A TALAJBIOLÓGIAI KUTATÁSOK ÚTTÖRŐJE, A „SOPRONI TALAJBIOLÓGIAI ISKOLA” MEGALAPÍTÓJA
A TALAJBIOLÓGIAI KUTATÁSOK ÚTTÖRŐJE, A „SOPRONI TALAJBIOLÓGIAI ISKOLA” MEGALAPÍTÓJA
A Növénytani Tanszék 1922-ben történt megosztásával a laboratóriumok egy része Fehér Dániel vezetése alá került. A Növényélet- és Kórtani Tanszék élén Dr. Kövessi Ferenc professzor állt, a Növénytani Tanszéket pedig adjunktusi, majd rendkívüli főiskolai tanári minőségben Fehér Dániel vezette.
A később intézeti címre feljogosított Növénytani Tanszéken az indulás igen nehéz volt. Fehér Dániel 1950-ben írt mértéktartó, visszatekintő értékelése szerint:
„Az intézet tudományos munkássága 1923 után, az akkori anyagi nehézségek következtében bizonyos fokig korlátozva volt. Kezdetben néhány megoldásra váró, az erdészettudományok gyakorlati irányával összefüggő morfológiai probléma vizsgálatával foglalkoztunk, de már 1924-ben megkezdtük a növényélettani, talajélettani kutatásainkat, amelyek az intézet munkásságának á jellegét és különleges karakterét megadták.”
Lényegében tehát, miként azt a Kutatási területei c. fejezetben vagy a könyveire történő utalásnál már említettük, érdeklődése az 1920 évek elejétől kezdve fokozatosan a talajbiológiai kutatások felé fordul. 1926-ban már megjelennek az első ez irányban végzett kutatásokról szóló dolgozatai a talajok elsavanyodásáról és annak biológiai jelentőségéről a gyakorlati erdőgazdaságban, valamint Vági Istvánnal közös munkája: az erdőtalaj életét befolyásoló élettani tényezők biofizikai, biokémiai és bakteriológiai kölcsönhatásáról, továbbá Bokor Rezsővel közösen írt cikke, mely az akác gyökérgumóiban, a növénnyel együttélő Rhizobium baktériumokkal, a hüvelyes növények közé tartozó fák és a Rhizobiumok szimbiózisával foglalkozik.
Ahhoz azonban, hogy ilyen jellegű munkákat, a sok előkészítéssel járó, steril feltételek között végzendő mikrobiológiai kísérleteket végre lehessen hajtani, megfelelő laboratóriumok, műszerek és eszközök szükségesek.
Az első világháborút követő inflációs időkben igen nehéz volt ennek előfeltételeit kialakítani. Fehér Dániel, aki meg volt győződve az ilyen irányú kutatások szükségességéről, az 1920-as évek közepétől kezdve, részben a Rockefeller-alap támogatásával, az Intézetből nyíló szabályozható vízfűtésre berendezett kísérleti üvegházat építtetett fel, és korszerűsítette a műszerállományt is. Ez azonban távolról sem volt elégséges. A mikrobiológiai munkákhoz szükséges alapvető műszerek (kutatómikroszkópok, termosztátok, autoklávok és egyéb sterilezési eszközök) stb. üveg- és egyéb anyagok, speciális vegyszerek beszerzése nélkül már akkoriban sem lehetett nemcsak nemzetközi színvonalú kutatótevékenységet, de egyáltalán eredményes kutatómunkát végezni.
Mint fiatal főiskolai tanár vállalta az anyagi nehézségekkel és főleg a minisztériummal, professzortársai némelyikével és a gazdasági emberekkel való küzdelmet, korszerű intézetének kialakítása érdekében is, ugyanúgy mint könyvtárigazgatói hatáskörében. Csakhogy a könyvtári hitelkeret túllépése, amely végső soron a főiskola szellemi életének a fellendítését eredményezte sokak személyes érdekeivel esett egybe, így az távolról sem vert fel olyan nagy port, mint a Növénytani Intézet korszerű felszerelése, berendezése; mely „csak” a Növénytani Intézetben folyó tudományos munkát és „csak” a talajbiológiai kutatások hazai beindítását és annak világszintre emelését volt hivatott szolgálni.
