IFJÚSÁG ÉS IRODALOM (1839–1863)
IFJÚSÁG ÉS IRODALOM (1839–1863)
A Beöthy-família, amely Erdély régi családjai közé tartozott, a XVIII. század második felétől kezdve egyre fontosabb szerepet játszott elébb Bihar megye, később az egész ország politikai életében. Beöthy Mihály 1760-ban lett Bihar megye alispánja, Imre fia volt Beöthy Leó nagyatyja. Másik fiától származtak Beöthy Ödön és Beöthy László, a reformkor és forradalom majdan emlékezetes alakjai. Beöthy Imre hétszemélynököt Sándor fia követte a jogi pályán, és eredményes megyei munkája elismeréseképpen került ő is a Helytartótanácshoz Budára és lett a királyi jogügyek igazgatója: királyi fiskus. Az 1830-as évek dereka komoly erkölcsi dilemma elé állította a királyi ügyészeket. Az udvar, s különösen Metternich nyomására megkezdődtek az előkészületek egy koholt és elrettentő célzatú politikai perre, amelynek első áldozatai az országgyűlési ifjak közül kerültek ki. József nádor minden haladéka és kibúvója ellenére a hamis tanúzások és besúgói jelentések perré értek, így adott Beöthy Sándor az 1836. május 20-án kelt nádori levél értelmében elfogatási parancsot Lovassy László és társai ellen. A Beöthy családot sem kerülte el a terror hulláma, Beöthy László egyik fiát is meghurcolták, Beöthy Mihály, aki a megpróbáltatásoktól megőrült, egy ausztriai elmegyógyintézetben halt meg. Beöthy László és öccse, Ödön a reformkortól kezdve a haladás oldalán állottak, Beöthy Ödön, a megye országgyűlési követe volt az 1832–36-os országgyűlésen, majd a Tisza Lajos által szervezett minden erőszakos megmozdulás ellenére lett 1841-ben alispán és 1843-ban ismét követ. A reformkori vitákban tanúsított bátorsággal vett részt az 1848–49-es forradalomban is mint Kossuth Lajos legendás kormánybiztosa. A forradalom bukása után emigrációba ment, Európa vándora lett, Jersey szigetét választotta menedékül, hogy találkozhasson Victor Hugóval. Ugyanitt tartózkodott egy ideig a fiatal Orbán Balázs is. Idegenben érte a halál, két árvát hagyva itthon.
A közélettől már jó ideje visszavonult Beöthy Sándor családját sem kímélte a forradalmat követő vihar, elszegényedtek, az apa halála után a rokonság segített a gyerekek felnevelésében. Nehéz körülmények között kezdte meg tanulmányait Beöthy Leó, az elemi iskola után csupán három latin osztályt járt ki, majd egy volt pap nevelősködött mellette, míg végül tizennégy éves korára egyedül maradt tanulmányaiban. A nehézségek nem szegték kedvét, szívósan folytatta a tanulást, járatos lett a görög, latin és német nyelv mellett az angolban és franciában is. Az ókor történelme izgatta leginkább, nagy lelkesedéssel bújta az idegen elnyomók elleni harcok történetét, azoknak a motívumai ihlették az Achemenidák utóda című első regényét. Művében az elnyomott perzsák harcát mutatta be a partuszok ellen, fiatal főhőse, egy nagy múltú család sarja, a múlt varázsos „sugallatára” fog bele küzdelmébe, amely győzelemmel és az elnyomott nép felszabadulásával végződik.
Regényének Pesty Frigyes frissen megindult lapja, a temesvári „Delejtű” adott helyet 1859-ben. Nem véletlen, hogy Beöthy választása erre a lapra esett, amelynek engedélyezése és megindulása a kortársak számára nagy meglepetést okozott. Pesty politikai múltja önmagáért beszélt, 1848–49-ben a honvédelmi minisztérium tagja volt. A világosi fegyverletétel után emigrált, majd vállalva a börtönbüntetést is, rövidesen hazatért. Kiszabadulása után folytatta történeti munkásságát, megindítója és szervezője volt a történeti helynévkutatásnak és tevékeny szerepet vállalt a gazdasági egyesületek megszervezésében. Sokoldalú tudományos és közéleti munkássága elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia 1859-ben tagjává választotta.
