Az avatott tollú szakíró, a könyvtárigazgató
Az avatott tollú szakíró, a könyvtárigazgató
Sajátos stílusában félévszázaddal ezelőtt írt munkái nemcsak, hogy jól érthetőek, de élvezetes olvasmányok is, és más, korabeli szerzők által írt szakkönyvek némelyikével összehasonlítva, nyelvezetük ma is „modernnek” tűnik.
Mondanivalójának logikus, lényegre törő szerkesztése, a természettudományos pontosság és az érdeklődést felkeltő elbeszélő stílus egyformán sajátja volt.
E vonások már a budapesti kisgimnazista szépen formált betűkkel megírt, édesapjához Tétszentkútra küldött beszámolóiban is fellelhetők, hogy azután a későbbi professzor karakterisztikus szálkás vonású kézirataiban (jó néhány tízezer oldalon keresztül – ha csak a nyomdai oldalakat számoljuk) mindvégig következetesen megmaradjanak.
Mondatfűzése, gördülékeny stílusa egyaránt felkelti az olvasó figyelmét erre a külön tehetségre (és a családi adatok ismerete is hajlamossá tesz minket arra, hogy ezt az adottságát éppen a Berzsenyi dédanyához származtassuk vissza).
Németül szintén könnyen írt (sok cikket, sőt könyvet is – néha még igényesebben és formáltabban is talán, mint magyarul, és igen jól beszélt, valamint szabadon adott elő; angolul, franciául olvasott, pedig a formális nyelvtanulás kötöttségeit alig vagy, egyáltalán nem volt képes elviselni.
A könyveivel kapcsolatban mindenekelőtt már az 1920-as évek első felében megkezdett hézagpótló irodalmi tevékenységére szeretnénk a figyelmet felhívni, arra az öt könyvre, amelyek az 1929–1935 közötti időszakban jelentek meg: az erdészeti növénytan három kötetére (I. Alaktan. II/I Élettan. III/I Részletes növénytan: a virágtalan növények és a nyitvatermők), ezeket Mágocsy-Dietz Sándorral írta együtt, valamint a szerves vegytanra, továbbá a talajtanra, mely utóbbiakat Vági Istvánnal közösen publikálta. Ezek a könyvek megjelenésükkor igen korszerűek voltak. E több száz oldalas munkák nemcsak tan-, de kézikönyvként is hosszú-hosszú évekig szolgálták az erdészeti oktatást és kutatást.
A mikroorganizmusok, a mikrobiológiai folyamatok kiváló leírását találjuk a növénytani könyvekben is, de A szerves vegytan elemei is „különös tekintettel azoknak biológiai vonatkozásai” címen jelenik meg úgyszintén A talajtan elemei is „különös tekintettel a talaj biológiájára és genetikájára” címet viseli.
Már itt, ezekben a növénytani, kémiai és talajtani munkáiban is megtaláljuk a talajmikrobiológiai – talajbiológiai könyvek előhírnökeit, (a talajbiológiai témájú könyveit a következő fejezetben ismertetjük).
A könyvről sokat kellene elmondani itt, mert a könyvek szerelmese volt. Saját pénzén vett könyveivel egy szó, egy megjegyzés nélkül egészítette, illetve bővítette az Intézet könyvtárát – amint arra már az előzőekben is utaltunk.
