ÉLETÚTJA
ÉLETÚTJA
1898. május 17-én született Nagykikindán. Elődei, a Greilingerek, Nürnberg környékéről származtak Magyarországra a 18. század elején, s főleg molnárok és posztósok voltak. A Greilinger családnak Sopronban két, a Bécs melletti Badenben és Fertőrákoson több malma is volt. Mivel szőlőbirtokosok és fuvarosok is voltak, ezért amikor 1856-ban megnyílt a Déli vasút Bécs és Trieszt közötti szakasza – s a rábaközi gabonát és egyéb élelmiszereket már nem lovaskocsin, hanem vonaton szállították a trieszti kikötőbe –, nagy gazdasági veszteség érte a családot. A bécsi Presse egyik 1860-as számában olvasható egy tudósítás arról, hogy Greilingerék a soproni vörösborból négy akót a pápai udvarnak is szállítottak, de a hetvenes évek filoxera-pusztítása szinte teljesen tönkretette a virágzó soproni borvidéket, és a Greilinger család is nagy veszteséget szenvedett. Greilinger Frigyes, Geleji Sándor apja, ebben a válságos időben a soproni evangélikus gimnázium negyedik osztályának tanulója, de mivel továbbtanulására nem volt lehetőség, néhány hónapra a bécsújhelyi vasúti vendéglőben lett borfiú. Itt, a restiben találkozott egykori tanárával, a soproni szabadkőmíves páholy főmesterével, Thiering Károllyal, aki hazavitte, és a páholy segítségével beíratta a tanítóképzőbe. Még be sem fejezte a tanulást, amikor a Somogy megyei Döröcskére került, az egyházközség meghalt tanítója helyére. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével – Geleji Sándor édesanyjával – Hardi Máriával, a helybeli postamesternővel.
Döröcskéről két év múlva került Nagykikindára, ahol tíz esztendőt töltött, és tanítói foglalkozása mellett lapszerkesztő is volt. 1896-ban „Geleji”-re magyarosította nevét, és szívvel-lélekkel a függetlenségi párt törekvéseiért harcolt. 1901-ben a soproni evangélikus iskola hívta meg tanítónak. Sopronban jobb viszonyok közé került.
Geleji Frigyes kitűnő tanító hírében állt. Mint újságíró a 48-as párt helyi lapjait (Nemzetőr, Sopron) szerkesztette, de rendszeresen írt a Szabad Gondolat című fővárosi folyóiratba is. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a város helyettes művelődésügyi népbiztosa lett. Megszervezte a proletárkönyvtárat, amely egyesítette a város közkönyvtárait. Lelkesen agitált, toborzott a Vörös Hadseregbe. Az összeomlás után a haladó gondolkodású tanító-újságírót perbe fogták, és két és fél évi börtönnel sújtották. A börtönben betegsége – súlyos gerincbántalmaktól szenvedett – tovább súlyosbodott. A sopronkőhidai fegyház kórházában tudta meg, hogy betegségére való tekintettel hátralevő egyévi büntetését elengedik. Kiszabadulása után két hónappal, 1921 áprilisában, 54 éves korában halt meg.
Érdekes, hogy míg a két idősebb fivér, Dezső és Géza – akiknek az 1919-es nézeteik miatt emigrálniuk kellett Bécsbe – elsősorban humán beállítású és publicisztikai tevékenységet folytat, addig Geleji Sándort már kisdiák korában a természettudományok vonzották. A nagymúltú soproni Állami Főreáliskola tanulója volt 1909-től 1917-ig. Itt is átlagon felüli természettudományos érdeklődésével és kiváló rajzkészségével tűnt ki. Már 12 éves korában műszaki könyveket olvasott, barkácsolt, találmányokon törte a fejét. 15 éves volt, amikor egy újfajta biztonsági áramkapcsolót készített, és ezt a „találmányát” elküldte Amerikába Edisonnak. A világhírű tudós 1913. december 23-án válaszolt is a soproni kisdiáknak. A Soproni Napló 1914. január 9-i száma így tudósít erről:
„Edison levele a kis Gelejihez. Mintha csak valami meséskönyvben olvasnánk, úgy tűnik fel nekünk az alábbi kis Sopron-amerikai történet. A mi kedves kollégánknak, Geleji Fricinek van egy ötödik reálista fia, Sándor, akiről reméljük még sok szép dolgot írhatunk. A fiatal óriás él-hal a gépért, zsömle helyett drótot és szöget vesz, hogy fúrhasson, faraghasson és élvezhesse a feltaláló gyönyöreit. És nemhiába dolgozik és gondolkodik a kis Sándor, mert nagyon elmés dolgokat fundál ki már most is az ő csekély előképzettségével és anyagi eszközeivel. Legújabban valami villanyos szerkezetet talált ki, melynek segítségével a villannyal működő gépeknél sok baleset megakadályozható volna. Megmutatta találmányát több szakembernek is, akik jövőt jósoltak a találmánynak. De hát a zsömlepénzből nem telik a patentirozásra, és a jó papa sem rázhatja ki a mellényzsebből a százasokat, gondolt hát a kis deák nagyot, és egyenesen Edisonhoz fordult. Keresett angol fordítót, és elment a levél Amerikába. Megírta neki, hogy volna neki egy életrevaló találmánya, amelyet azonban pénz híján patentiroztatni nem tud, hát legalább a jó Edison mester véleményével üsse rá a patentet a találmányra, ami minden esetre többet ér, mint az összes szabadalmi hivatalok pecsétje.
