1914–1919
1914–1919
Az első világháború kitörésekor az aktív mérnökök nagy részét is katonai szolgálatra hívták be. Fonó Albert nem kapott fiatal korában katonai kiképzést, ezért őt nem vonultatták be. Viszont át kellett vennie a Budapest környéki és az egercsehi kőszénbányák gépüzemvezetői munkakörét. Ez szabályszerű szemlékből és telefonügyeletből állt. Ezen kívül a háború utolsó évében az Országos Hadifém Bíróság tagjává nevezték ki. Ezeken a megbízásain kívül természetesen más kiemelkedő gépészmérnöki feladatokat is megoldott a háború alatt.
*
Az egyik ezek közül még a háború előtt, 1913-ban kezdődött. Fonó Albert részt vállalt az Ogulin Országhatárszéli Vasút építésében, amely áthúzódott az első világháború kezdő éveire. Ez a vasút nehéz hegyes terepen vezetett át. A sinac-vrhovinei alagútépítéshez a lakott falvaktól távol kellett sűrített levegőről, villamos világításról és az alagút szellőztetéséről gondoskodni. Az alagút szellőztetése különösen robbantás után vált fontossá. Először szívógázmotoros erőművet építtetett. Az erdőben kitermelt fából faszenet égettek a faszéngáz-generátor táplálására. Fonó Albert emlékezete szerint (108.):
„A gépházban szemben álltak a motorok a szíjjal hajtott légsűrítőkkel, és tartalék gyanánt egy tartalék gépcsoporton kívül egy közbenső tengely szolgált, amely bármely motorról bármely légsűrítőre átvihette a hajtást, megfelelő szíj csere után. Az alagútszellőzésre sorba kapcsoltam két ventilátort. Az egyik állandóan működött, a másik a robbantás után. A kettő együtt győzte le a beálló nagyobb levegőszállításnak megfelelő áramlási ellenállást. Ezáltal az állandóan járó ventilátor is megnövelt teljesítménnyel dolgozott, míg ha a második ventilátort párhuzamosan kapcsoltuk volna, akkor a megnövekedett ellenállás következtében lecsökkent volna ennek a teljesítménye.
A szívógázmotorok átvételi kísérleténél a kikötött egyenlőtlenségi fok ellenőrzésére a velünk volt gépkocsi motorjának a gyújtóberendezését használtam fel. A kocsimotornak kettős gyújtása volt. Az egyiket meghagytam, hogy a motor üresen fusson, a másik gyújtás áramkörét arra használtam fel, hogy egyenlő időközökben üttessek át szikrát a gázmotor megtisztított és petróleumégő lángjával bekormozott lendítőkereke kerülete és avval szembe állított csúcs között. Az átütés helyén a korom kiégett és fémes, tiszta pontot mutatott. Az egymás után következő pontok közötti távolságok változása adta meg a sebességváltozást egy fordulat mentén. A szikrázó csúcsot fokozatosan eltolva spirál mentén több egymást követő fordulat adatát vettem fel.”
A leírást 1915-ben a Zeitschrift des Vereines Deutscher Ingenieure közölte (14.). Még ehhez a munkához tartozik, hogy a háború miatt nem lévén robbanóanyag, folyékony levegő és korom keverékkel pótolták a hiányzó dinamitot.
