FÖLDRAJZ
FÖLDRAJZ
A reformköri magyar társadalom számára az ország erőforrásainak feltárása, földjének, természeti viszonyainak megismerése égető társadalmi szükséglet volt. Fényes első művétől kezdve tudatosan törekedett annak a tételnek a bizonyítására, hogy az ország hátramaradása nem magyarázható kedvezőtlen földrajzi adottságokkal, az ország rendelkezik az iparosításhoz, a fejlett nyugati országok követéséhez szükséges természeti javakkal.
A geográfia eseményeit Magyarországon az 1830–40-es években egy-egy térkép megjelenése, néhány felfedező út jelentette. Említhető Gegő Elek 1834. évi, illetve Petrás Ince 1842. évi moldvai útja, vagy Jerney János 1844. évi keleti utazása. 1847-ben került az Akadémia elé az oroszországi utazásairól hazaérkező Reguly Antal térképe. Földrajzot az egyetemen nem oktattak, s a hazai földmérés, kartográfia sem mutatott még fel megbízható eredményeket. A legnagyobb eseményt mégiscsak Fényes művei jelentették. Első munkája még valóban nem adott összefüggő képet az országról. A Magyarországnak… mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben c. mű kötetei a vármegyék fekvését, kiterjedését, hegyeit, vizeit, ásványait és egyéb termékeit írják le. Eredetileg e mű utolsó kötetének szánt összefoglalása a végül külön könyvként megjelent Statistika azonban, akárcsak az 1847-ben kiadott Magyarország leírása, már összegző földrajzi leírást adott az országról.
Fényesnek 1842-ben még az is gondot okozott, hogy az ország területét megállapítsa. „Valamely tartomány nagyságát csak háromszögmérések határozhatják meg tökéletesen, millyenekkel még kevés ország dicsekedhetik” – szögezi le, mielőtt idevonatkozó számításait közreadná. Magyarországon a II. József által elrendelt katonai felmérés nem hozott megbízható eredményt, ezért az ország területét Lipszky, Schedius és Blaschanek térképeire támaszkodva határozta meg. Kísérletet tett a művelés alatt álló földterület kiszámítására is. A megyei adatokat adta össze, s azt találta, hogy az összterület egyhatoda hasznavehetetlen, műveletlen föld. A gazdag jegyzetapparátus, amely alátámasztja megállapításait és számításait, tükrözi Fényes tájékozottságát a korabeli Európa földmérési, térképészeti szakirodalmában.
Természetföldrajzi adatait általában más szerzők munkáiból gyűjtötte össze. Arról nem ő tehetett, hogy nem voltak még rendszeres meteorológiai megfigyelések, vízállásmérések stb. Forrásait akkor is jelölte, ha azoktól eltérő adatokat közölt. Baranya megyéről szólva Magyarország leírása c. könyvében megemlíti: „Haas Mihály… becses munkáját én is sok helyt használtam; de a népességre nézve egy kissé eltérünk egymástól.” Figyelmet érdemel Fényes munkáiban Magyarország hegyeinek rendszerezése. Már első könyvében találunk olyan kifejezéseket, szempontokat a felszín leírására, amelyek előtte nem merültek fel. Baranya megye hegységeit ismertetvén „elszigetelt” hegyekről, szigethegységekről szól. Felismerte Pécs kivételes klimatikus helyzetét, amit a város Mecsek alatti fekvésének tulajdonított, s meglátta a klíma és a gyümölcstermesztés sajátos összefüggéseit is. Hegyrajzi és vízrajzi topográfiája elődeinél jóval gazdagabb. A hegyrajzban emlegeti már az ország „középföldi” hegységeit is.
Rámutatott az éghajlatot meghatározó, befolyásoló tényezőkre, de mérésekkel nem tudott szolgálni. Jó gondolata volt, hogy klímaadatok hiányában, növényfenológiai tényekkel jellemezze az ország éghajlatát. „Hogy a’ mathematicai éghajlattól a’ phisicai sokszor külömbözik, erre Magyarország a legjobb példa” – állapítja meg mindjárt a bevezetőben. A Magyar Birodalom… c. sorozat Komárom megyéről 1848-ban megjelent kötetében a magyar földrajzi irodalomban elsőnek közölt számszerű adatsort az éghajlat jellemzésére. (1842-ben hónaponként összesített hőmérsékleti és légnyomás maximum-minimum sorozatot tett közzé Komáromról.)
A XIX. században Fényes adta a legteljesebb topográfiát az országról. Művei híven tükrözik a magyar nép tájszemléletét, s megörökítették a népi tájnevek egész garmadáját. Ezek többsége máig fennmaradt. Viszont néhány név azóta feledésbe ment, a tájak egykori határai sok esetben elhomályosultak. Fényestől tudjuk például, hogy a mosoni rónát a németek Haideboden, a magyarok pedig Nyulasok néven ismerték a XIX. század derekán. A vízrajzi viszonyok megváltozásával mára elmosódtak a Vízköz nevű kisalföldi táj határai, s területét a tájbeosztások a Mátyusföldhöz sorolják. Pedig eredetileg ez a tájnév a Duna negyedik szigetét jelölte, a Csallóköz, Csilizköz és Szigetköz mellett. A Vízköz határait a Kis-Duna és a belőle kiszakadó Feketevíz alkotta. Fényes munkáiból kiderül az a mára feledésbe ment tény is, hogy a XIX. század derekán tájneveink jórésze még közigazgatási egységek, járások neveként is használatos volt. Sajnálatos, hogy műveit a tájtörténettel, tájrendszerezéssel foglalkozó későbbi geográfus szerzők nem vették tekintetbe.