Amint ez az ő saját elbeszéléséből, valamint akkori közvetlen munkatársainak a szavaiból is kitűnt, az Erdélyi & Szabó, a Calderoni cég és más, kísérleti eszközöket, anyagokat gyártó vállalat készséggel hitelezett a jónevű professzornak, akik belátta, hogy a rendelkezésre álló évi anyagi lehetőségek felhasználásával tíz vagy annál több év alatt tudja csak megteremteni a megfelelő kísérleti feltételeket. Ő azonban – érthetően – akkor, már az 1920-as években akart kutatni, a korszerű felszereléseket, anyagokat pedig időben, készséggel kínálták a fenti cégek. Azt írja ezekről az időkről: „A későbbi években még mindig mutatkozó nehézségek ellenére szívós, következetes munkával siketült aztán az intézet berendezését továbbfejleszteni.”
Így hozta létre az 1930-as évekre a magyarországi viszonylatban legjobban felszerelt egyetemi Növénytani Intézetet. Az intézetben végzett kutatómunka színvonalából lehet következtetni leginkább az intézet felszereltségére, de némi képet kapunk az Intézetről, ha a második világháború utáni 1949-es helyzetet tekintjük át, amikor ez az intézet 22 helyiségből állt. Az Intézetben a munkaszobákon, a hallgatók oktatását szolgáló szövettani, anatómiai és élettani laboratóriumokon kívül a növényélettani kutatásokat szolgáló laboratóriumok, a talajbiológiai („bakteriológiai”), illetve az azokat kiegészítő talajkémiai és fizikai laboratóriumok voltak.
Az Intézettel koordinálva dolgozott a Botanikus kert személyi állománya is, mely elsősorban az oktatást igyekezett segíteni, de esetenként részt vett a kutatómunkában is.
Az Intézet fénykora és Fehér Dániel legintenzívebb talajbiológiai kutatómunkássága a két háború közötti időre, pontosabban az 1923–1938-ig terjedő időszakra esik.
Ez nem jelenti azt, hogy ezután már nem foglalkozik talajbiológiával. A talajbiológiai eredmények feldolgozásáról az 1940-es években magyarul és idegen nyelveken megjelenő tudományos cikkei tanúskodnak, de ettől az időtől kezdve valójában a külföldi folyóiratokban, ahol két évtizeden keresztül igen gyakran lehetett nevével találkozni, már alig publikál.
Nemzetközi szintű talajbiológiai kutatótevékenységének, magasan ívelő pályájának második, sokkal rövidebb ideig tartó, de legalább olyan magas, ha nem magasabb csúcsú szakasza már nem a Növénytani Intézethez, hanem a Magyar Tudományos Akadémia soproni Talajbiológiai Kutató Laboratóriumához kötődik, és 1952-től 1955-ig – haláláig tart. Ez utóbbi, időszak – egyéb tevékenysége mellett – életművének szintézisét – a három éven át készített. Talajbiológia könyvének megírását, és új talajmikrobiológus és talajbiológus nemzedék: tanítványok indítását foglalja magában. Ha több, mint negyed évszázad múltán csak ezt a két nagy horderejű tevékenységét vesszük figyelembe, akkor is már most megállapíthatjuk, hogy csupán ezekkel legalább annyi időre beírta halála után is a nevét a tudománytörténetbe, mint azt az 1920-as évektől haláláig kikísérletezett új eredményekkel, számos munkájával addig is tette.
Talajmikrobilógiai vizsgálatait az erdőtalajokon kezdte meg. A kiindulás magját nem külső okban, hanem a fiatal adjunktus egy 1922-ben megjelent növényélettani tanulmányában kell keresni, amely a levegő széndioxid-tartalmának az erdei fák növekedésére gyakorolt hatásával foglalkozik. Ezt a témát azután is figyelemmel kíséri, és 1924-ben A széndioxidprobléma újabb fejleményei című cikkében vitatja meg. Az erdőtalajok széndioxid-termelésének tényleges vizsgálatát 1926-ban, hathónapos észak-európai tanulmányútján a svéd erdőkben kezdi meg. „Elsősorban a növények egyik legfontosabb életfolyamatát, a szénasszimilációt és az ezt befolyásoló ökológiai tényezőket óhajtottuk alapos vizsgálat alá venni” – írja visszatekintve. „Ezeknek a kutatásoknak a során jutottunk annak a felismeréséhez, hogy ez a folyamat eredményesen nem tanulmányozható addig, amíg a szén körfolyamatának egyik leglényegesebb fázisával, a talajélettel is tisztába nem jövünk.” A talajban élő mikroorganizmusok összetételére, tevékenységére és az ökológiai tényezőknek a mikroflóra életfolyamataira gyakorolt hatásainak a vizsgálata során kapott eredményei óriási munkatempóról tanúskodnak.