*
Fonó Albert öccse: Miklós 1913-ban gyárat alapított Fonó Miklós Gépgyár Rt. néven, amelyben elsősorban bányacikkeket állítottak elő. Fonó Albert tervezett a gyár számára egy nyomógörgős futóféket (9.), amelynek kivitele már belenyúlt a háborús évekbe. Az új szabadalomra így emlékezett vissza (103.):
„Az általánosan használt szerkezet, melyből kiindultam, egy csapágyazott kötélkorong, amellyel terheket lehet a bányában leereszteni, ha az üres kötelet kézzel fogják. A futófék abban különbözött ettől, hogy a kötélkorong felületére fékpofa nyomódik. Az üres kötél szükségszerű kézben tartását avval tettem feleslegessé, hogy az üresoldali kötelet egy nyomógörgővel nekinyomtam a kötélkorongnak a terhelt oldalon lévő kötélben lévő feszültség segítségével. A terhelt kötélben lévő feszültség a kötél iránytörésének megfelelő komponense egy kis kötélgörgőre hat, és ezáltal a súrlódásnak megfelelő kezdeti kerületi erőt biztosít a kötélben. Ez a teheroldalon a terhet már egyensúlyban tartja. Amikor ezt a szerkezetet Bánki Donát professzornak megmutattam, gratulált, hogy új gépelemet fedeztem fel. Később, 1914-ben ugyanezen az elven vitlát is szerkesztettem… Kúpos kötéldob érdekelt az aknaszállítógépek számára. Evvel az indításoknál periódikusan ismétlődő terheléslökéseket lényegesen lehet csökkenteni, ami kis teljesítőképességű áramtermelő berendezésnél lényeges. Az Egercsehi Bányatelepen ilyet építettem is. Addig vált be, amíg a tervszerű szintek között folyt a szállítás, de megszűnt az előnye, amidőn egy közbenső szintet nyitottak, és abból is szállítottak. A kúpos dob haszna, hogy indulásnál a hosszú kötél végén lévő emelkedő terhet és a hosszú kötél súlyát, valamint a tömeg gyorsítását kis kötéldobsugáron kapja, és a lefelé haladó üres csillét szállító kas súlya nagy kötéldobsugáron lóg, míg leállásnál a nagy sugárra került súly hatásosan fékez.”
*
Már eddig is szó volt Fonó Albert találmányairól, szabadalmairól. Egyik legérdekesebb gondolata az 1915-beli repülőlövedék (légi torpedó) (13.) volt, amelynek leírása a találmányai között részletesen olvasható. Javaslatát az osztrák–magyar hadvezetőségnek nyújtotta be, de azt még ugyanabban az évben a következő rövid levélben utasította el a Kais. u. königl. Technisches Militärkomitee (108.)
„Unter Rückschluß der theoretischen Ausarbeitung über ein Lufttorpedo wird mitgeteilt, daß von Ihrem Projekte kein praktischer Erfolg zu erwarten ist, aus welchem Grunde auf Ihre Vorschläge nicht weiter reflektiert werden kann.”
A visszautasítás után Fonó Albert évekig nem foglalkozott ezzel a találmányával, csak 1928-ban fejlesztette tovább.
*
1915-ben Pfeifer Ignác neves kémikus a földgáz felhasználásával nitrogénműtrágya-gyártással foglalkozott. Ehhez különleges briketteket kellett előállítani. Ehhez Fonó Albert tervezett kísérleti berendezést. A nitrogénműtrágya-gyár végül is Dicsőszentmártonban épült fel. Eredetileg Fonó tervezte volna meg, de a német építővállalat egy szabadalom vitája miatt kifogásolta az ő személyét.
*
1916-ban a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben olyan előadássorozatot szervezett, amelynek keretében előadást is tartott a Közgazdaságunk problémái és a magyar mérnökség címen (16.).
*
Ebben az évben foglalkozott az erdélyi földgázhasznosítással is. Egyrészt segített egy országgyűlési képviselőnek parlamenti felszólalásának összeállításához a földgázhasznosítás tárgyában, majd együttrnűködött Bánki Donát és Herrmann Miksa egyetemi professzorokkal a Sármás–Budapest közötti földgáz-távvezeték megtervezésében.
*
Ugyancsak 1916-ban megbízták a káposztásmegyeri Duna alatti alagút terveinek elkészítésével. Erre így emlékezett vissza (108.):
„Érdekes problémákat kellett megoldani. Első kérdés, milyen mennyiségű levegőt kell, hogy szállítson a légsűrítő berendezés, ha a nyomás akkora, hogy az alagút fenekén nem hatol be víz, és ennek megfelelően feljebb nagyobb a belső légnyomás, mint a külső víznyomás, tehát a talajon át távozik a levegő a meder fenekéig, és onnan buborékokban száll fel. Kihasználtam a környéken azonos rétegekbe nyúló kutakat, amelyekből állandóan szivattyúzták a vizet Budapest ellátására. Egyes kutaktól sugárirányban növekvő távolságra lyukakat fúrattam, és megmértem a furatokban a vízszint magasságát, így megkaptam a kutak depressziógörbéjét, amelyet a víznek a kutak felé ismert mennyiség-áramlása mellett a talaj áramlási ellenállása határoz meg. Ebből kiszámítottam a talaj áramlási ellenállás-tényezőjét vízre, és a Reynolds-számok arányában átszámítottam levegőre. Evvel számítottam ki az alagút adott hosszúságú, adott szelvényű és víz alatti mélységű szakasza légkibocsátását. A számításom eredményét összehasonlítottuk más víz alatti pneumatikus építések publikált adataival, és az jól egyezett. Ennek alapján méreteztem a kompresszortelepet, és az jól bevált.