Egy példát a sok közül mégis el kell mesélni könyvszeretetéről: 1953 novemberében sikerült megvennem a budapesti Egyetemi Könyvesboltban Klosa: Antibiotika c. könyvét, ami akkor újdonság volt. Főnökünk egyik szokásos laboratóriumi látogatása alkalmával meglátta azt az asztalon, nyomban elkérte, megnézegette alaposan, majd megkérdezte, hogy nem adom-e el neki? Hirtelen nemmel válaszoltam, mert az a második mikrobiológiai szakkönyv volt, amit saját pénzemből meg tudtam vásárolni. Letette a könyvet, elment. Körülbelül egy félóra múltán ismét visszajött, szokásos szivarjával a kezében és megkérdezte, hogy nem gondoltam-e meg a dolgot? Mire én: „Professzor úr a könyv nem eladó.” (Szükséges közbevetőleg megjegyezni, hogy ő a laboratóriumi beszélgetések alkalmával olyan közvetlen légkört teremtett, hogy ez a rövid válasz, vagy bármilyen ellenvéleményünk határozott – vagy talán fiatalosan „túl” határozott kinyilvánítása is, természetes volt. A tisztelet mindenkori megadása mellett – elfelejtettük a tudás-, a kor- és a beosztásbeli különbséget). Következő ajánlatát még aznap ebéd körül tette meg, „Nézd Misi, én megveszem tőled a könyvet és ráadásul kapsz tőlem egy másikat ajándékul Karácsonyra.” A történeti hűség kedvéért meg kell vallanom, hogy addig szándékosan tartottam magam – érezve az ő óriási, szenvedélyes érdeklődését a könyv iránt, és talán azt is igyekeztem bizonyítani, hogy én is ragaszkodom ahhoz. A könyvet a következő héten Budapestről meghoztam, az én példányom pedig természetesen addig is Főnököm rendelkezésére állt, melynek számos adatát még felhasználta Talajbiológia c. könyvéhez, amin akkor dolgozott.
Nem azt nézte, hogy mennyibe kerül, hogyan, milyen áldozat árán szerezhető meg valami, hanem azt, hogy mi segíti elő a kutatást, milyen módon lehet új eredményeket elérni!
Innen néhány évtizeddel visszaugorva – egy hosszabb történet rövid összefoglalása kívánkozik ide, mely Fehér Dániel egyéniségének a megrajzolásához feltétlenül hozzátartozik:
Intenzív kutatói tevékenysége, tanári, valamint intézeti és Botanikus kerti igazgatói teendőinek ellátása, hosszabb külföldi útjai mellett 1924 őszétől 1930 novemberéig a főiskolai könyvtár igazgatója is volt.
A Selmecbányáról átköltöztetett pótolhatatlan könyvtári értékek megmentése, a könyvtár állagának megóvása, a könyvtári kapcsolatoknak az első világháború utáni időben történő újrafelvétele és széles nemzetközi alapokra való helyezése, a cserekapcsolatok révén és egyéb módokon történő jelentős állománygyarapítás mindazok a pozitívumok, melyek az ő nevéhez is fűződnek.
Tekintettel arra, hogy könyvtárigazgatói tevékenysége abban az időben kritikát is váltott ki, főként gazdasági szakemberek, de részben tanártársai részéről, ezért könyvtárigazgatói tevékenységét Hiller István az Erdészeti és Faipari Egyetem jelenlegi könyvtárigazgatójának az összeállítása (1980) alapján és hozzájárulásával röviden vázoljuk, azért is, mert ebből Fehér Dániel kutatói, tanári és emberi tulajdonságait is jobban megismerhetjük.
A legnehezebb időkben jelentékeny adóssággal vette át a könyvtár vezetését. Ez az adósság még inkább növekedett azzal a tudományos élet szempontjából rendkívül hasznos és szükséges elgondolás megvalósításával, hogy kiadták az Erdészeti Kísérletek és a Bányászati és Kohászati Osztály Közleményei c. folyóiratokat, de más pénzforrás hiányában, a főiskola rektorával egyetértésben, a könyvtár hitelkeretéből.
Ezekkel a kiadásokkal, valamint a könyvtárrendezési, állománymegőrzési munkákra és az ezekhez szükséges objektumokra költött összegekkel az adósság tetemesen növekedett. A hitelkeretet pedig nemhogy növelni, de a világgazdasági válság idején csökkenteni kellett.
Ezért írja Fehér Dániel 1930-ban lappföldi expedíciós útjáról a rektorhoz címzett levelében, hogy véleménye szerint nem költségcsökkentésre, hanem megfelelő hitelre van szükség, amit ő négy év óta állandóan sürget. Levelében hangsúlyozza, hogy a fennálló pénzügyi hiánnyal szemben áll a főiskola szellemi életének a fellendülése, és ez elsősorban a könyvtár tevékenységére vezethető vissza, amiért ő örömmel és büszkén vállalja a felelősséget (mármint, hogy ez a helyes út). „Végül tisztelettel bejelentem – írja –, bár a kutatásokért-kiadásokért a mindenköri rektor felelős, én ezekért egyedül vállalom a felelősséget, és minden olyan tételt, amelyet a bizottság (a Könyvtári Bizottság) kifogásolna, hajlandó vagyok még fizetésem 50%-ának a rendelkezésre bocsátásával is megtéríteni.
