Munkatársak, tanítványok
Munkatársak, tanítványok
Az eddigiekben vázlatosan ismertetett, mind minőségben, mind mennyiségben messze kimagasló és maradandó tudományos eredmények eléréséhez, hogy Sopronban európai, sőt interkontinentális hírű és jelentőségű talajbiológiai központ alakulhasson ki, a kiváló közvetlen munkatársak megfelelő megválasztásán kívül a hazai és külföldi munkatársak (és tanítványok) serege kellett.
Fehér Dánielről valójában nem is lehetne úgy írni, vagy beszélni, hogy munkatársairól meg ne emlékezzünk. Mindig szeretettel és büszkeséggel emlegette munkatársait, akiknek hosszú névsora ott függött dolgozószobáján kívül, annak folyosói ajtaja mellett. Személyes ragaszkodására, munkásságának tudománytörténeti jelentőségére tekintettel függelékként mellékeljük munkatársainak a névsorát. E nélkül távolról sem lenne teljes a róla és munkásságáról alkotott kép.
A közvetlen munkatársak, elsősorban intézetének tagjai közül az alábbiakat kell külön is megemlítenünk:
A Növénytani Intézetben 1924-ben beinduló talajmikrobiológiai kutatások szinte első munkatársaként ott találjuk Bokor Rezsőt, a későbbiekben az Erdészeti Tudományos Intézet mikorrizával foglalkozó kutatóját, aki különösen az alföldi homokos és szikes talajok mikroflórájának, a cellulózbontásnak, az akác rhizobium kérdésének a kutatásában önállóan és Fehérrel közös értekezésében publikált nemzetközileg is elismert eredményeket. Ezeken kívül Fehér Dániel több könyvének a megírásában is közreműködött.
A soproni Erdőmérnöki Főiskola Növénytani Intézetében – kezdettől fogva – Fehér külső munkatársaként dolgozott Varga Lajos protisztológus, aki 1952-től az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumának aktív kutatója, majd – Fehér halála után – néhány évig a kutatólaboratórium vezetője lett. Varga eredetileg a vizi egysejtű állatokkal foglalkozott, majd Fehér indíttatására kezdett el foglalkozni talajprotisztológiával és ez irányú munkásságát – Fehérrel 1929-ben publikált közös első közleményéről számítva – több mint három évtizeden keresztül (a már korábban megkezdett hidrobiológiai vizsgálataival együtt) ugyancsak itt végezte.
Fehér Dániel a mezőgazdasági talajok biológiai vizsgálatával kapcsolatos, fentebb már idézett kutatási problémák kimunkálásán kívül 1930 és 1947 között Frank Melanie-val együtt a nitrogén, a foszfor és a kálium körfolyamatára, a talajalgák fényökológiájára, a talajok biológiai aktivitására, a hőmérsékletnek és víztartalomnak a talajmikroszervezetek élettevékenységére kifejtett hatására, a talajbaktériumok földrajzi elterjedésére, stb. irányuló vizsgálatokat is végzett, melyek eredményei szintén több publikációban láttak napvilágot. A legrégibb, közvetlen munkatársak között volt Döme Károly (1921-től) kémikus asszisztens és Szabó Erzsébet (1934-től) mikrobiológus asszisztens; későbbi tudományos főmunkaerők és Német József (1924-től) hivatalsegéd, akik nemcsak főnöküknek, hanem „Gazdájuknak” tekintették őt évtizedeken keresztül, egészen a haláláig. Valójában külön fejezetet igényelne az itt kialakult sajátos, ma már alig fellelhető, a mai generációk által nehezen elképzelhető, vezető és beosztott közötti kapcsolat, a szakma- és a munkaszeretettel párosult személyi ragaszkodás.
Fehér Dániel külön érdemeként kell hangsúlyoznunk, hogy a külső és belső munkatársaknak nemcsak a vele közös munkáit, de kutatási területéhez tartozó vagy azzal rokon témák, intézetében (vagy ahhoz kapcsoltan) történő önálló kidolgozását is messzemenően támogatta. Így már az említett munkatársain kívül pl. Szilvási Gyula, Magyar Pál, Scheitz Antal, Worschitz Frigyes, Kalabay Dezső, Török Béla, Király Sándor, Ijjász Ervin, ifj. Manninger G. Adolf, Szelényi Ferenc, Hank Olivér, Györfi János, Ubrizsy Gábor, Csapody István hazai szakemberek vagy a külföldiek közül pl. Stocker, Wittich, Svinhufvud, Killian, Hwang önálló kutatótevékenységét is elősegítette.
Bizonyíték erre többek között az is, hogy a vezetése alatt álló intézetben 1923–1949 között publikált 306 közlemény közül 103 nem az ő tollából jelent meg, vagy hogy a Növénytani Intézetben és az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumában 1923 és 1955 között az effektív kutatómunkát végzett szakemberek száma 80 felett volt.
Három kontinens 11 országából jöttek hozzá, a „Soproni Talajbiológiai Iskolába” tanulni, kutatni. Volt köztük német, osztrák, francia, finn, svéd, norvég, csehszlovák, olasz, spanyol, sőt amerikai és kínai kutató is – professzorok, disszertánsok egyaránt.
Így pl. az akkori finn köztársasági elnök, Svinhufvud fia is Sopronban, Fehér Dániel irányítása alatt készítette el talajbiológiai egyetemi doktori értekezését.
