Sopron és a család, baráti kapcsolatok
Sopron és a család, baráti kapcsolatok
Sopronhoz való ragaszkodása nemcsak a soproniaknál gyakori, pozitív értelembe vett lokálpatriotizmusnak egyik szép példája. Ez a város a laboratóriumot, az előadói katedrát – a Főiskolát jelentette a számára, egy olyan botanikuskert közepén, amely napjainkban is az ő növényszeretetét és szakmai irányításának helyességét hirdeti, és magát a patinás várost, a körülötte díszlő erdőket, ahova legalább hetenként egyszer családjával együtt is kilátogatott. Otthona lekötött, elkötelezett és küzdelmes életének, egész embert igénylő kutató-oktató hivatásának pihenő oázisa (ahogyan azt soproniasan is mondják „Hinterlandja”) volt a Hűség Városa.
A Berlinben eltöltött egyetemi év és a háborús évek miatt az 1912-ben kezdődő selmeci diákszerelmet követően hat évi jegyesség után 1918 februárjában köt házasságot Grossmann Jolán Irénnel, a szintén az erdészetnél dolgozó selmeci építőmester lányával.
Az otthont és a munkahelyet egymástól elválasztva, külön kezelte. Munkahelyén ritkán nyilatkozott családjáról, de abból a családhoz, feleségéhez, lányához (aki később maga is erdészeti munkakörben működött), majd unokájához való ragaszkodása, csendes szeretete volt kiérezhető. Családi életében komoly tragédia volt élettel teli, ragyogó szemű, apjára nagyon hasonlító, vele azonos nevű kétéves kisfiának elveszítése.
Külföldi útjai, hazai kiszállásai, sokirányú lekötöttsége miatt viszonylag kevés ideje jutott az otthonra, szeretteire. Fiatalabb korában tanártársai, barátai gyakrabban voltak vendégei. A későbbiekben inkább már csak külföldieket és meghittebb, régibb barátokat hívott meg magához.
Nagy ismerettségi köréből sokakkal tartott fenn, a szó mindennapi értelmében baráti viszonyt, mélyebb, igazi barátságot azonban csak kevés emberrel kötött, de azt komolyan vette.
Az 1920-as években barátság alakult ki közte és Vági István, a kémia és Lessenvi Ferenc, az erdészeti jog professzora, továbbá Maróthy Emil főerdőtanácsos között, de Vágival később végleg elhidegültek egymástól. Lámfalussy Sándorral való barátsága a legrégibb, életreszóló volt: két különböző egyéniség, az alapkutatásokat végző és a technológiai szakember meghitt kapcsolata volt ez. Manninger G. Adolf jószágigazgatóval, majd pallagi egyetemi tanárral, Kreybig Lajos akadémikussal később, a harmincas években alakult ki életük végéig tartó, kölcsönösen mindig ápolt, őszinte barátságuk.
Ezenkívül baráti kapcsolatban volt Kelle Artúr, id. Fekete Zoltán, Róth Gyula, Török Béla, Sébor János, Magyar Pál egyetemi erdőmérnök kollégáival, professzortársaival, továbbá Hank Olivér és Szelényi (Frischmann) Ferenc agrárkutató szakemberekkel. Vajda Ernő ügyvéddel a művészi növényfényképek neves készítőjével, egykori osztálytársával még a budapesti Barcsay utcai Gimnáziumban szövődött baráti viszonyuk, és az a nagy távolság ellenére is hosszantartó volt. Varga Lajossal pedig az 1920-as évektől kezdődően hosszú munkatársi viszony kapcsolta össze – egymástól homlokegyenest eltérő egyéniségüket.
Általában a vele rokon területeken működő, választott szakmájukban elmélyedő, kiváló szakemberek voltak azok, akik érzelmileg is közelebb kerültek hozzá.
Baráti érzelmeiről, kapcsolatairól az egykori évfolyamtárs, a későbbi professzorkollégája Lámfalussy Sándor búcsúbeszédéből vett idézetet tekintjük mérvadónak:
„Mint barátnak kiváló ékességed volt a baráti derű és a gyermekded jókedv. Akit szívedbe zártál, különb barátra nem találhatott mint Te.
