XXV. FEJEZET (Elbeszélésünk utolsó előtti fejezete.)
XXV. FEJEZET
(Elbeszélésünk utolsó előtti fejezete.)
(Elbeszélésünk utolsó előtti fejezete.)
A vádlottat néhány perc múlva ismét elővezették. Egykedvűen lépett a bíró elé. Nem volt semmi mondanivalója többé s nem volt semmire kíváncsi többé.
Csak addig reszketett, míg a homályos folyosón keresztül vezették. Minden szögletből a gróf árnya nézett rá rémesen.
Kléner úr a belépő vádlott felé fordult.
– Üljön le, barátom, önnek előbbi vallomása össze nem egyezik a valósággal.
– Pedig én semmit sem tagadtam el. Mit is tagadhatnék már?
– Ne vágjon szavamba! Én fogom elmondani, mint történt a katasztrófa.
Csend lett; mindenki Kléner urat nézte s leste a lassan potyogó szavakat ajkáról.
– Ön csütörtökön délután megtöltötte a puskáját golyóra, de csak az egyik csövet volt ideje a gazdatiszt belépte miatt megtölteni; az azért áll, mert Bige Ferke és többek vallomása szerint csak egy lövés történt, ennek pedig szükségképp a gróf puskájából kellett jönnie, mert a mindenes és egyik inas vallomásából kitűnik, hogy a gróf puskájának csövei közvetlenül a végzetes kirándulás előtt meg lettek tisztítva; az egyik cső belső kormossága tehát világosan bizonyítja a lövés megtörténtét.
Teléry Mihály összerázkódék; remegő ujjaival végigsimítá homlokát és lélegzetfojtva hallgatta a bírót, míg agyában zűrzavaros gondolatok nyargaltak…
– Megengedem, hogy önnek szándékában volt a grófot megölni, puskáját fölemelte és célzott. A gróf arccal ön felé fordulva állt és valószínűleg éppen fegyverét töltötte, ki tudja mily szándékkal, midőn szemei önre estek, s mint gyakorlott vadásznak azonnal észre kellett vennie, hogy az ön puskájának iránya neki szól.
Itt egy darabig megállapodott Kléner úr, mondanom sem kell, hogy szippantani.
– Amit most fogok mondani, egy szempillantás alatt történhetett, s egyike azon rendkívüli eseményeknek, miket a szeszélyes végzet keze fon, s miket teljesen konstatálni nem lehet. Azon tény azonban biztosan levonható, hogy ön e percben megrántotta a sárkányt, az lecsattant, de fegyvere nem sült el; bizonyítja ezt a piramidlin összerepesztett állapotban talált kapszli; de ugyanazon pillanatban kellett eldördülnie a gróf puskájának is, mert csak így lehetséges az ön csalódása, mellyel a lövést magának tulajdonította. Őrülettel határos lélekállapota s a gróf elbukása különben is megfoghatóvá teszik csalódását. A véletlenség nagy mester, ügyes lurkó, de az öreg Kléner eszén nem megy keresztül.
Kléner úr itt ismét lélegzetet vett, s sokkal emeltebb hangon folytatá:
– Uram, ön ezennel szabadlábra van helyezve s csupán életbiztonság elleni merénylettel vádoltatik, s mint ilyen, ha elég bizonyítékot bír szerezni, meg is lesz büntetve. Távozzék.
Teléry pedig nem távozhatott, mert ájultan rogyott össze; a nagy bűn terhét megbírta, de a nagy öröm leverte lábáról.
– Kléner úr, ön derék ember! – szólt Bornemisza a bíróhoz lépve.
Kléner úr élénken szorítá meg kezét, aztán az orvossal és Krupicsekkel is kezet fogott.
– Én magamnak nem követelek semmit, – mondá ünnepélyesen – hanem az orromnak tisztelet adassék. Az egy olyan sróf a jogszolgáltatás gépezetében, melynek hiányát nagyon meg fogják érezni, ha majd nem leszek. No, de a halál bizonyára messze van… Ne gondoljunk rá, szippantsunk.
Kléner úr bekövetkezett prüsszentéseire föleszmélt Teléry, de szólni nem tudott. Az öreg Bornemisza kézen fogta és némán vezette ki a folyosóra. A szögletekből most már nem néztek rá az előbbi síri árnyak. Csak a vén Blikk, a gróf vadászvizslája sompolygott el mellette, nyihogva kapkodva a keze után.
Ki tudja, megnyalni akarta-e, vagy megharapni.
