I.
I.
A holttestet hazahozták és kiterítették a pompás márvány-csarnokban, melynek ajtaja fölött e felirat volt olvasható a családi címer (arany mezőben ágaskodó oroszlán) körül: »Az ősök nyomán.« És az utolsó gróf Perzse bizonyára sehol sem lehetett őseinek jobban nyomában, mint a ravatalon. Egy őse sem volt már életben, mind ott feküdt már a maga helyén a kisbelédi csendes kriptában. Most még jobban együtt lesznek, senki sem fog következni többé. Az ágaskodó oroszlánt lefordítják örökre.
A templom harangjai szomorúan zúgnak, távolibb falukból is el-elkap a szél egy-egy haranghangot. Hetven falunak az ura fekszik halva, hetven toronynak szólnak a harangjai, de egyetlenegy zokogó hang sem vegyül a harangzúgásba, ami túlhangozná valamennyit… valamennyit… Csak a vizsla nyihog, nyöszörög künn a címerterem ajtajánál, kaparja az ajtó deszkáját és a kuvik huhog a szélkakas tetején: a nagy gróf, a hatalmas gróf!
A nagy gróf pedig ott fekszik a drága, gyászszőnyeggel bevont fényes ravatalon. Viaszgyertyák égnek a nagy, néma termekben, hol ő járt azelőtt parancsoló, rideg arcával, hova csak meggörnyedve volt szabad belépni másnak. Még a halálban is a régi nagy úr; marcona, rideg vonásai most még ridegebbek, összevont szemöldei most még parancsolóbbak. A gyászruhás szolgák remegve, lábujjhegyen járnak a ravatal körül s suttogva beszélnek egymással… A halott zsebében szíve körül egy aranyóra ketyeg, apróra mérve a véghetetlen, mindent fölemésztő időt: »tik-tak, tik-tak«… tegnap ilyenkor még a szív is így ketyegett! A gyarló emberi mű szerkezete túlélte az isteni műszerkezetet!
De az isteni műszerkezet erőszakosan állíttaték meg. A társadalomnak kötelességei vannak, s a halottra, mielőtt őseihez térne, még egy kellemetlen funkció vár: fel fogják boncolni.
A vizsgálóbíró, a törvényszéki orvos és jegyző megérkeztek. Az öreg, becsületesképű tiszttartó, Pintér Mihály, alázatos arccal vezeté őket a gyászterembe.
– Mit tud a szerencsétlenségről? – kérdé tőle a vizsgálóbíró.
– Ma reggel értesültem róla.
– Elejéről, barátom, egészen az elejéről… Jegyző úr, tessék a vizsgálati jegyzőkönyvhöz fogni!
A jegyző beteges kinézésű, barna fiatalember, szögletes arccsontokkal és karminpiros orral, fontos állása tudatában nyakkendőjét és inggallérját megigazgatja, azután az átellenes tükörbe pillant, mely azonban be lévén húzva fátyollal, nem egészen ínye szerint tükrözi vissza megelégedett vonásait. Keleti lassúsággal ereszkedik le egy fekete bársony karszékbe, kiteríti az üres ívet, lefújja róla a netán ráragadott port és behajtja rajta a margót.
– Kezdhetjük.
– Mikor beszélt ön utoljára a gróffal? – kérdé a bíró.
– Tegnap délben.
– Milyen kedélyhangulatban volt?
– Azt hiszem, komor, mint mindig – felelt a tiszttartó.
– Írja, jegyző úr! – szólt a bíró: »tanú folyó hó 6-án látván, illetve beszélvén felperessel, akarom mondani vádlóval, illetve az áldozattal, annak komor kedélyhangulatábani állhatatosságában folytonossági hiánynak mutatkozó jeleket észrevenni nem látszott.«
Ezen hivatalos mondat lediktálása után büszkén hordozta végig a szobán szemeit és csak a Pintér Mihály uram jámbor, ripacsos arcán állítá meg azokat. Különben mikor inquirált, csak az egyiket látszott használni, a másik szeme be volt hunyva, s míg amaz figyelemmel gyűjté a benyomásokat, ennek sötét tájéka előtt sorba állíttattak azok, s a fantázia segélyével szerves egésszé lőnek kidomborítva.
– Nos aztán?
– Igenis, kérem alásan. A gróf délben kijelenté, hogy vadászni megy az ispánnal, én tehát, amint illik, kitisztíttattam fegyverét a mindenessel. Ahogy oszt elment a kegyelmes úr, nem is láttam többé, csak ma – halva. Este vártam, de legkevésbé sem jutott eszembe aggódni… Őméltósága gyakran méltóztatott éjjel kimaradni.
– Nem mondott valamit, midőn távozott? Valami fontos, a homályt felderítő szót?
– Nem, nem… azaz hogy, kérem alásan, mégis mondott valamit. Azt kegyeskedett ugyanis mondani, midőn a tornácon lement: »Édes Pintérkém, félek esőnk lesz«.
– Ez valóban fontos! – jegyzé meg gúnnyal a jegyző.
– Magam is azt vélem, kérem alásan, – selypített a jó öreg. – Őméltósága nagyon finnyás ember volt, tetszik tudni. Ha volt valami sötét célja… nem akarta méltóságos holttestét kitenni esőnek, lucsoknak… Uram Istenem, milyen finnyás ember volt!