A Magyar Tudományos Akadémia munkája az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után visszaesett, üléseit csak császári biztos jelenlétében tarthatta és a Bach-rendszer az alapszabályainak módosítására is kényszerítette. A Magyar Tudományos Akadémia új tagokat csak 1858-tól kezdve választhatott, így kerültek be Arany János, Pesty Frigyes, Hunfalvy János. Megválasztásuk annak a jele volt, hogy a politikai reakció és idegen elnyomás nem tudta megtörni a nemzet erőit, ha azok átmenetileg nem jelentkezhettek egyformán az élet minden területén. Csengery Antal írta a Történeti tanulmányok és jellemrajzok című kétkötetes műve első kiadása előszavában, hogy az ötvenes években „… a tudományok és irodalom művelésén kívül alig maradt nyitva út hazánkban a közpálya embereinek…”. Mindkettő elemi erővel támadta az önkényuralmat és segítette elő a maga módján annak felszámolását. Az 1850–1865 közötti időszak szellemi életének jellemzésére érdemes idézni Kautz Gyula A nemzetgazdasági eszmék története Magyarországon című, 1868-ban Pesten megjelent, rendkívül színvonalas könyvéből a következő részletet:
„Mintha a politikai köztevékenység pályájáról leszorult nemzeti szellem s nemzeti erők a tudomány és irodalom csendes, de nem kevésbé hatékony művelésében kerestek és találtak volna menhelyet, és alkotásra tért, vagy mintha a mostoha sors kárpótlásul mindazon nagy és szent javakért, miket tőlünk elrabolt, a cultuta és tudományosság szellemi kincseivel akart volna kiengesztelni bennünket: az 1850-től napjainkig lefolyt idők örvendetes lánczolatát képezik nem sikernélküli tudományos és irodalmi törekvéseknek részünkről úgy, hogy kevés ága van az emberi tudalomnak, mely hazánkban ez időszak alatt parlagon maradt, vagy egészen eredmény nélkül műveltetett volna, s ha valahol, bizonyára minálunk és ez időben bizonyult be mély igazságot rejtő értelme a nagy római bölcselő azon mondatának: speragit tranquilla potestas, quae violenta nequit«.
S valóban, akár a bölcseleti és a históriai vagy nyelvészeti tudományokat, akár a jogot és a politikát, akár a nemzetgazdaságtant és a statisztikát, akár a mathematikai és természettudományokat, akár végre a tudományos szaklapokat és folyóirati literatúrát tekintsük: mindenütt tapasztalhatók az emelkedés, az előretörekvés, az önállóbb alkotás jelenségei.
Nem állhat feladatunk e tekintetben részletekbe ereszkedni. Legyen ezért elég utalnunk egyszerűen arra, mily élénk s termékeny lendületet vett históriai irodalmunk egy Bartal György, Horváth Mihály, Szalay László, gróf Teleki, Wenczel Gusztáv, Salamon Ferencz, Kerékjártó Alajos, Toldy Ferencz, Szabó Károly, Csengery s több más monographista nagybecsű dolgozataival; mily örvendetes haladásnak tanújelei: a geographia és statisztika terén egy Fényes (újabb), Palugyay, Konek, Hunfalvy (János) munkái; a jogtudományén Wenczel, Suhayda, Pauler, Récsy, Baintner, Hoffmann tan- és kézikönyvei; a nyelvészetén Czuczor, Hunfalvy Pál, Lukács Móricz, Fábián, Mátyás, Szepessy, Vámbéry és Riedl dolgozatai; a bölcsészetén Horváth Cyrill, Greguss és Purgstaller kisebb-nagyobb értekezései; a mathematikai, természettani és gyógytudományi téren Petzval és Preiss, Komnenovich és Corzán, Thán és Nendtwich, Stoczek és Krusper, Balogh és mások művei; végre a minket különösen illető státustudományokban egy báró Eötvös és gróf Desewffy, egy Lónyay és Korizmics, egy Deák és Szalay, Trefort és Csengery, egy Karvassy és Weninger, Keleti és Érkövy dolgozatai, megannyi maradandó értékű alkotásai a magyar tudományos szellemnek, s kétségtelen bizonyságok arra nézvén, hogy hazánkban ez időben a komoly tudományos irány határozottan érvényre jutott, s hogy az ízlés és compositio, a művészi szerkesztés és felfogás, az alkotási képesség s az egyetemiesb nézletirány tekintetében is jóval előbbre haladtunk.
