1939–1945
1939–1945
A második világháború előrehaladása Magyarországon is sok szenvedést, pusztulást okozott sokaknak, megpróbáltatásokat a túlélőknek. Különösen, ha először megkülönböztető törvények, majd népirtó embertelenségek külön is sújtották a lakosság egy részét. Fonó Albert – a rá jellemző szerénységgel – ezt az időszakot tömören így foglalta össze (108.)
„1939 és 1945 között a második világháború idején tanácsadó és tervező irodámban tovább folyt a munka, ameddig az lehetséges volt. A nácizmus borzalmairól nem volt tiszta képünk, sikeresen félrevezettek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy olyan irtózatos eredményeket tudtak produkálni.”
Azután leírta, hogy 1940-ben a Weiss Manfréd Konzervgyár számára a pritamin-gyárrészleg terveit készítette el. Utána a szegedi gyárrészlegnek hasonló tervet csinált. A hűtővíz visszahűtéséhez szóróhűtőket alkalmazott. A szórófejek a vízvezetéki vizet apró cseppekre bontották. Hogy számítani tudjon, meg kellett mérnie a vízcseppek párolgó felületeit (108.):
„Ezt úgy végeztem, hogy egy üveglapra hengerolajat öntöttem, és ezt az üveglapot hirtelen áthúztam ott, ahol a vízcseppek leesnek úgy, hogy a csöppek az olajfelületre essenek. Ezután sötétkamrában fényérzékeny lemezre tettem, és felülről megvilágítva lefényképeztem a vízcsöppeket. Az előhívott képen cseppátmérő szerinti gyakoriságát a csöppeknek összeszámoltam, és ebből kiszámítottam, hogy 1 m3 víznek mekkora a nedves felülete repülés közben…”
1940-ben a villamos légvezetékeken a zúzmaralerakódás egyes magyar vidékeken olyan vastaggá duzzadt, hogy a vezeték leszakadt. Az volt a szokás hogy a vezetéken át rövidzárlatban rágerjesztettek egy generátort a távvezetékre. Fonó Albert ehelyett azt javasolta, a harmadik harmonikust a normál áramszolgáltatás mellett annyira erősítsék föl, hogy az fűtse a távvezetéket az áramforrás és a fogyasztási végponton lévő transzformátor nullapontja között. A háború előrehaladtával ezt a gondolatát nem próbálták ki.
Hasonló módon nem vezették be azt a javaslatát, amely a rádióvétel „fading” zavarának kiküszöbölését oldotta volna meg. Elmondta Selényi Pál fizikusnak, hogy az erősítéskor használt vákuumcsőben a katódról az anód felé áramló elektronnyalábot tereljék el az irányából, amikor az elektronáramlás túl nagy. Így a nyalábnak csak kisebb része érte volna el az anódot. Az eltérítésre elektromágnest ajánlott, amelyet az anódtól továbbmenő árammal gerjesztett volna. Ezzel a periodikus lehalkulás állandóvá válnék, amely felerősíthető. Ugyancsak a háború akadályozta meg ennek a találmánynak megvalósítását.
1944-ben és 1945 elején nehéz hónapok következtek Fonó Albert életében. Kockázatvállalással, a folytonosan felbukkanó megpróbáltatásokat hősiesen elhárítva, végül is feleségével, Péter és András fiaival bújkálva, szerencsésen túlélték a német megszállást is, a nyilas rémuralmat is. Az a ház, amelyben a Kecskeméti utcában meghúzódtak, 1945. január 18-án szabadult föl. Miklós öccse azonban a bergen-belseni haláltáborba került és ott eltűnt. Egyik tábortársa hozta haláláról a szomorú hírt.
*
Fonó Albert 64 éves volt hazánk felszabadulásakor, és nagy lelkesedéssel látott hozzá, hogy az újjáépítéshez nagy tudásával minél hatékonyabban hozzájáruljon.