Következő érdekes feladat volt a Duna alatt a két parttól kiinduló alagút altáróhajtás kitűzésének ellenőrzése, hogy ezek elég pontosan találkozhassanak. Arra gondoltam, hogy ha a kozmikus sugaraknak elég nagy az átütőképessége, hogy 10… 20 m földrétegen és vízen keresztül tudnak haladni, akkor sorbakapcsolva két Geiger–Müller-csövet víz fölött és egy harmadikat az alagútban, megkereshetjük a kitűzött egyenes folytatását, amely az altáró irányába kell, hogy essék. Felkerestem a tudományegyetemen ennek a kérdésnek a tudósait, Barnóthy Jenő és Forró Magda fizikusokat. Az ő vizsgálódásaik eredményezték, hogy az olyan nagy energiájú kozmikus sugárnak a beesési gyakorisága, amely ilyen vastag föld- és vízrétegen áthalad, és egy kijelölt egyenesbe esik, legfeljebb havonként egy, tehát evvel a kitűzés nem lehetséges. Erről az ellenőrzésről le kellett mondani, de a kitűzés jónak bizonyult.”
*
Az első világháború idején megbízták Fonó Albertet, hogy a Visó-völgyben építendő vízerőmű gépészeti terveit készítse el Janko-Brezovay Miklós máramarosszigeti kultúrmérnöki hivatali főnökkel. Majd ez a megbízás kibővült a Talabor–Nagyság vízerőművének tervezésével. A háború előrehaladtával és a pénz elértéktelenedésével ezért a munkáért gyakorlatilag nem kapott díjazást.
*
A bélapátfalvai erőmű több energiát termelt, mint amennyi a cementégető forgókemencéhez kellett. A többit távvezetéken akarták továbbítani. Fonó Albert feladata volt a 3 kV-os távvezeték megtervezése. Erre új számítási módot dolgozott ki. Melléktermékként a harmadfokú egyenletek gyors közelítő pontosságú meghatározására grafikus eljárást alkalmazott.
*
A háború vége felé a pilisvörösvári bánya számára a kézi munka csökkentésére lapátoló gépet tervezett, amely kocsialvázra szerelve, vágatelőhajtásban a robbantás után a fejtéshez ment, és ott a teljes vágatszélességű lapáttal felvette a lerobbantott anyagot, maga mögé vitte, majd a csillébe dobta. Amikorra elkészült és működött is, a vezérigazgató leállította a további kísérleteket azzal az indokkal, hogy most már nem érdeke a javítóműhely önköltségének növekedése, mert a szenet nem tudja az önköltségi áron eladni.
*
1918-ban felkérték Fonó Albertet, hogy Fenyőkosztolányban, József főherceg kistapolcsányi uradalmán egy régen felhagyott szénbányát helyezzen ismét üzembe. Összehozott erre egy alkalmi vállalkozást. A műszaki megoldásokra így emlékezett vissza (108.):
„A telep épületei közül a megmenthetőket lakható, ill. használható állapotba hoztuk. A szállítógépet és az azt gőzzel ellátó kazántelepet üzembe helyezve, a kasba szerelt villamos hajtású szivattyúval víztelenítettünk. Villamos áramot egy szíjjal lokomobilról hajtott háromfázisú generátor szolgáltatott. Üzembe helyezésnél a generátor forgórészét hiába forgatta a lokomobil, nem adott feszültséget. Azt mondtam a körülöttem állóknak, hogy feláldozok egy izzólámpát, hogy egy áramlökéssel megindítsam a gerjesztést, és maradjanak távol az izzólámpától. Az izzólámpán keresztül rövidre zártam a gerjesztő előtt lévő ellenállást. Az izzólámpa felrobbant, és a gerjesztés elindult. Ez a tűzijáték a gépész szemében számomra nagy tekintélyt biztosított.”