Értekezései jelentek meg a talajok elsavanyodásáról; az erdőtalajok életét befolyásoló élettani tényezők biofizikai, biokémiai és bakteriológiai kölcsönhatásairól; az erdőtalaj széndioxid-táplálkozása és mikróbatevékenysége közötti összefüggésekről; az erdőtalajok nitrogén-anyagcseréjéről, a nitrogén körfolyamatáról; az erdőtalajok kálium- és foszfortartalmának regionális vizsgálatáról, azok időszakos változásáról.
Tanulmányokat írt: az erdő természetes és mesterséges felújításának, a tarvágásos üzemmódnak az erdőtalaj mikrobiális közösségeire gyakorolt hatásáról; az erdőtipizálás talajbiológiai alapjáról; az alföldfásítás talajbiológiai problémáiról; a talaj mikroflórájának évszakonkénti változásáról; a talaj hőmérsékletének és víztartalmának a talajbaktériumok életjelenségeire, a talajéletre gyakorolt komplex hatásáról, továbbá az erdőtalajok baktériumainak, mikroszkopikus gombáinak és algaflórájának regionális elterjedéséről stb.
Ez utóbbi vizsgálatok volumenének illusztrálására megemlítem, hogy 5 kontinens 18 országának 122 kísérleti területéről származó talajminta szolgált kísérleti objektumként, melyből az egyéb vizsgálatok mellett 217 fajhoz tartozó baktériumot és 638 algát tenyésztett ki, illetve határozott meg. Megfigyelte, hogy a szikes (és amint később látni fogjuk a sivatagi) talajokban a gombák és baktériumok között a spórás alakok és az úgynevezett sugárgombák aránylag nagy számban vannak jelen, továbbá azt is, hogy általában a talajok mélyebb rétegeiben a Cianophyceak nagyobb számban találhatók, mint a Chlorophyceak.
A baktériumfajok meghatározásának igen fáradságos, komoly szakismeretet igénylő munkája ellenére ezek a rendszertani adatok a mikrobiális taxonómiának az utóbbi egy-két évtizedben bekövetkezett robbanásszerű fejlődése miatt ma már természetesen csak történeti jelentőségűek, hiszen ismereteink mai állása, a kutatások és az információcsere mai tempója mellett nemcsak a korabeli munkák, de már néhány évvel ezelőtti közlemények is aktualitásukat vesztik. Nem vonatkozik ez azonban az „összes” mikrobaszám relatív adataira, egyes élettani csoportok egymáshoz viszonyított mennyiségére, az abiotikus tényezők hatásainak, kölcsönhatásainak a felismerésére és az ezek közötti fontos összefüggések kimutatására.
Vizsgálatai során beigazolta azt is, hogy a talaj mikroszervezeteinek közösségei éppenúgy, mint a talajt borító magasabb rendű növények társulásai, időszakos változásoknak vannak alávetve.
Ugyancsak a változások időszakosságát figyelte meg a talajok pH (hidrogénion töménység) értékét illetően is. Megállapította, hogy e változások okai elsősorban biológiai természetűek, és a talaj reakcióváltozásainak alapján következtetéseket vont le a talaj biológiai tevékenységére vonatkozóan.
Kimutatta azt, hogy az ammonifikáció és nitrifikáció a talaj pH-jának változása szempontjából ellentétes irányú folyamatai nagyom jelentékeny befolyást gyakorolnak a talaj kémhatásának változásaira.
Az erdőtalajok mikrobiológiai, talajbiológiai vizsgálatának kezdeti, intenzívebb időszaka után (1924–1933) is számos közleményben tárgyalja az erdőtalajok mikrobiológiáját, ezen eredmények magyar nyelvű összegzését a Talajbiológia c. könyvében találhatjuk meg. Külön ki kell azonban emelnünk a Bokor Rezső és Varga Lajos közreműködésével megírt Untersuchungen über die Mikrobiologie des Waldbodens c. könyvét, mely 1933-ban Berlinben, a Springer Kiadó gondozásában jelent meg.