A kínai Yellow Hwang világkörüli tanulmányútján a kor legnagyobb mikrobiológusait látogatta sorba. Rippelt Göttingenben, Vinogradszkijt Párizsban, Waksmant New Yorkban (és Londonban is járt), de először Fehér professzort kereste fel Sopronban. Hat hétre jött és két évig maradt! Mindezek ellenére, ami a tanítványokat, a tanítványnevelést illeti, 1953-ban többünk előtt panaszkodott „Nem mindig tudtam tanítványokat kinevelni. A Manninger Dolfit például kiküldtem Rippelhez Göttingenbe, hogy legyen belőle mikrobiológus, és visszajött mint bogarász.” (A történeti hűség kedvéért hozzá kell tenni, hogy ifj. Manninger G. Adolf ny. egyetemi tanár már egyetemi hallgató korában is foglalkozott a lucernások kártevőivel, és hogy mikrobiológus legyen, azt inkább édesapja, id. Manninger G. Adolf szerette volna, akiről könyvünkben már többször volt szó.)
Kétségtelen, hogy sajátos tanítványnevelési módszere volt. Az volt az elve (talán a saját példájából is kiindulva), hogy hagyni kell beugorni a jelöltet a mély vízbe, és ha van tehetsége, akkor eredményes munkát fog végezni.
Személyes példája, a vezetése eredményeképpen kialakult kutatóhelyi atmoszféra és tudományos szemlélet, a nemzetközi színvonal, a munkatársak érdeklődése és munkaszeretete még a második világháború utáni idők anyagi és egyéb lehetőségekben szegényes kutatási feltételei között is biztosította azt, hogy a „Soproni Talajbiológiai Iskolát” átörökítő és megerősítő MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumában egy, az ő munkásságát továbbvivő új talajbiológus nemzedék kapjon indíttatást.
Így Gyurkó Pál a növények gyökerén és gyökér körüli zónájában élő baktériumok, valamint a mikorriza és egyéb gombák tanulmányozásával, Manninger Ernő a levegő szabad nitrogénjét megkötő pillangós növényekkel együttélő Rhizobium baktériumok vizsgálatával, a néhai Szolnoki János trágyabiológiai és geomikrobiológiai tárgyú munkáival (az utóbbihoz is a Fehér Dániellel és munkatársaival megírt olajmikrobiológiai témájú dolgozat volt a kiindulás), Kecskés Mihály a talajbiológia környezetvédelmi mikrobiológiai kérdéseinek, a xenogén anyagok (peszticidek) és mikroorganizmusok közötti kölcsönhatásoknak, a mikroorganizmusok és magasabb rendű növények kapcsolatának vizsgálatával, Szabó István Mihály és Szabóné Marton Mária pedig a mikrobiális ökológia és a sugárgombák rendszertani problémáinak a kutatásával vitték, illetve fejlesztik tovább Fehér Dániel talajbiológiai kutatói örökségét, a tőle tanultak alapján, a tőle kapott ökológiai szemlélettel. Az MTA Talajbiológiai Kutató Laboratóriumának itt felsorolt kutatóin kívül ugyancsak Sopronban kapott indittatást az 1930-as évek végén az orvos Szelényi Ferenc, a Debreceni Agrártudományi Egyetem későbbi talajtani professzora is, aki kezdeti sugárzásbiológiai, talajbiológiai és későbbi öntözési-talajtani (rizstermesztéssel és nemesítéssel kapcsolatos) kutatómunkásságán kívül a tüdőbaj kórokozójának, a tbc-baktériumnak a talajban való előfordulásával is foglalkozott.
Ezt követően mintegy tíz év múltán itt kezdte mikrobiológiai kutatómunkáját néhai Vámos Rezső is, gyors mennyiségi módszerek kidolgozásával, újabb festőanyagok mikrobiológiai alkalmazhatóságának vizsgálatával. Ő elsősorban vízzel elárasztott talajok mikrobiológiai vizsgálatával, az anaerob folyamatok kialakulásával, a szulfát redukcióval, a biológiai szódaképződéssel foglalkozott.
Fehér Dániel tanítványának vallja magát – többek között – pl. G. Müller akadémikus, a hallei Martin Luther Egyetem professzora, és Bodenbiologie című, 1965-ben megjelent kiváló könyve arról tanúskodik, hogy Fehér és a „Soproni Talajbiológiai Iskola” eredményeit az újabb kutatások tükrében fejlesztette tovább.
Hazai viszonylatban is vannak olyanok (mint például Helmeczi Balázs, A Debreceni Agrártudományi Egyetem mikrobiológus egyetemi tanára), akik, ha nem is dolgoztak Fehér Dániellel, de a vele való találkozásukat szakmai szempontból meghatározónak tartják.
Fehér Dániel kutatási eredményeivel és szakmaszeretetével szinte vonzotta a választott kutatási területén dolgozókat, az ott dolgozni akaró magyarokat és külföldieket. Jó érzékkel választotta meg a közvetlen munkatársait. Nagyszerű kutatóhelyet alakított ki. Mindezek, kölcsönösen egymást erősítve, pozitíven hatottak nemcsak a talajbiológiai kutatásokra, de emelték a soproni „Kutató Központ” színvonalát, növelték hazai és főként nemzetközi hírét.
Az MTA Soproni Talajbiológiai Kutató Laboratóriuma Fehér Dániel halála után még öt évig működött, 1960 májusában Budapestre költözött át, jogutóda, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete lett. A munkatársak másik fele pedig – mint az MTA Erdészeti Talajmikrobiológiai Kutató Csoportja – az Erdészeti és Faipari Egyetem Termőhelyismerettani Tanszékén működik.
