A KÖNYVTÁRRENDEZŐ
A KÖNYVTÁRRENDEZŐ
Barna Ferdinánd tanult mestersége szerint jogász volt, s összesen 15 évet töltött a feltehetően nem különösebben kedvelt, de a mindennapi kenyeret mégiscsak biztosító, hazánkban hosszú időn át ugyancsak közkedvelt pályán. Sorsa ebben az időszakban is az ország különféle pontjaira vetette, nyilván néhány krajcárral magasabb jövedelemért, rangosabbnak látszó munkáért, érdekesebbnek ígérkező környezetért vállalkozott a helyváltoztatásokra, ambíciójából, igyekezetéből a jegyzőségnél, a fogalmazóságnál rangosabb pozíciókba nemigen vergődhetett; s nyilván éberen várta, figyelte a lehetőséget a pályamódosításra, valamely a szívéhez közelebb álló, történeti-filológiai búvárlatokra is lehetőséget nyújtó, de megélhetést is adó munka, foglalatosság elnyerésére. Ilyennek – de távolról sem az álmodott hivatásnak ígérkezett 1859-ben a könyvtárosság, a Nemzeti Múzeum segédőri pályázata. Hogy a paragrafusok világában nem érezhette magát otthon, azt legkorábban, 1849-ben írt nyelvészeti témájú publikációja is igazolja, s nyomatékosítják a hatvanas évek elején megjelent történeti közleményei. Dolgát azonban nyilván ügyvédként is lelkiismeretesen végezte, akárcsak a könyvtárosi teendőket, amelyeknek végzéséhez semmiféle szakirányú előismerettel nem rendelkezett. A szükség és a gyakorlat tette végül is elismert (ill. kritizált) bibliotékáriussá. Hiába töltött azonban csaknem 30 esztendőt a számára univerzumot jelentő könyvek, kéziratok között, elsődleges feladata, munkaideje minden percét terhes, nehéz robottal kitöltő elvégeznivalója nem a nyomtatványok kutatása, hanem ezek rendszerezése, katalogizálása, polcrahelyezése volt. Hivatássá így aligha válhatott a könyvtárosság, az új tevékenység mégis az áhított világ közelébe segítette, az ország központjába, Pestre, s legnagyobb könyvtárába. Fennmaradó kevéske idejét így mégiscsak arra fordíthatta, ami ifjúkorától behatóan foglalkoztathatta, a magyar őstörténet, történelem, ősműveltség, vallás, nyelv, ill. a nyelvrokonság szerteágazó kérdéseinek vizsgálatára. S mindehhez nem kellett többé utazgatni, keresgélni, kölcsönözni, szinte minden szükséges forrás adva volt.
Jogászi működéséről semmit sem tudunk. Lényegesen többet írtak, de távolról sem eleget, könyvtárosi tevékenységének napjainkban szinte elképzelhetetlen értékéről. Semmiképp sem lehetett számára azílium ez a munkahely, amelynek rendjéért, fejlesztéséért végül is egészségét, életét is adta, hisz életének utolsó néhány esztendeje nem békés, nyugodt nyugdíjas munkában telt el, hanem szomorú betegségben, tengődésben.
Nem vagyok szakembere a könyvtártudománynak, ezért a Barnával kapcsolatos ellentmondó értékelésekben nem tudok objektíven állást foglalni, csupán idézhetem a tevékenységét jellemző kétféle véleményt azzal, hogy rokonszenvem s megértésem – sorsának és művének ismeretében – feltétlenül Barna hívévé tesz, s mentségeket sem keresek különösebbképpen a vétségéül felrótt ügyben, eljárásmódban.
