pedig ott állott az asztalhoz támaszkodva, mint egy kővé változott nagy húsdarab, a tubákpikszist meredt kezében tartva, apró szemei bambán meredtek a semmibe, tátott szájának alsó ajka mozgott, sőt még a tokája is segítségére jövén tőszomszédjának, de értelmes hangot nem volt képes adni.
– Oh, oh, oh! – gagyogta a jeles férfiú.
– Ez oszt' a fordulat! Ez oszt' a rébusz! – kiálták egyszerre a jegyző és az orvos.
– Oh, oh – hajtá egyre Kléner úr.
Bornemisza sietett magának elégtételt venni.
– Nem mondtam-e, hogy hiányos a vizsgálat?
Kléner úr megsemmisülve ugrott nyakába.
– Az volt, hiányos volt – rebegé szelíden, mint egy megvert gyermek.