Ez Az erdőtalajok mikrobiológiai vizsgálatá-val foglalkozó munkája jelentette számára – a kiváló külföldi folyóiratokban addig megjelent cikkei után – a nemzetközi elismerést, ezzel neve egyszer s mindenkorra ismertté vált a talajbiológiai-talajmikrobiológiai szakirodalomban. Ez, a maga nemében páratlan, összességében időtálló alkotás, mely nemcsak megjelenésekor és az az után következő években szerzett Fehér Dánielnek mint mikrobiológusnak világhírnevet, de az utóbbi évtizedek tanúsága szerint is az erdőtalajok mikrobiológiájával foglalkozó szakemberek által mindig idézett, alapvető munka. Annak jelentőségét, hogy egy magyar szerzőnek a munkáját a harmincas évek elején egy világhírű kiadóvállalat első kiadásként külföldön, akkor még a tudományban szinte az elsőnek tartott világnyelven, németül adja ki, szükségtelen külön hangsúlyozni.
Talajbiológiailag széles skálájú és földrajzilag is széles körű vizsgálatainak egy újabb területét jelentette a sivatagi talajok biológiai vizsgálata. Az algíri egyetem növénytanprofesszorával, Charles Killiannal együttműködésben szaharai expedíciókat szervez, melyeket mind erkölcsileg, mind anyagilag a francia gyarmatügyi hatóságok és tudományos akadémiák támogattak. Először 1934-ben, amikor a Szahara északi részén folytattak vizsgálatokat, másodízben, 1936. évi expedíciójuk alkalmával a Magas-Atlasztól a legszárazabb sivatagon keresztül egészen a szudáni fás pusztákig tanulmányozzák a sivatagi talajok biológiáját.
Az expedíciók szakmai eredményének összefoglaló leírását a már említett Killiannal együtt írt, a párizsi Lechevalicr Kiadó gondozásában francia nyelven kiadott Recherches sur la Microbiologie des sols desertiques c. könyvben és a Wüstenboden als Lebensraum c., Sopronban a Növénytani Intézet Közlemény-sorozatának egyik hosszabb cikkében találjuk meg, melyek egy új, addig ismeretlen világot, a Szahara talajának élővilágát tárják az olvasó elé.
Mint Fehér Dániel írja, a vizsgálatok „azt célozták, hogy az életnek a határait, lehetőségeit a sivatagi talajok szélsőséges életfeltételei mellett tanulmány tárgyává tegyük”. Az expedíciók legfőbb eredményének azt tartja, miszerint „vizsgálataink kimutatták, hogy még a legszárazabb, néha 8–10 éven át komolyan számba vehető esőmennyiségek nélkül álló homokos és agyagos sivatagi talajokban is tényleges aktív élet uralkodik, és így megdőlt az a felfogás, hogy ezek a talajok mikrobiológiai szempontból sterilek és inaktívak lennének”.
Kutatásaik során a mikroorganizmusok minden egyes csoportját, a baktériumokat, a sugárgombákat, a mikroszkópikus gombákat, az algákat közvetlen és közvetett tenyésztési módszerekkel, élő, aktív állapotban mutatták ki. Bebizonyították, hogy különösen a spórás baktériumok, a sugárgombák és a mikroszkopikus gombák alkotnak sajátos mikróbaközösségeket ezekben a sivatagi talajokban, amelyekben szabad állapotban levő vizet a rendelkezésünkre álló módszerekkel nem tudtunk kimutatni” – írja Fehér professzor.
A sivatagi talajok vizsgálatánál és a kapott eredmények értékelésénél – ugyanígy mint más munkáiban – az ökológiai szemlélet a domináns, az összefüggések keresése a szembeötlő. Fenti munkáiban az általános és növényföldrajzi, geológiai, éghajlattani, talajfizikai, talajkémiai és a mikrobiológiai komplex vizsgálatok adatainak egységes értékelését kapjuk.
A második expedíció történetének és eseményeinek tudományos, de mégis érdeklődést keltő, sokoldalú leírását A Szahara mint élettér c. dolgozatában, bővebben pedig A Szaharán keresztül című Sopronban, magyarul kiadott könyvében olvashatjuk.