Az egyéni tudományosság ez eredményes munkássága mellett a. testületi és társulati tevékenység is hasonlíthatatlanul termékenyebb, mint az előbbi időszakokban. Szóló tanúbizonysága ennek az új életre ébredt magyar tudományos akadémia, mely egy-két jelesének, s név szerint Csengerynek kezdeményezésére, mind általános, mind különösen osztályokra szakadó tudományos működésében már is a legörvendetesebb eredményeket bírja (névszerint történelmi, nyelvészeti, statistikai, archeologiai irányban) felmutatni…”
Tudományos igény jelentkezett a közgazdaság terén is, amely egyébként minden másnál inkább alkalmasnak tűnt, ha közvetve is, politikai nézetek fejtegetésére és ismertetésére. Az utóbbi szempontjóból nagy jelentősége volt annak, hogy a szaklapok, így pl. a Pesty Frigyes szerkesztésében megjelenő „Delejtű”, ahol Kautznak is megjelentek tanulmányai Kervei néven, kisebb-nagyobb mértékben mentesültek a cenzúra bénító hatása alól.
A helyzet szempontjából jellemző volt a program; amelyet a „Delejtű” első száma tartalmazott. A gazdasági, történeti és természettudományos ismeretközlésen túl Pesty célkitűzései nagyobbak voltak, egyre jobban kidomborodott a lap politikai jellege és az a törekvés, hogy a politika tudományos megalapozást nyerjen. Fontos szerepet tulajdonított Pesty a gazdasági kérdéseknek, méghozzá a társadalmi vonatkozásokkal öszszefüggésben. Beöthyre nagy hatást gyakorolt Pesty emberileg is; fejlődése szempontjából jelentős volt a hozzáfűződő kapcsolat.
Pesty Frigyest 1860 szeptemberében másodszor is letartóztatták lapjának egyre merészebbé válása miatt, és egy csehországi börtönbe vitték, ahol több hónapot raboskodott. Pesty újabb meghurcolása idején Beöthy már Pesten lakott. Beöthy Ödön özvegye, a helytállásáról közismert Csanády Lujza fogadta be a fiatal írót, akinek a továbbiakban komoly támogatást nyújtott. Beöthy újabb írásai, közöttük az Áldozatok című regény, Vajda János lapjában, a „Hölgyfutár”-ban jelentek meg 1860-tól. Az 1860-ban kiadott Áldozatok a Nero korabeli Rómát jeleníti meg, és néhol stendhali mélységű leírása az önkényuralmi rendszer belső mechanizmusának. Az egymást felváltó császárok által létrehozott, de őket túlélő, és velük szemben önállósuló erőszakszervezet jelentkezését írta le izgalmasan. Bátor és művészi értékű alkotása nagy sikert aratott és olvasói újabb regényei megjelenését várták.
