A TERVEZŐINTÉZETI MÉRNÖK
A TERVEZŐINTÉZETI MÉRNÖK
Aliusque et illem
Más és mégis ugyanaz
(Horatius)
Más és mégis ugyanaz
(Horatius)
1950-ig egyre nehezebb lett az önálló mérnökiroda fenntartása. Ezért Fonó Albert elfogadta Hámor Mihálynak, a Kohóipari Tervező Iroda (KITI) igazgatójának meghívását, és elvállalta egy energiaosztály megszervezését. Az akkori időkre jellemző módon nem szerződést kötöttek vele, hanem megrendeltek nála egy tervet, és ennek fejében kapott havibért. Így csak 1951-ben került a neve az iroda dolgozóinak és a szakszervezeti tagoknak jegyzékére. Ekkor 70 éves volt.
A KITI és annak jogutóda: a KGMTI (Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodái, a mai KOGÉPTERV) keretében a hazai kohászati üzemek hőenergiát termelő és fogyasztó berendezéseinek tervezésével kellett foglalkoznia (új üzemek kiépítésével, meglévők bővítésével és gazdaságosabbá tételével). Ez szép feladatot jelentett a már nem fiatal Fonó Albert számára, aki teljes lendülettel látott munkához, és ért el sikereket az állami tervező intézeten belül is. A rá jellemző szabatossággal és elemzésekkel készítette el – most már országos – javaslatait, amelyeket elő is adott tudományos üléseken, világkongresszusokon, és tett közzé elsősorban az akadémiai kiadványokban.
Azok a témái, amelyekkel ismételten foglalkozott, a következők voltak:
– Kohászati kemencék falazata és szerelvényei hűtésével elvonandó hőmennyiség értékesítése ott, ahol érdemes.
– Kemencék hőveszteségeinek csökkentése és a távozó hő visszanyerése.
– A Siemens–Martin-kemencék füstgáz-hőhasznosítási kazánai, továbbá e kemencék ajtókeret- és vállgerenda-vízhűtés helyett gőztermelő hűtőberendezésének tervezése.
Ezek a témák is benne voltak 1955-ben akadémiai székfoglalójában (43.). Előzményként meg kell említeni, hogy 1952-ben vezették be Magyarországon az új tudományos minősítést, és Fonó Albertet a Tudományos Minősítő Bizottság a műszaki tudomány doktorává nyilvánította. Ezt követően 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. Mivel a székfoglalóról más fejezetben részletesen szó van, itt a visszaemlékezéseiből csak a következőket idézzük (108.)
„Amikor az első martinkemence ajtókeret-gőzhűtési részletrajzai elkészültek, akkor Vadas Zoltán elhozta ennek összes rajzait a lakásomra, és megkért, hogy nézzem át azokat. Én a rajzokat átnéztem és jóváhagytam. Egy alkalommal ezután behívtak a Találmányi Hivatalba, ahol a találmány-értékesítési osztályon megkérdezték tanúk jelenlétében, hogy van-e igényem a kemencék ajtókeretei és falhűtő elemek gőzhűtése alkalmazásával kapcsolatban. Azt feleltem, hogy ez nem szabadalmam, tehát azt bárki gyárthatja az én hozzájárulásom nélkül. Jóval később olvastam a Műszaki Életben, hogy SM-kemencék hőhasznosító berendezéséért a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat (VKV) és munkatársai újítási díjak címén ismételten eddig összesen kb. 500 ezer Ft-ot kaptak. A díjazásban részesültek olyan kartársak, akik a műben és az illetékes minisztériumban a témakörrel foglalkoztak. Ez megfelel az újítási rendeletnek, amely az újítás létesítésére befolyást gyakorló munkatársak részesedését javasolja. Furcsállottam, hogy úgy adták ki az újítási díjat, mintha a VKV-ben és a kohászati üzemekben, valamint a minisztériumban lévő munkatársak javasolták volna elsőnek a kohászati kemencék hőhasznosítását.”