A háború befejezése után aztán rohamosan csökkent a szénkereslet. Az érdekeltek szabadulni akartak a részesülésüktől. A vállalkozás fokozatosan felszámolt, természetesen veszteséggel. Ez látszólagos volt, hiszen a háború utáni mozgó valutánál nem lehetett megállapítani, hogy az összeg értéke a befektetés időpontjában volt-e értékéhez képest több vagy kevesebb?
Fonó Albert számára csak az a kedves emlék maradt az egész vállalkozásból, hogy miután 1920-ban megnősült, feleségével szép napokat töltött a romantikus bányatelepen.
*
Valószínűleg a háború befejeztével intézett a Fédération Internationale des Ingénieur Conseil (FIDIC) körkérdést az egyes országok mérnöktestületeihez és mérnökeihez (így Fonó Alberthez is). Egy svéd tervezőmérnök megbízást kapott annak megállapítására, hogy egy folyómederben adott helyen építhető-e duzzasztógát? A megbízott mérnök mélyfúrással megállapította a kritikus helyen, hogy ott ún. termett szikla van, vagyis arra megépíthető a duzzasztógát. Az első vízfeltöltés ledöntötte a gátat, és a lezúdúló víztömeg óriási károkat okozott. Ezek után a mérnököt beperelték, hogy a nagy kárt megtéríttessék. Persze a mérnöknek nem volt vagyona, a szakértést pedig kb. ezer svéd koronáért készítette. A körkérdésre beérkezett válaszok közül a nemzetközi szervezet az osztrákot tekintette elfogadhatónak az illetékes bíróság számára. Az ausztriai joggyakorlat szerint ugyanis az anyagi felelősség felső határa a kapott díjazás kétszerese. A svéd mérnök egyébként – Fonó Albert szerint – azzal követte el a hibát, hogy csak olyan mélységig fúratott, amely elég nagynak tűnt számára, tudniillik a megtalált termett szikláig. Kb. 1 m-re a fúrás feneke alatt vált le a szikla és billent föl a víz nyomására.
*
Az 1919-es hazai eseményekről Fonó Albert így számolt be (108.):
„1919-ben az első világháború elvesztése után Magyarországon Tanácsköztársaság alakult, hasonlóan, mint Oroszországban. Ennek a szerveződése folyamán Kelen gépészmérnök kartársam, aki a Pálffy téri villamos erőmű főnöke volt, közös ismerősök útján felszólított, hogy az üzemek műszaki ellenőrzését vegyem át az országban, hasonlóan, mint ahogy eddig ügyfeleim üzemeit ellenőriztem. Kelen Hevesi népbiztos helyettese volt. Egyúttal kiküldték hozzám néhány bizalmi emberüket, lakatosokat, hogy ezt a munkámat ellenőrizzék. Irodám ezután és ameddig a Tanácsköztársaság létezett, »Műszaki Üzemfelügyelőség« volt. A feladat teljesítésére sok szakembert kellett képezni. A tanfolyamra beiratkozóknak, ha nem volt gépészmérnöki oklevelük, felvételi vizsgát kellett tenniök, amelynek tárgya olyan elemi ismeretekre terjedt ki, amelyek egyszerű műszaki előadások megértéséhez szükségesek. Kb. a négy polgári osztály anyagának felelt meg. A középiskolát nem jártak kétségbeejtő tudatlanságot árultak el. Ezek között csak egy felelt meg a vizsgán. A műszaki üzemfelügyelőség az üzemek ellenőrzését a biztonsági szempontok, a dolgozók egészségi követelményei és végül gazdaságos üzemeltetés szempontjából végezte, ill. készült fel ennek a végzésére. Ebből csak az előadások sokszorosított jegyzetei maradtak fenn. A tanfolyamon előadtak műegyetemi tanárok és jól képzett egyéb szakemberek. A Tanácsköztársaság bukása után az abban szereplők ellen vizsgálat indult. Engem eltiltottak fél évre a tanácsadó mérnöki gyakorlattól, de olyan időpontban, hogy csak néhány hónapig nem dolgozhattam.”