Vegyük tehát sorra a rendelkezésre álló adatokat. Az osztrák művelődésügyi kormányzat csak több mint félévszázados (!) várakozás, habozás után határozta el, hogy 1859-ben új státust létesít a folytonosan gyarapodó nemzeti múzeumi könyvanyag rendezésére. Berlász Jenő írja 1981-ben: „…Kubinyi igazgató a legkiválóbbnak talált Barna Ferdinándot terjesztette fel [adjunktusi = segédőri] kinevezésre. Róla a következő tájékoztatással szolgált. Tudományos, többek közt diplomatikai és nyelvészeti tájékozottsággal is bíró 34 éves okleveles ügyvéd, jelenleg fogalmazó a nagyváradi cs. kir. pénzügyi ügyészségnél; négy nyelven (magyarul, németül, franciául és latinul) ír és beszél… Nagy esemény volt ez, hisz az adjunktusság 1821 óta, tehát csaknem 40 éven át üresedésben volt… A Múzeum személyzete az igazgatóval együtt 11 tisztviselőből és 8 szolgából áll. Ezek közül a könyvtárban dolgozik 2 tisztviselő (Mátray és Barna Ferdinánd) és 1 szolga… Barna Ferdinándnak… segédőrré történt kinevezése… nagy jelentőségű esemény volt az Országos Könyvtár életében… A kitűnő műveltségű, tettrekész fiatalembertől sokat lehetett várni; tulajdonképpen bármely szakfeladatra beállítható volt… teljes munkaidejében rendezett, katalogizált és repertorizált; ha kellett, segédkezett a könyvtárőr (az igazgató) különböző teendőiben és szükség esetén ellátta helyettesítését is… a Könyvtár végleges felállítási rendjét illetően)… Barna Ferdinánd… kétségét fejezte ki…, vajon az 1855 óta alkalmazott felállítási eljárás, ti. a bécsi Hofbibliothek egyszerű folyószámos rendszere megfelel-e a kor igényeinek. 1863-ban nyíltan ki is mondta, hogy szerinte nem felel meg… hosszú emlékiratot szerkesztett… javasolta… vezessék be az ekkoriban Európa-szerte klasszikusnak tartott müncheni rendszert…” (397.) Kubinyi utóda, a Barna mellőzésével kinevezett új igazgató, Mátray ezzel ekkor már (korábban még igen! D. P.) nem értett egyet:… „…mivel az nem nemzeti könyvtárak, hanem egyetemes gyűjtőkörű könyvtárak céljaira készült…” Ugyancsak Berlász írja 1976-ban: „…Az a nagyszabású és – egykori nézet szerint – modern értelmű rendezés, amelyet 1869-től 1875-ig br. Eötvös József kultuszminiszter rendeletére [Mátray Gábor félreállításával] Barna Ferdinánd könyvtári segédőr hajtott végre, teljesen figyelmen kívül hagyta a proveniencia szempontját. Ebben, a müncheni könyvtár rendszere után igazodó szaktudományos elrendezésben semmiképpen sem volt fontos az Országos Könyvtár történeti összetevőinek bármilyen emlékezetben tartása. Csak a könyvek tartalma volt érdekes, eredete nem…” Ebben a vélekedésben jól érzékelhetően – több az elmarasztalás, mint az elismerés!
Kollégai és kartársai között emelkedett… – Igazgatóvá mégsem őt nevezték ki, mivel rövid irányítói működése idején két beosztott díjnoka „több száz forint értékű könyvet lopott”, ezért felettesei erélytelennek tartották s elmarasztalták. (Ezen az alapon az utóbbi évtizedekben vajon hány főigazgatót s más vezetőt kellett volna felmenteni az Országos Széchényi Könyvtárban? – D. P.) „Ez elkeserítette. Skrupulózus természete nehezen tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy abban a könyvtárban, melynek rendezését ő vitte keresztül, most más fog disponálni… Most, mikor megvált körünkből, kötelességünknek tartottuk könyvtári működéséről és érdemeiről ezen közleményben megemlékezni. Ezzel tartozunk az ügynek és neki. Ez az egyedüli elismerés, mellyel 29 évi könyvtárnoki működésének mi adózhatunk.”
S néhány mondat egy jóval későbbi, 1957-es pályaképből, Bereczki László írásából: „Barna Ferdinánd az első magyar könyvtáros volt, aki egy szakterületen, a feldolgozó munka területén alkotott nagyot…. neve szorosan összekapcsolódik a Széchényi Könyvtár rendezésével. A könyvtár meglehetősen zilált állapotban volt… A hatalmas könyvanyagból mindössze az eredeti Széchényi Könyvtár volt rendezve, a Denis-féle szabályzat szerint… Denis… hét osztályt állapított meg s ezekbe belesorolta a tudomány minden ágát. Nem kell bizonygatnunk ennek a rendszernek teljes önkényességét… Eötvös József második minisztersége idején, 1868-ban elhatározta a könyvtár rendezését a müncheni szakrendszer alapján, s a költségekre az országgyűléstől rendkívüli dotációt kért és kapott.