Fonó Albert ugyanis kohófalfűtésre olyan szokásos, belül vízzel hűtött befalazott elemek módosult változatát javasolta, amelynél a befalazott öntöttvas hűtőlapok bordázottak, és ezek benyúlnak a kohó belseje felé, vagyis képesek kivezetni a hőt a fal belsőbb részeiből, miután a borda anyagának hővezető képessége lényegesen jobb a falénál. Fonó Albert a viszonyok vizsgálatára villamos kismintát készített, felhasználva azt a tényt, hogy a villamos áram törvényei hasonlóak a hőáramlás törvényeivel. A mintadarabot vörösrézből készítette és higanyfürdőbe mártva vizsgálta. Ennek oka, hogy a vörösréz és a higany villamos vezetőképességei úgy viszonylanak egymáshoz, mint az öntöttvas és tűzálló falanyag hővezető képességei. A mért hőmérsékletesésnek villamos potenciálkülönbség felelt meg. Fonó Albert így írta le a mérést (108.):
„Miután a falat jelképező anyag higany, amelybe be lehet nyúlni egy szondával, annak a vége és a vörösréz borda közötti potenciálkülönbség bármely pontban megmérhető és a műszeren leolvasható. A higanyos edényben egy oldal a hűtőborda, avval szemben a tűztérnek megfelelő vezetőfelület volt elhelyezve, mint két pólusa egy áramforrásnak. A szonda az egyik pólushoz volt kötve. A mérések azonos potenciálú pontokat állapítottak meg, amelyek azonos hőmérsékletű felületeknek felelnek meg a fal belsejében. Ezekre a görbe felületekre merőlegeseket rajzolva megkapjuk a hőáramlás-vonalakat. A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a hő legnagyobb része a bordába lép be, és a bordán keresztül a hűtött szekrénybe.”
A kedvező eredmények alapján beépítettek néhány ilyen bordás hűtőlapot a kohókba. A kedvező tapasztalatok után szabványosították a megoldást. A kedvező tapasztalat úgy derült ki, hogy a próbaképpen beépített bordás hűtőlapokat nem, a régieket mind ki kellett cserélni. Az Eisenhütte német kézikönyv Fonó Albert 1958. évi montreáli előadása utáni kiadásában kizárólag az ő bordás kohófal-hűtőlapját ismertette.
Fonó Albert ezen kívül vizsgálta a falazathűtéssel elvont hőmennyiség befolyását a tüzelőanyag-fogyasztásra. Ez ugyanis a falkopással növekszik. Ki kellett tehát számítani azt a határt, amikor a falkopás következtében az összes költség annyira megnő, hogy az átfalazás már gazdaságos. A kiszámított gazdaságos üzemidő a két falazás között rövidebbre adódott a szokásosnál. Ezt a számítást 1962-ben, 81 éves korában, a magyar Acta Technicában tette közzé (65.).
*
A tervezőintézetbeli elfoglaltságával párhuzamosan a szakmai közéletbe is jobban bekapcsolódott 1950-től, mint előzőleg magánmérnöki időszakában. Ennek bemutatására elegendő a következő felsorolás:
– az angliai International Academy of Astronautics tagja;
– az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Oktatási Bizottságának elnöke;
– a Villamos Kutató Bizottság tagja;
– a Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Főbizottságának alelnöke, a Műszaki Tudományok Osztályának, a Gépészeti-Kohászati Tudományok Szakcsoportjának, továbbá számos állandó és „ad hoc” tudományos bizottságának tagja;
– az Országos Tervhivatal Hőenergiatanácsának tagja;
– a Kohó- és Gépipari Minisztérium Műszaki Tanácsa Energiaosztályának tagja;
– a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Oktatási Bizottságának tagja, a Központi Asztronautikai Szakbizottságának elnöke;
– a Magyar Tudományos Akadémia Űrkutatási Bizottságának (COSPAR) tagja.
*
Fonó Albert ezekben az években foglalkozott még a gazdaságos hőhasznosítással és a földgáz-távvezetékekből visszanyerhető energiával.
Die in Rechnung zu stellenden Selbstkosten der Arbeit geleisteten Abwärme címen Sóváry Emillel Belgrádban (53.), a World Power Conference-n előadást tartott. Ez a nyomtatásban is megjelent tanulmány hivatkozik egy 1950-es A hő gazdasági értéke című cikkére (42.), amely a Magyar Energiagazdaságban jelent meg, és amely abból indul ki, hogy együttes hő- és villamosenergia-termelés esetén a költségeket és az eladási árat úgy kell megosztani az eladott villamos energia és a szállított hő között, hogy az az ország gazdaságának a legnagyobb hasznot hozza. A vizsgálat azt eredményezte, hogy együttes hő- és energiatermelésnél a megtakarítás, mely a külön hő- és külön energiatermeléssel szemben jelentkezett, a hőtermelés javára adódott.
