Érdekes próbálkozások
Érdekes próbálkozások
25. Metántartalmú földgázból nagyon finom szemcséjű korom előállítására tervezett az elektrosztatikus porleválasztáshoz hasonló berendezést, amelyben a nagypotenciálú kifeszített huzal szuperponált áramerősséggel izzásra fűtve és a reakció miatt katalitikusan Ni-ből készítve, hogy annak felületén CH4 elbomoljon és a kivált C-részecskék lerepüljenek. A kísérleteket 1910-ben nem sikerült megvalósítani a szükséges 60 kV-os egyenáram hiánya miatt (108.).
26. Megkísérelte a víz alatti alagútkitűzést kozmikus sugárral (1916). A Duna alatti alagút irányának az ellenőrzésére kívánatos lett volna egy víz feletti függőleges folytatását a 20 m-rel mélyebben az alagútban megtalálni. Erre a célra az eléggé nagy áthatoló képességű, nagy energiájú kozmikus sugár mutatkozott. Az eljárás lehetőségét Barnóthy Jenő és Forró Magda fizikusok vizsgálták, és megállapították, hogy annak a valószínűsége, hogy ilyen kemény sugár a beállított egyenesbe beessen, olyan kicsi, hogy egy ilyen mérés hónapokat venne igénybe, gyakorlatilag tehát nem használható (108.).
27. Vízgyűrűs légsűrítő, amely lényegében forgó vízgyűrűbe excentrikusan elhelyezett kúpos forgórészbe vágott spirális (1928). Az átmérő növelésével a spirális keskenyedik, újhold alakú légtereket alkot, amelyek a nagyobb átmérő felé csökkenő térfogattal haladnak és a külső levegőt a sűrített légtér felé szállítják. A kísérleti gép a Láng Gépgyárban a számított nyomást biztosította, de a teljesítményt nem, mert a vízgyűrű felülete lengésbe jött és hullámos lett (108.).
*
A felsorolt találmányok mind nagyon értékesek. Közülük mégis az 1915. évi repülőlövedék (légi torpedó) (13.) és az 1928. évi légsugármotor terve (25.) emelhető ki. Nagy István György méltatta ezeket Fonó Albert – a sugárhajtás úttörője címen pl. 1978-ban (99.). Ebből idézünk:
„Fonó légi torpedója a tüzérségi lövedékek lőtávolságának a növelését célozta. Ismeretes, hogy a hagyományos lövegeknél ezt a lövedék kezdősebességének a fokozásával érik el. Ennek a módszernek korlátai vannak, mindenekelőtt azért, mert a sebességnek legalább a négyzetével növekszik a lövedékre ható légellenállás…
Fonó a tüzérségi lövedék hajtására olyan szerkezetet javasolt, mely a torlósugárhajtómű valamennyi jellemzőjét tartalmazta. A műszaki leírás szerint: „A szerkezet úgy működik, hogy a tüzelőanyag elégetésekor keletkező hő növeli a levegő térfogatát. A keresztmetszetek megfelelő megválasztásával a levegő kilépési sebessége nagyobb a belépési sebességnél. A sebességek különbsége biztosítja a hajtóerőt.”
Fonó javaslatát az osztrák–magyar hadvezetőséghez nyújtotta be. A hadvezetőség a javaslatot hamarosan elutasította azzal az indokolással, hogy „meg valósításától semmilyen gyakorlati eredmény nem várható, ezért nem vehető figyelembe”. A javaslat gyors elutasításából arra lehet következtetni, hogy a hadvezetőség illetékes szakemberei nem foglalkoztak vele kellő alapossággal. A döntésben bizonyára az is közrejátszott, hogy a hadvezetőség az idő tájt nem számított arra, hogy a háború még közel négy esztendeig elhúzódik, s nem mert vállalkozni egy új típusú fegyver mindenképpen hosszadalmas kifejlesztésére.