A levél elment december elején, és Edison már megküldte válaszát. Levelében dicsérőleg emlékezik meg a kis Geleji lelkes munkálkodásáról, és ígéri, hogy a találmánnyal, amint ideje engedi, foglalkozni fog. Annyit azonban a leírás átolvasása után is mondhat, hogy érdemes lesz a találmánnyal behatóan foglalkozni.
Mindenesetre szép siker! Edison levelez egy kis 15 éves zseniális deákkal. A jó induláshoz őszinte szívvel szép sikereket kívánunk.” A fúró-faragó diákot azonban nemcsak a matematika, a fizika és a kémia érdekelte, sokat foglalkozott zenével, irodalommal és művészettel is. Tanult hegedülni, szeretett énekelni és remekül rajzolt. Mint újságszerkesztő fia ingyen és sokat járt színházba, és ügyesen parodizálta a háborús évek színészeit. Már diákkorában szenvedélyesen szerette a könyveket, szívesen és sokat olvasott. Ifjúkori ragaszkodása a könyvekhez, irodalomhoz, művészethez, zenéhez egész életén végigkísérte.
A soproni Állami Főreáliskolában érettségizett 1917. május 29-én „jó” eredménnyel. Egyetemi tanulmányait ugyanebben az évben Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnök hallgatóként kezdte. A fővárosban bekapcsolódott a Galilei Kör néven működő antiklerikális, antimilitarista, antisoviniszta értelmiségi ifjúsági egyesület tevékenységébe. 1919. március végén megjelent Sopronban mint a Szocialista Diákok Országos Szövetségének küldötte, hogy részt vegyen a fiatalok szervezésében.
Erről a soproni Vörös Újság 1919. április 12-i számában ezt olvashatjuk: Megalakult a soproni diákok szakszervezete. Tegnap délután alakították meg a soproni középiskolai diákok helyi szakszervezetüket. Geleji Sándor gépészmérnök hallgató mint a központ küldötte ismertette a szervezet programját és azt a feladatot, amely a kommunista társadalomban a középiskolai ifjúmunkásokra vár. Az ifjúság megértette az idők szavát, és a program kifejtése után megalakítottnak mondották ki a helyi szakszervezetet.
Az összeomlás után a család igen . nehéz körülmények közé került: az apa börtönben, a két fivér emigrációban. Geleji Sándor kénytelen volt egyetemi tanulmányait megszakítani, hogy édesanyjáról – akit a szolgálati lakásból is kitettek – gondoskodhassék. A soproni Schwartz Viktor-féle gőzmalomban kapott szerény kistisztviselői állást. Édesanyja látása akkoriban már igen erősen romlott, a vakulás fenyegette. Nehéz évek következtek. Rá vártak a családfenntartás gondjai és az engedélyezett látogatások Sopronkőhidán a börtönben betegeskedő édesapánál. 1922-ben Fehér Dániel, a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola nagynevű erdész professzora felkarolta a tehetséges fiatalembert. Az ő közbenjárására sikerült Geleji Sándornak tanulmányait 1922 őszén a Főiskolán kohómérnök hallgatóként folytatnia. Kitűnő minősítésű vaskohómérnöki oklevelét 1926-ban szerezte. Mint fiatal kohómérnök a Magyar Rézhengerművekben kapott állást, és 1926-ban édesanyjával felköltözött Budapestre. Mérnöki tevékenysége során az első naptól kezdve arra törekedett, hogy a fémek feldolgozására használt alakítási technológiák elméleti vonatkozásait tisztázza.
Mint fiatal üzemmérnök saját munkakörében tapasztalta, hogy a gyártási technológiák kialakítását, az alakító gépek tervezését kizárólag a gyakorlati adatok alapján végzik. Hiába kereste a korabeli szakirodalomban azokat az adatokat, formulákat, amelyekkel a technológiai műveletek elméleti alapjai eredménnyel feltárhatók lettek volna. Az akkori szakirodalmat tanulmányozva, az abban talált kevés számú összefüggést továbbfejlesztette, újabb összefüggéseket vezetett le, az igen szerény kísérleti adatokból a gyakorlati feladatok megoldására alkalmas formulákat dolgozott ki.