A földgáztávvezetékből visszanyerhető energia – Fonó Albert elgondolása szerint – azon alapult, hogy nagyobb nyomáson azonos gáz-térfogatáram kisebb nyomáseséssel valósítható meg. Ezt az elgondolását 1960-ban Madridban, az Energia Világkonferencián ismertette Means of Improving the Economy and Safety of Long-Distance Gas Pipe Lines címen (61.). A nagy érdeklődés következtében, kapott adatokra, kidolgozta a Lacq–Paris közötti távvezetékre saját energiavisszanyerési tervét. Ezután a külföldi értékesítés további intézését a KOMPLEX Nagyberendezések Export-Import Vállalata vette át (62.).
Több évtizedes munkát összegezett 1965-ben a magyar Acta Technica 50-edik, jubileumi számában megjelent The Dimensioning of Pipe Lines című tanulmánya (a matematikai részt Makai Endre írta meg a függelékben) (67.). Ebben Fonó Albert a szokásos nagy számú próbaszámítás helyett görbesereget adott, amelyből adott viszonyokra a leggazdaságosabb üzemet biztosító csőméret kivehető, ha ismert az a költségtényező, amely a sűrítési munkaszükséglettől független.
*
Ezekre az évekre esett, hogy különböző alkalmakkor megemlékezzék két szeretett volt professzoráról: Bánki Donátról (1859–1922), Schimanek Emilről (1872–1955), továbbá a vele egyidős jó barátjáról: Kármán Tódorról (1881–1963).
Bánki professzorról centenáriumi In memoriam Donát Bánki című, Acta Technica-beli külön kötetet szerkesztett 1959-ben, amelyben angol, francia, német és orosz nyelvű előszót (57.), angol nyelvű életrajzot (58.) írt, és volt tanára emlékének ajánlott angol nyelvű tudományos tanulmányát (59.) tette közzé.
Schimanek professzorról a halált követő egy év múlva, 1956-ban írt megemlékezést ugyancsak négy világnyelven az Acta Technicá-ban (51.).
Kármán professzorról a Fizikai Szemlében írt nekrológot 1963-ban (66.).
*
Az általa alapított KITI-osztályt viszonylag rövid időn át vezette. Utána a KGMTI tanácsadója maradt egészen 91 éves koráig! A már ismertetett egyéni munkái mellett tevékenységét legjobban Sajben Lajos visszaemlékezése jellemzi:
„Abban az időben… tanácsadói minőségben járt be, naponta néhány órára. Ilyenkor végigjárta azoknak a tervezőknek a rajztábláit, akik tanácsadói körébe tartoztak, és nagyon közvetlenül elbeszélgetett velük a végzendő feladatról, beszámolt odavágó tapasztalatairól, és ontotta az ötleteket a szóban forgó probléma megoldására. Mindezt olyan szerényen és kedvesen tette, hogy mindenki csak tisztelettel és szeretettel tudta fogadni.”
Hivatalosan 1972. augusztus 15-én vonult nyugállományba. De akkor „lakcíme” az Ady Endre u. 8. helyett a Kútvölgyi úti Állami Kórház volt. A családi emlékezés szerint egész életében gyomorfekéllyel küzködött…
Azután a párkák közül Atroposz az ő életfonalát is elvágta. 91 évét még csaknem fél évvel túlélve, 1972. november 22-én hunyt el Budapesten. Temetésén, a Farkasréti temetőben Kovács K. Pál akadémikus professzor mondott búcsúbeszédet.
*
Ugyanazokkal a mondatokkal fejezhetők be egy hosszú, eredményes életpálya csomópontjainak felidézései, mint amit Fonó Albert írt a Schimanek-nekrológ végére. Vagyis most az ő életére vonatkoztatva:
Munkássága nagyban hozzájárult szaktudományának fejlődéséhez. A tehetséges gépészmérnökök a jövőben is használhatják értékes gondolatait. Fonó Albertet egyik legjobb magyar gépészmérnökként tisztelhetjük, akinek alkotásaira büszkék vagyunk.