Egy másik levélben nyomatékkal hangsúlyozza, hogy a hitelkereteket szándékosan és tudatosan lépte át, hogy azzal a közönnyel szemben, amellyel a Főiskola anyagi helyzete iránt a költségvetési osztály viseltetett, a Főiskola szellemi életének a színvonalát biztosítsa.
Hivatkozik arra is, hogy az egyetemi szabályok kötelességszerűen írják elő a tanároknak az irodalmi működését, „s aki ezt nem teljesíti, az véleményem szerint hivatásának megfelelni képtelen és fegyelmileg felelős” – írja a ma is érvényes szentenciáját; majd folytatja: „Már pedig tudomásom és meggyőződésem szerint ezt másképpen, mint a szakirodalom teljes birtokában megtenni nem lehet.”
Kifejti továbbá, hogy „tudományos intézményeket rideg és kicsinyes pénzügyi korlátok között vezetni és fenntartani ugyanúgy nem lehet, mint ahogy a főiskolai tanári működést sem lehet egy erdő vagy bányahivatal színvonalán folytatni”. „Nem redukálni és önmagunkat lezüllesztenünk kell, hanem a főiskola tudományos eredményeinek a birtokában a szellemi létünkhöz szükséges hitelkereteket ki kell vívnunk mindenkivel szemben, aki ezt belátni nem akarja. A meglevő keretek redukciója ellen küzdeni véleményem szerint egyenesen erkölcsi kötelességünk. Ezzel… álláspontomat egyszer és mindenkorra kifejtettem, s ezen változtatni még állásom elvesztése esetén sem vagyok hajlandó, s bármilyen következményekkel is járjon ezen állásfoglalásom, büszke leszek arra, hogy az elmúlt nehéz időkben a főiskolai szellemi élet európai színvonalra való emelésének nehéz munkájából, mikor a romokból kellett újat építenünk, nemcsak mint professzor az intézetben, hanem mint a főiskolai könyvtár vezetője is, állásom kockáztatásával és teljes munkaerőm latbavetésével szerény tehetségem szerint én is kivettem a részemet.”
Éveken keresztül ismételten sürgette, hogy a hitelkeretet legalább annyira egészítsék ki, amennyiből a folyóiratok kiadása biztosítható.
A rektorhoz írt beadványában nemcsak a költségvetési ügyosztálynak szólt a figyelmeztetése, hanem az általános figyelmeztetés volt, hiszen amikor az ország három új egyetemet tud létesíteni, akkor egyenesen bűn- és vétség számba megy a magyar kultúra ellen – írja –, hogyha nemcsak Magyarország, de úgyszólván egész Európa egyik legrégibb technikai könyvtárt sem tudják még redukált állapotában sem megfelelően fenntartani.
Fehér professzor feltárta a könyvtár akkori helyzetét, az alapvető hiányosságokat és a legszükségesebb tennivalókat, mely észrevételeket a Könyvtári Bizottság el is ismert. Kiterjedt tudományos munkásságára való hivatkozással azonban lemond a könyvtárvezetői tisztségéről: „A jövőben semmi néven nevezendő főiskolai tisztséget, adminisztratív jellegű vezetést nem vállalhatok!”
Ettől függetlenül mindig segítette, fejlesztette a könyvtárat, és mentette értékeit, mely utóbbira 1944 júniusában került sor, amikor a könyvtár legértékesebb darabjait a Növénytani Intézet alagsorában rejtették el, hogy külföldre vitelét megakadályozzák, és a jegyzéket átvevő professzor a könyvtár egykori igazgatója: Fehér Dániel volt. (Az ő vezetésével mentették meg egyébként 1945 márciusában a Honvéd Térképészeti Intézet drága műszereit és akkor nélkülözhetetlen térképkliséit is a romokban heverő soproni Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolából.)