Beöthyt azonban a kor szellemének megfelelően újabb kérdések kezdték foglalkoztatni. Azon kedvező indításon túl, amelyet Pesty Frigyes barátsága jelentett számára, igen termékeny volt életének az a szakasza, amikor tagja lett annak a kis társaságnak, amely unokabátyjának, Beöthy Ákosnak, valamint Kállay Béni és ifjabb Szögyény László részvételével jött létre. Valamennyien ahhoz az új nemzedékhez tartoztak, amelyet már nem a ,,mi történt”, hanem a „mit tegyünk” kérdése foglalkoztatott. Kortársai voltak Csernisevszkijnek, akinek Mit tegyünk? című nagy feltűnést és visszhangot keltő írása 1863-ban jelent meg. Csernisevszkijre és magyar kortársaira is érezhető hatással volt az amerikai közgazdaság új nagy egyénisége, Henry Ch. Carey. Carey alapgondolata az volt, hogy az ember a tudás segítségével úrrá tud válni a természeten és a társadalom törvényszerűségeinek felismerése révén sorsa tudatos irányítójává lehet. Carey eszméi sok közös vonást mutattak Saint-Simon és Comte nézeteivel, de különös hangsúlyt adott állásfoglalásainak, hogy olyan ország fia volt, amelynek sok behoznivalója volt a világ akkori fejlett országaival szemben, és amelyről az egykori anyaországban, Angliában még nem is olyan régen lekicsinylően nyilatkoztak. Carey valóságos apostolává vált a viszonylag elmaradott államok felemelkedésének, tagadva azt a tételt, hogy törvényszerű és örök az olyan nemzetközi munkamegosztás, amelyben egyes országok és népek elmaradása feltétele egyes népek és hatalmak előrehaladásának. Carey mellett Saint-Simon és Comte eszméi is hatást gyakoroltak a két Beöthy, Kállay Béni és Szögyény László gondolkodására. Sajátos színt kölcsönzött a csoportnak a rendkívül fogékony eszű és tehetséges Kállay, akinek érdeklődése és műveltsége nem korlátozódott a hagyományos műveltségi tárgyakra. A fizika, kémia és matematika ugyanakkor nem maradt öncélú érdeklődés, hanem a kor általános tendenciájának megfelelően iskolául és mintául szolgált a társadalomtudományok területén is oly kívánatos tudományos megalapozottságú törvényszerűségek eléréséhez.
A tudomány – beleértve most már a társadalomtudományokat is –, hatalmas eszköznek ígérkezett Magyarország nemzeti függetlensége, korszerű társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális fejlődése biztosításához. Ezeknek a gondolatoknak megismerése és megértése nagy szerepet játszott abban, hogy Beöthy Leó érdeklődése egyre inkább a kulcskérdést jelentő gazdaság felé terelődött. A fordulat szempontjából figyelemre méltó Gondolataim című verse, amely a „Hölgyfutár” 1863. augusztus 20-i számában jelent meg: Az újság első oldalát szinte teljes egészében betöltő hosszú költeménye önbírálat és egyben búcsú is az irodalomtól. A vers első képei a „rabszolga” múlt után egy képzelt, boldog jövőt vetítenek az olvasó elé. Ezt az utat végigjárva a költő képzelete a fantázia világába lép, a természet millió csodájának megismerése után. Azonban sem a történelem látomásai, az anyag örök kérdései, a képzelet tágas birodalma nem jelent megnyugvást számára. A költő új célokat tűz ki maga elé, amelyet a költemény két utolsó sora fogalmaz meg:
„És a munka, ész nem képzelet foganthat tetteket!”
Irodalmi munkásságának ez a gyors és végleges lezárása a sikeres kezdetek után a kortársak számára is meglepetést jelentett. Igaz, a következő években megjelent több műfordítása, így Edmond About társadalmi szatírája az Egy jegyző orra; és Jules Verne akadályokat nem ismerő tudósainak regénye, az Utazás a Föld középpontja felé. Beöthy 1863-tól azonban már láthatóan elkötelezte magát a közgazdaság mellett. Amidőn 1863 őszén Rózsaági Antal új közgazdasági lapot. indított, Beöthy a „Magyar Közgazda” főmunkatársa lett, és ezzel lezárult életének első, élményekben és elhatározásokban gazdag szakasza.