A harmincas évek közepén a Növénytani Intézetben kezdte meg Frank Melanie-val a fügedi Talajbiológiai Laboratórium, a kisújszállási Növény- és Talajélettani Kísérleti Állomás későbbi vezetőjével, majd a szarvasi Öntözési Kutató Intézet igazgatójával a mezőgazdasági talajok mikrobiológiai vizsgálatát, hogy az erdőtalajok tanulmányozása során megállapított törvényszerűségek érvényét a kultúrtalajokra is kiterjessze, és a mezőgazdasági gyakorlat (a növénytermelés) számára hasznosítsa. E téren szoros együttműködés alakult ki biológus szemléletű, mezőgazdasági kutató szakemberekkel, elsősorban id. Manninger G. Adolffal, majd Kreybig Lajos akadémikussal (Fehér Dániel szerint az első hazai talajbiológiai könyv írójával), Hank Olivérrel és az agrártudományok számos művelőjével. Munkájuk eredményességét közös közleményeik és könyveik dokumentálják.
1938 tavaszán a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával Manninger jószágigazgatóval (a későbbi Debrecen–Pallag-i egyetemi tanárral) együttműködve, a fürgedi Montenuovo hercegi uradalomban Talajbiológiai Laboratóriumot létesített. Ennek a feladata elsősorban a mezőgazdasági talajok biológiai viszonyainak megismerésére, a már évek óta folyó kutatásoknak a helyszínre való kiterjesztése, folytatása és a Manninger-féle sekély talajművelési eljárás elméleti alapjainak a tisztázása volt. E művelési eljárásnak, mint minden újnak, a bevezetésekor sok ellenzője akadt, és a későbbiekben, a második világháborút követő időszakban is sok meg nem értéssel kellett megküzdenie, és ismételten, újra bizonyítania kellett helyességét és szükségességét. Az alapgondolatnak és gyakorlati alkalmazásának helyességét azonban mi sem igazolja jobban, mint az a körülmény, hogy több mint négy évtizeddel e kísérletek és talajbiológiai vizsgálatuk elvégzése után szinte az egész világon elismerik a hasznát, és intenzíven foglalkoznak az ún. „minimum tillage” talajművelési móddal.
Az itt folyó talajmikrobiológiai kutatómunkáról Frank Melanie-val és ifj. s id. Manninger G. Adolffal közös közleményekben számolnak be. A szántóföld mint biodinamikai rendszer, a Talajbiológiai vizsgálatok a hengernek mint nyári talajművelő eszköznek a jelentőségéről, valamint az Őszi vetések alá különböző műveléssel előkészített talajok biológiai vizsgálata témájú kutatási eredményekről.
A dunántúli fürgedi Talajbiológiai Laboratórium éppen úgy, mint a tiszántúli kisújszállási Növény- és Talajélettani Kísérleti Állomás Fehér Dániel úttörő tevékenységének eredményeképpen a talajbiológia vidéki végváraiként is tekinthetők.
Ez utóbbi létrehozásának rövid története a következő: amikor az Alföld öntözésének a kérdése előtérbe került, a soproni Növénytani Intézet és a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara Növénytermesztési Ügyosztálya között 1938-ban szoros munkakapcsolat épült ki. Fehér professzornak az alacsonyabb rendű (mikroorganizmusok) és a magasabb rendű növények víz- és hőmennyiség-szükségletének kutatására irányuló eredményeit igyekeztek az Intézet és a Kamara szaktisztviselői – kísérletképpen – a gyakorlatba átültetni, illetve a megállapítások gyakorlati hasznosításának a lehetőségeit megvizsgálni. Ennek érdekében létesítették és építették ki közösen a kisújszállási Növény- és Talajélettani Kísérleti Állomást, amelynek szakfelügyelője Fehér Dániel és Hank Olivér lett, vezetésére pedig Frank Melanie kapott megbízást. Az építési és átalakítási, valamint a laboratóriumi berendezési munkálatok után az Állomás 1940 tavaszán kezdte meg működését.
A mezőgazdasági talajok mikrobiológiai vizsgálatának fontosságát, problematikáját Fehér A talajélet jelentősége a korszerű mezőgazdaságban és A talaj élete c. rövidebb, magyarul megjelent könyvében foglalta össze.
