XXVI. FEJEZET (Melyben a szerző elbúcsúzik anélkül, hogy indokolná, miért nem adta Borcsát férjhez.)
XXVI. FEJEZET
(Melyben a szerző elbúcsúzik anélkül, hogy indokolná, miért nem adta Borcsát férjhez.)
(Melyben a szerző elbúcsúzik anélkül, hogy indokolná, miért nem adta Borcsát férjhez.)
A Teléry-ügy, melynek mai napig is sok homályos oldala van, nagy szenzációt költött nemcsak a megyei, hanem tágabb körökben is, és Kléner úr neve emlegetett lőn.
Még a pesti hírlapok is egész terjedelemben közölték a majornoki vizsgálatot, s Kléner úr megérte azon régen álmodott dicsőséget, hogy a sajtó személyével foglalkozott.
Ah, azok kéjes boldog napok voltak! Nem tudom, akkor szokott-e rá a hírlap-olvasásra, hanem az tény, hogy azóta naponkint türelmetlenül várta a hivatalos lapot, melyet remegő kezekkel szokott fölbontani, elhalványodott arccal gusztálva az első lapon egy nevet, egy szemeinek ismerős, százszor odaálmodott nevet, elöl-hátul ilyenforma sorokkal: »ilyen meg olyan érdemek jutalmául ezen meg ezen rendjelt adományozom«.
A lap megjelenik napról napra, de az a bizonyos név nincs benne. Kléner úr nem csügged el, már szintén megszokta a hasztalan várakozást, a kaszinóban az átnézett lapot félredobja, egykedvűen szokta kihúzni szelencéjét és élvezettel szippant belőle, mintha mondaná az orrának: »még nincsen rendjel«.
Az aztán egy hatalmas prüsszentéssel mintha visszafelelné: »türelem«.
*
És most végére értem az elbeszélésnek. Kötetekre lehetne azt toldani, ha nem itt lenne annak a természetes vége. A Teléry-ügy be lett fejezve, s én csak a Teléry-ügyről kívántam írni. Ami azontúl van, az már egy másik regénynek a tárgya.
Nyájas olvasóim ugyan nem találják helyénvalónak, hogy a megzaklatott fiatal párt, amint illik, össze nem házasítom.
Lehet, hogy igazuk van – de nekem is megvannak a magam okai, amiért Boriskát nem adtam férjhez.
Önök ugyan nem fogják eltalálni az igazi okot, de mégis találnak egyet-kettőt, amit el lehet fogadni.
Ilyen például az, hogy ha Boriskát férjhez adtam volna, idősebb létére a Mariskát sem illett volna pártában hagynom, – márpedig a személyzetem közt egyetlen házasulandó ember sem volt, a domine Krupicseket kivéve; azt meg éppen teljes lehetetlen volt megházasítanom, mert olyan jámbor embernek van festve, hogy az esztétikai igazságszolgáltatás nem engedi meg őt a regény végén megbüntetni.