A vizsgálóbíró összehúzta vastag, kiülő szemöldeit.
– Ez rejtélyes esemény, – mormogá – nagyon rejtélyes. Az ember azt sem tudja, hol kezdje.
– Cherchez la femme! – dünnyögé a jegyző, monokliját szeme alá szorítva. Régi praxis…
– Régi, de jó. Aki oka az oknak, okozója az okozottnak. A patvarban is, mindenütt asszony! Én csak azt mondom önnek; amice, akármit beszéljen is ön, hogy asszony van a játékban.
– Éppen én jegyeztem meg az imént.
– Dehogy jegyezte, dehogy jegyezte. Leolvasta a homlokomról. Egy szót se többé. Idegen eszmékkel ne páváskodjék, fráter, hanem figyeljen a vizsgálatra és tanuljon.
Itt megint körülhordozta szemeit a szobán, arcára csúszott hosszú szürke haját kimért lassúsággal simítá félre, homlokát megdörzsölte egy tarka zsebkendővel és haragosan ráförmedt a jegyzőre.
– Asszony van a játékban, ha mondom.
Ezalatt az orvos felvette a látleletet, konstatálván, hogy a gróf baloldalán halálos seb tátong. A golyó a szív táján ment be és az oldalbordák közé fúródott.
– A golyó – jegyzé meg – kétségtelenné teszi, hogy a gróf vagy gyilkosság áldozata, vagy pedig öngyilkos.
– Bah! Hát lehetne-e valami harmadik? Hova beszél ön, doktor Szirupka?
– Nos, azt hiszem, véletlen szerencsétlenség is lehetne; de ez esetben nem lett volna a puska golyóra töltve, vagy legalább nem valószínű. Könnyű vadra réten nem szoktunk golyóval vadászni.
– Hm… hm! Ön legtitkosabb eszméimnek ad kifejezést, doktor. A csomó oldódzik, doktor. De én mégis azt mondom: asszony van a játékban. Tanú, folytassa! Ki volt azon egyén, ki a grófot kísérte?
– Daróczy Pista, becsületes, derék, jámbor fiú, ki a légynek sem vétett soha. Nekem magamnak keresztfiam.
– Állíttassa elé, valamint azon fickót is, ki a hullát megtalálta.
Addig a vizsgálóbíró türelmetlenül járt-kelt fel s alá, hol-hol megállt és azt dünnyögte: »nagyon komplikált«, kinézett az ablakon, mintha a felhőket vizsgálná s egyszerre felkiáltott: »átkozottul komplikált«; aztán elkezdett ujjaival az üvegtáblán dobolni, míg másik kezével önkéntelenül mellét tapogatta, mintha már előre keresné ott az érdemjelet, mit ez a vizsgálat eredményez.
Az öreg Pintér belépett sápadtan, megzavarodva.
– Daróczy Pista nem található. Ő sem jött haza, senki sem látta azóta.
– Majd megtaláljuk. Arra való a rendőrség. Így még érdekesebb. Bizonyára, bizonyára! Tavaly egy gyilkos önként jelentette fel magát. Összeszidtam a mamlaszt. Elrontotta minden passziómat. A patvarba is, mit érne a tarokk, ha színével osztanák benne a kártyát? Ide azzal a másik fickóval!
Az előbbi fejezetben említett suhanc neve Kis Gazsi. Köpcös, kerekképű, egyik szemére bandzsal, 18 éves.
A bíró kérdésére előadta, hogy tegnap és ma apósa rétjén kaszált, s egy fölvert nyúl nyomán akadt korán reggel a hullára. Egyebet nem tud.
– De ha tegnap is ott kaszáltál, lövést is kellett hallanod.
– Egyetlen lövést hallottam, úgy uzsonna táján.
– Ez volt az! – kiáltott fel a vizsgálóbíró. – A csomó oldódzik! Ki lőtt, édes fiam, ha tudnád?…
– Bajos vón’ megmondani, de ahogy körülnéztem…
– Láttál valakit? – vágott közbe a bíró a türelmetlenség mohóságával.
– Az ispán urat láttam futni végig a rekettyésen, kalap nélkül. Mindjárt gondoltam, hogy tán a pecsenyéje szaladt el.
A bíró fáradtan ereszkedék le egy karszékbe és fennhéjázó tekintettel fordult a jegyzőhöz:
– Tegye jegyzékbe e fontos vallomást. A dolog komplikált, nagyon komplikált s mégis, ha nem csalódom, közel állunk a kifejléshez. Vallatási rendszerem oly kitűnő… A gyilkos lő és világnak fut, az öldöklő fegyver súlya alatt roskadozva…
– Nem volt nála fegyver, könyörgöm – szólt Kis Gazsi, jámbor arcát egészen a bíróhoz tolva.
– Hogyan! nem volt fegyvere? Ez esetben még komplikáltabb. Azonban…
Ujját orrára illeszté, fejével ide-oda kapkodott, mintha valami kóválygó gondolatot fogdosna.
– Bizonyára… bizonyára! Az ispán puskájának ott kell lennie valahol eldobva. Mindenekelőtt ösmerkedjünk meg, uraim, a színhellyel. Tanú oda fog vezetni.