Fehér, kutatásainak mind elméleti, mind gyakorlati szempontból egyik legfontosabb eredményének az ún. R-törvényt tartotta, mely szerint a talajélet mennyiségbeli kifejlődését a víz és a hőmérséklet mint komplex tényezők szabályozzák optimumhatáraikon belül. Ezek az optimumhatárok a hőmérsékletet és a talaj vízkapacitásának telítettségét illetően az egyes mikroszervezetekre állandó értékűek. A két tényező numerikus szorzata egy tényezőkomplexumot ad, amely azután végső fokon a talajélet legtöbb megnyilvánulását lényegesen befolyásolja.
Következtetései szerint nem az egyes évszakok időbeli helyzete, hanem az évszakokkal rendszerint együtt járó, évenként ismétlődő éghajlati változások lesznek azok a döntő tényezők, amelyek az egyes égövek szerint az ottani éghajlati viszonyoknak megfelelően a talajélet és az ezzel összefüggő biokémiai jelenségek időszaki változásait előidézik és befolyásolják.
Szabatos összefüggéseket állapított meg a mikroszervezetek száma és a talajlégzés, annak hullámzása és a humusztartalom között.
Bebizonyította az R-törvény érvényességét a nitrifikáló, a denitrifikáló és a nitrogénkötő baktériumok számbeli kialakulására vonatkozóan, valamint a hőmérséklet és a víz befolyását az erdőtalaj összes nitrogéntartalmának alakulására.
Megállapította továbbá, hogy az erdőtalajok kálium- és foszfortartalma, főleg ezek oldható sói a talajban lefolyó életjelenségek befolyására állandó időszakos változásoknak vannak alávetve, amely változások a talaj víztartalmával és hőmérsékletével az R-törvény értelmében függnek össze.
A talajmikrobiológiai kutatások legnagyobb nehézsége ma is módszertani természetű: az elsőrendű cél a talajban valóban végbemenő folyamatok megismerése, nem pedig az, amire a talajbiológus kutató legtöbb esetben kényszerül, hogy közvetett tenyésztési módszerekkel nyert laboratóriumi adatokból igyekezzen levonni olyan következtetéseket, amelyek a természetben, a természeteshez közeli erdei vagy mesterségesen befolyásolt mezőgazdasági talajokra érvényesek.
Még inkább nagy gondot jelentett ez, a mikrobiológia első nagy felfedezési sorozata után, századunk első évtizedeiben működő talajmikrobiológus kutatóknak.
Az egyre jobban felszerelt soproni laboratóriumokban folyó intenzív talajbiológiai kutatómunka már a húszas években szükségszerűen megkövetelte, hogy az ott dolgozók az akkori legújabb, legkorszerűbb módszereket alkalmazzák, másrészt az új eredmények elérése során felmerült elvi és módszertani problémák az addig ismert módszerek tökéletesítésére, módosítására és új módszerek kimunkálására sarkallták Fehér professzort és munkatársait.
Ilyenek voltak pl. a talajban élő mikroorganizmusok „összes” számának, a különböző mikroorganizmus-csoportok (baktériumok, gombák, algák) és ún. élettani csoportjaik (pl. cellulózbontók, fehérjebontók, a nitrogén körfolyamatában résztvevők stb.) mennyiségének a meghatározására szolgáló módszerek módosítása. Továbbá a talajmikroorganizmusok mikroszkópi vizsgálatára kidolgozott közvetlen eljárás és a talajlégzés mérésére szolgáló, ún. Lundegardh-féle módszer módosítása. Úgyszintén a talajban végbemenő változások könnyebb áttekintését célzó, elméleti meggondolásból adódó kifejezési mód bevezetése, amely szerint a baktériumszámokat nem numerikus értékük, hanem logaritmusaik szerint tüntették fel. Eljárást dolgoztak ki arra, hogy a szokásos baktériumszámok helyett a talajbiológiai és biokémiai teljesítőképességet fejezzék ki a talajmikroszervezetek működésére bekövetkező pH változások alapján.
Ezek és egyéb kisebb, hasznos módosítások az eredmények közlésekor és az 1932–1938-ig terjedő időszakban megjelent külön közleményekben láttak napvilágot, több évtizedes talajbiológiai módszertani tapasztalatait pedig az 1944-ben és 1953-ban megjelent módszertani könyvekben összegzi.
