A felkészülés, a specializálódás évei
A felkészülés, a specializálódás évei
Az eredményekben gazdag, harccal teli életpályájának első nagyobb állomása tehát a híres budapesti Barcsay utcai Állami Főgimnázium (1900–1908). Ennek jeles eredménnyel történt elvégzése után Európa egyik legrégibb, világhírű erdészeti felsőoktatású intézményében a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán eltöltött balek- és firmaévek (az első, illetve a felsőbbéves – végzős – erdészhallgatók diákneve) következnek: 1908-tól 1912-ig. Itt a nagy diákhagyományokkal rendelkező Főiskolán kapja a tréfás vulgóját (köznevét) is, amit még professzor korában is diákos büszkeséggel emleget, és találkozók, erdész-szakestélyek fényképein így ír alá: Fehér Dániel alias „Gyalázatos Weisz”.
A gyönyörű fekvésű városkában eltöltött szép diákévei alatt a Főiskolán folyó színvonalas képzés keretében tesz szert azokra a komoly természettudományos (biológiai, kémiai, fizikai, matematikai), talajtani-termőhelyismerettani alapismeretekre, amelyeket további más egyetemeken folytatott tanulmányai során a biológiára (növénytan) és kémiára koncentráltan fejleszt tovább. A Főiskolán szerzi meg azokat a korának megfelelő széles körű, magas szintű erdészeti szakismereteit és speciális műszaki képzettségét, melyek tudományos és gyakorlati szemléletét biztos és széles alapokon egész életére meghatározzák.
(Műszaki képzettsége szerint osztják be katonai szolgálattételre a vasúthoz az első világháborúban, hiszen az erdőmérnököket szakképzettségük alapossága miatt szívesen alkalmazták évtizedeken keresztül a civil életben is út-, vasút-, híd stb. építkezéseknél).
A Főiskola elvégzése után mint fiatal erdőmérnök, saját költségén a berlini egyetemen képezi tovább magát. Itt főképpen növénytani ismeretekre specializálódik, és növényélettani-anatómiai előadásokat hallgat a magyar származású Haberlandt professzortól, aki a kor kiváló szakembere, a Német Tudományos Akadémia tagja volt. Aktívan részt vesz Guttenberg professzor botanikai mikroszkópi, Mesenheimer szervetlen kémiai gyakorlatain és egyéb tárgyak mellett Lockemantól elméleti és modern kémiai ismereteket szerez. Az 1914. augusztusi behívója miatt azonban meg kell szakítania doktori értekezésének elkészítésére irányuló munkáját, és így mindössze csak két félévet tud itt befejezni.
A háború után mint frissen kinevezett selmeci tanársegéd a bécsi egyetem Filozófiai Fakultásán, ösztöndíjasként folytatja tanulmányait és a híres Molisch professzortól növényélettant, a botanikus, növénygenetikus és világutazó Wettstein professzortól a növényrendszertant, Schlenktől szerves kémiát, Frankétól analitikát tanul; a kémiai erjedési folyamatokat pedig részletesebben Grafe előadásaiból ismeri meg. A berlini egyetemen hallgatott két félév, valamint 1918-tól a bécsi egyetemen hallgatott három félév során, más tantárgyakból is letett eredményes vizsgákkal párhuzamosan készíti el 1920-ban (ahogyan emlegetni szokta „Molisch-nál a Növényélettani Intézetben”) az Über die Abscheidung von Harzbalsam auf den jungen Trieben unserer einheirnischem Populus Arten c. doktori disszertációját. Ezzel a nyárfa-fajok mézga-kiválasztásával foglalkozó értekezéssel, valamint növényélettanból és kémiából letett doktori szigorlatokkal nyerte el a filozófia doktora címet.
Ezek az évek a kutatói és az oktatói pályával való végleges eljegyzésén kívül nemcsak a speciális ismeretek megszerzését, hanem egyben már az európai kitekintésű fiatal kutató későbbi világméretekben gondolkodó szemléletének a megalapozását is jelentik.
Ezekben az „iskolákban” formálódik az egyénisége a főiskolai tanárnak (1923), a későbbi professzornak, aki – a korábbi korok magyar tudósaihoz, felfedezőihez hasonlóan – túl akart és túl tudott tekinteni nemcsak az ország határain, de kora társadalmának korlátain is. A nemes cél érdekében egyedül vívta harcát a meg nem értéssel, a kicsinyes, szűk látókörű szakmai és az anyagi keretekhez kötődő átlagszemlélettel, az újért, az új eléréséhez szükséges kísérleti feltételek megteremtéséért.
Óriási energiát kellett áldoznia az új eredmények eléréséért, igazának a megvédéséért, így érthető, hogy „két végén égő gyertyához” hasonlították kortársai.