Egyidejűleg Barna Ferdinándot államsegéllyel hat hétre Münchenbe küldte az ún. müncheni szakrendszer tanulmányozására… A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtára ezzel a rendezéssel európai színvonalra emelkedett, a sok kisebb-nagyobb rendezetlen, önmagában élő könyvgyűjteményből rendezett nemzeti könyvtár lett, most vált igazán közkinccsé az addig hozzáférhetetlen, értékes könyvanyag… S most jóval hosszabb idő távlatából sem mondhatunk egyebet, mégha a módszer azóta teljesen elavult is… Barna szakrendszerének sikere volt az egész országban, de mégsem jutalmazták megérdemelt mértékben.
1875-ben, mikor Mátray Gábor nyugdíjaztatásával az igazgatói állás megürült, nem a várományos Barnát, hanem… Fraknói Vilmost nevezték ki… 1879-ben, mikor Fraknói az Akadémia főtitkára lett, Barnát másodszor is mellőzték, s… Majláth Bélát nevezték ki igazgatónak…”
Nos, itt sem minden pozitívum, de sokkal több a megértés Barnának – a maga korában – mindenképp korszerűnek tartható tevékenységével kapcsolatban; folyamatos mellőzésének tényei pedig minden pszichológiai elemzésnél pontosabban magyarázzák magányosságának, keserűségének, visszavonultságának okait.
A nehezen megszolgált kenyér, a könyvtárosság, a könyvtárrendezés eseményeiről, élményeiről, mindennapjairól – igen szűkszavúan – maga is tesz néhány megjegyzést. Tornyosuló teendői során nyilván rövid idő után felismerte, hogy a gyorsan gyarapodó roppant anyag feldolgozásához valamely korszerű rendszerre, szakozásra, s mindehhez jól követhető, tanulmányozható mintára van szükség. Ilyen szempontok érvényesülhettek, amikor alapos tájékozódás után maga is a müncheni könyvtár mellett döntött. Várakozásaiban nem is csalódott, s miként fentebb már több részletében idézett levelében 1868-ban Budenznek beszámol: „Áttérek a könyvtárra: ez valóban nagyszerű intézmény…” Ritkábban emlegetik és idézik a magyar könyvtárügy története szempontjából is fontos 1876-os beszámolóját, melyben részletesen és szakszerűen ír a Nemzeti Múzeumbeli könyvtári helyzetről, s a maga nagyszabású vállalkozásáról: „A magyar nemzeti múzeumi könyvtár magvát képezett gr. Széchényi Ferenc-féle könyvtár rendezésére a Denis-féle rendezési szabályzat volt elfogadva, s végre is hajtva… Az így felhalmozódott roppant készlet rendezése sem kezdetett meg egy félszázad alatt egész 1859-ik évig…” A müncheni tanulmányok nyomán kialakult rendezési elképzelés lényege (amelyet némi egyszerűsítéssel meg is valósított): „Az osztályozási terv feloszlik XII főosztályra, mindenik főosztály több vagy kevesebb, összesen 181 alosztályra…”
Ezt az óriási s egyben sziszifuszi munkát élete legaktívabb, legeredményesebb korszakában, éveiben végezte el: ekkor lett egyben az Akadémia tagja, fejezte be Kalevala-fordítását, s tartotta talán legjobb felolvasásait. Könyvtárosi működését bizonyára joggal illetheti kritika, de nem érdemtelenül kapja az elismerés szavait sem. Hol volt még akkor szakszerű könyvtárosképzés hazánkban, hányféle utólagos elvárásnak, igénynek kellett volna megfelelnie egy-egy könyvhegyeket megmozgató, kezelő „segédőr”-nek? Érdeme mindenképp többnek mutatkozik, mint fogyatkozása, s a hazai könyvtártudomány történetében nagyobb megbecsülést és több emlegetést érdemelne nemzeti könyvtárunk korszerűsítésének első jelentős alakja.