A légszívó sugárhajtóművek megalkotására vonatkozó első elképzelések nagyjából a motoros repülőgépekkel egyidősek. R. Lorin (1877–1933) francia mérnök 1907-től kezdve több ilyen sugárhajtómű tervét dolgozta ki, 1913-ban pedig kifejtette a torló-sugárhajtómű elvét is…
A légi torpedó tervének kidolgozása idején Fonó nem tudott Lorin torló-sugárhajtómű elképzeléséről. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a francia mérnök nem ismerte fel, hogy a torló-sugárhajtómű üzeme csakis hangfeletti sebességeken lehetséges. Ez a felismerés Fonó érdeme, aki egyszersmind kijelölte az egyetlen területet, vagyis a lövedékek hajtását, ahol 1915-ben szuperszonikus sebességek előfordultak.
Mindenképpen Fonó volt az első, aki a légszívó sugárhajtóműnek a lövedékkel való egyesítését felvetette, s így koncepciója a mai sugárhajtású lövedékek első elképzelésének tekinthető. Tudománytörténeti érdekesség, hogy az ilyen típusú hajtóművekre Fonó találmánya hívta fel Kármán Tódor figyelmét.
Hogy találmányával Fonó helyes utat követett, bizonyítják a későbbi hasonló próbálkozások. Jóval a légi torpedó terve után, 1926-ban Nagy-Britanniában B. C. Carter torló-sugárhajtóműves tüzérségi lövedékre kapott szabadalmat. Ez a találmány sem jutott a tervnél tovább. Fontosabbak azok a szovjet GIRD-kísérletek, amelyeket 1933–1935-ben J. A. Pobedonoszcev és társai végeztek ágyúból kilőtt torló-sugárhajtóműves tüzérségi lövedékekkel. Ugyanez idő tájt Franciaországban R. Leduc dolgozta ki egy ilyen lövedék tervét. A második világháború idején Németországban K. Oswatitch osztrák mérnök részvételével folytak kísérletek torló-sugárhajtóművel egyesített lövedék kidolgozására. Nyilvánvaló, hogy az efféle típusú fegyverek megalkotására irányuló törekvések a korszerű tűzérségi rakéták megjelenésével veszítették el időszerűségüket…
Sok évvel az első világháború után kezdett Fonó ismét foglalkozni a sugárhajtás kérdéseivel. 1928-ban kidolgozta a nagy magasságban haladó szuperszonikus repülőgép számára alkalmas hajtóművet, amelyet légsugármotornak nevezett el. Erre a találmányára német szabadalmat kért. A szabadalmi leírásban rámutatott arra, hogy a repülőgépek sebességének lényeges növelése csak oly módon érhető el, ha a gép nagy magasságban repül, ahol a légellenállás kisebb. A nagyobb sebességű repüléshez a hagyományos légcsavaros hajtás alkalmazása aerodinamikailag kedvezőtlen, de a légcsavar megnövekedett igénybevétele miatt is alkalmatlan. Ez a feladat egyes-egyedül a sugárhajtás bevezetése révén oldható meg.
Kiemelte, hogy a más tervezők által addig javasolt légszívó sugárhajtóművek a hangfeletti sebességű repülésre nem felelnek meg. Ilyenformán a szabadalmi bejelentés igénypontjaiban egy olyan torló-sugárhajtóművet írt le, amelyet jellemez, hogy a beömlő nyílás után beépített kompressziós fúvócső keresztmetszete az áramlás irányában eleinte csökken. A szabadalmi bejelentésben Fonó a sugárhajtómű három változatát írja le. Ezek közül kettő valódi sugárhajtómű, egy hajtóművet pedig szélkerék hajtotta kompresszor egészít ki. Az alaptalálmányt kiegészítő pótszabadalmi bejelentésben Fonó egy olyan rendszert definiált, amelyben az utóbb említett kompresszort önálló erőforrás működteti. Az így kialakított hajtómű szubszónikus sebességen való működésre is alkalmas.
Az igen szigorú német szabadalmi elővizsgálat szokatlanul hosszú ideig, négy évig tartott. Az 1932-ben 1928 májusi elsőbbséggel megadott két szabadalom egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a legkorábbi olyan találmányok, amelyek a mai sugárhajtóművek minden lényeges vonását magukba foglalják.
Fonó egy ideig próbálkozott a sugárhajtómű szabadalmak értékesítésével. Tárgyalt a Fokker, majd a Junkers repülőgépgyárakkal, amelyek azonban az igen költséges kísérleteket nem vállalták. Néhány évvel később ezért lemondott szabadalmairól, s így a repülőgép-sugárhajtómű kifejlesztése más konstruktőrökre maradt.”