Szólni kell arról is, hogy az Akadémia történettudományi osztálya az 1844. évi közgyűlésen Fényes első nagy műveinek hatása alatt tűzette ki azt a „helyirati” jutalomkérdést, amelyre hét pályamű futott be. Ezek közül legismertebb az 50 arannyal jutalmazott Zaránd-vármegye leírása, Kozma Pál munkája. Fényes művei tehát inspirálták a „helyirati” kutatásokat. Komárom megyéről kiadott kötete a legelső komolyan számba vehető megyei monográfiánk volt, amely követésre méltó példát adott. Következő, Borsod megyéről írott monográfiája sajnos kéziratban maradt, a sorozat további kötetei pedig el sem készültek. A Világos utáni évtizedekben Fényes nem kapott kiadót erre a sorozatra.
Fényes földrajzos gondolkodásmódját jelzi, hogy a városokat és a városi népességet nem a közjogi, igazgatási helyzet alapján vette számba. „Minő arányban legyen Magyarországon a városi népesség a falusi lakosokhoz, ezt világosan meg nem mondhatjuk, azon egyszerű okból, mert biztosan a városok számát meghatározni nem lehet” – állapítja meg 1842-ben, a Statistika 98. lapján. Hibáztatja azokat, akik csak a szabad királyi városokat vették számba, mivel sok olyan város van (pl. Nagyvárad, Miskolc, Eger), amelyek inkább megérdemlik a város rangot, mint a szabad királyi városok többsége. Viszont, ha válogatás nélkül városnak venné a különböző jogi kategóriájú településeket, beleértve a mezővárosokat is, akkor 909 „városa” lenne az országnak és a lakosság egynegyede minősülne városlakónak. Ezzel szemben Fényes csak 126 települést tekintett igazán városnak. Teljesen elhagyta a mezővárosi kategóriát, viszont az 52 szabad királyi városhoz hozzászámította a katonai és a püspöki városokat, továbbá az ún. szepesi és bányavárosokat is.
Gazdaságföldrajzi, statisztikai adataiból a reformkor iparát, mezőgazdaságát vizsgáló történészek utólagosan rajzolják meg azokat a térképeket, amelyek Fényes „gazdaságföldrajzát” tükrözik. (Így pl. Tolnai György megrajzolta a kor ipari manufaktúráinak térképét.) 1842-ben, a Statistikában már felsorolta a fekete- és barnakőszén összes akkor ismert lelőhelyét. Megadta a Sopron megyei, illetve a baranyai szénbányák évi termelési adatait (150–180 ezer, ill. ezer 95 mázsában). Említette a kőolaj előfordulási helyeként Heves és Zala megyét. Közölte, hogy Peklenicza (Zala megye) közelében a kőolaj árkokban folyik a szántóföldön keresztül, s az uradalom évente 20–30 mázsát szokott belőle szedetni.
Földrajzi érdeklődésének további bizonyítéka 1844–45-ben írott, kéziratban maradt munkája, ami főiskolai tankönyvül szolgálhatott volna (Magyarország geographiai kézikönyve). Megjelent korábbi munkái is mintegy három évtizeden át voltak használatban Magyarország földrajzát nyújtó kézikönyvként.
Fényes földrajzi érdemei között kell említeni atlaszát, térképeit, továbbá azt, hogy középiskolai tankönyvet és útleírásokat adott ki. Közönséges kézi és oskolai atlas a legújabb határozatok szerint c. 1843-ban kiadott térképgyűjteményét a közvélemény nagy érdeklődéssel fogadta. Egyetlen fennmaradt példányát a debreceni Kollégium könyvtára őrzi. Ritkaságától eltekintve is értékes emléke a magyar kartográfia történetének. A török birodalom földabrosza című térképe A török birodalom leírása… c. 1854-ben kiadott könyvének mellékleteként jelent meg. Német munka átdolgozott, magyarított változata volt. 1868-ban kiadta A magyar birodalom vasúti, gőzhajózási, postai és távirati térképe c. munkáját. Ez igen előkelő helyet foglal el vasúti térképeink sorozatában. Bár második kiadást is megélt, egyetlen példánya maradt fenn csupán. A Statisztikai Hivatal Könyvtára őrzi. Ezt a térképet teljes egészében Fényes tervezte.
Említettük már a Földrajzi vezérfonal c. gimnáziumi tankönyvet, Bellinger munkáját, amit Fényes fordított magyarra. Itt kell szólni Utazások az Északi Sarkvidéken c. 1856-ban kiadott kötetéről is.
Fényes Elek mindenképpen korszakos jelentőségű alakja a geográfia hazai történetének. Őt tekinthetjük a Bél Mátyástól Hunfalvy Jánosig terjedő időszak legnagyobb magyar földrajzosának. Új elméletet, irányzatot nem hozott, viszont az ő műveiben teljesedett ki az államismereti iskola. Ő foglalta össze enciklopédikus gazdagságú munkáiban mindazt a pozitív ismeretanyagot, aminek a feltárására ez az irányzat egyáltalán vállalkozhatott. Bél Mátyásé korszaknyitó, Fényesé korszakzáró név, mint azt Fodor Ferenc megállapította. Csak abban tévedett, hogy a magyar földrajz Fényestől Lóczyig új szempontokkal már alig gazdagodott. Hiszen Hunfalvy János felléptével még Fényes életében új szakasz kezdődött a magyar geográfia történetében.