Ilyen irányú tevékenysége során születtek első szakirodalmi publikációi. A Bányászati és Kohászati Lapok 1928. évi számában jelenik meg első dolgozata: A hengerlésnél elméletileg fellépő erők és az elméleti munka címmel. 1931-ben már a legnagyobb tekintélyű külföldi kohászati szaklap, a Stahl und Eisen is közli a hengerlés elméleti és gyakorlati munkaszükségletének meghatározásával foglalkozó tanulmányát. A Weiss Manfréd-gyár akkori műszaki igazgatójának – Kandó Kálmán volt munkatársának –, Korbuly Károlynak hívására 1935-ben mint üzemmérnök a csepeli gyár Fémművébe lép be. A Fémműben – ahol 1949-ig dolgozott – hamarosan nagy szakmai tekintélyre tesz szert, és 1939-ben főmérnökké nevezik ki.
A csepeli gyárban ez időben élénk műszaki fejlesztés folyt, amiből mint üzemmérnök és később mint főmérnök nagy mértékben kivette részét. Tervezett, számolt, rajzolt, kísérletezett, külföldi cégekkel tárgyalt. Műszaki alkotó tevékenységének rendkívül széles skálájából idézzünk néhány kiemelkedő eredményt!
Az 1930-as évek elején Csepelen a Fémműben Gottschalk Károly kezdeményezésére a vasöntő iparban használt, Brackelsberg-rendszerű, forgódobos kemencét rézfinomításra alkalmazták. Geleji Sándor feladata volt a forgódobos kemencén rendszeres üzemi méréseket végezni, tisztázni a végbemenő metallurgiai folyamatokat, a kemence hőgazdálkodását, majd ezek alapján az optimális kemencekonstrukciót kialakítani. A nemzetközi szabadalomnak Geleji Sándor is részese volt, az általa tervezett forgódobos kemencéket külföldön (Finnország, Spanyolország) is kiváló eredménnyel alkalmazták.
Tervezett különböző hengerállványokat és segédgépeket a hengerművek rekonstrukciójához és egy nagy teljesítményű csúszvahúzó középhúzó gépet. Szervezte és irányította sok új fémtermék gyártástechnológiájának kidolgozását. Vezető szerepet játszott a duralumíniumból hengerelt és sajtolt termékek kiváló minőségű gyártásának megvalósításában.
A felszabadulás után a Fémmű műszaki igazgatójának nevezik ki. Ebben a beosztásában elsősorban a háborús pusztítások következtében nagyrészt romokban heverő Fémmű termelésének megindításán munkálkodik. Nagy része volt abban, hogy az újjáépítés megszervezésével és tervszerű irányításával az akkor létfontosságú termelés rövidesen megindulhatott.
A tudományos kutatás, a kísérletezés és a szakirodalmi tevékenység mindenkor hatásosan egészítette ki üzemi tevékenységét. A soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán 1934. június 14-én summa cum laude minősítéssel megszerezte a kohászati tudományok doktora címet. Doktori értekezése a hengerlés erőszükségletének kiszámításával foglalkozott. Félempirikus módszere és a kidolgozott összefüggések újszerűek, az akkor ismert hengerlési képleteknél egyszerűbben kezelhetők voltak, és a gyakorlat szempontjából kielégítő pontosságot biztositottak.
Már üzemi tevékenysége idején a mérnökképzés, az oktatás felé fordult, azon felismerés alapján, hogy a tudományos technikai haladást nem lehet teljes intenzitással szolgálni anélkül, hogy a haladás letéteményeseinek, a szakembereknek képzésében, nevelésében részt ne vállalna. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán 1939-ben egyetemi magántanárrá habilitálják. Ettől kezdve rendszeresen tart Sopronban magántanári előadásokat a hengerművek tervezésének témakörében. Ipari tevékenységével párhuzamosan bekapcsolódik a Mérnöki Továbbképző Intézet munkájába is. Az Intézet 1941. évi tanfolyamain tartott és nyomtatásban is megjelent előadásait a Magyar Mérnök és Építész Egylet aranyéremmel tünteti ki. Már 1942-ben elismerő levelet kap a Mannesmann-rendszerű ferdehengerlés erőszükségletével kapcsolatos munkájáért Erich Siebeltől, aki akkoriban a világ legismertebb szakmai tekintélye volt.
Geleji Sándor életében és műszaki tudományos tevékenységében fordulópontot jelentett az 1946-os esztendő, amikor a Magyar Köztársaság Elnöke a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara „Kohógéptani tanszékére” egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezte ki.
Három esztendőn keresztül, a Fémmű igazgatói teendőinek ellátása mellett, vállalta a háborús események következtében súlyos veszteségeket szenvedett soproni tanszék talpraállítását, az oktatás megszervezését és teljesen új oktatási anyag kidolgozását. A csepeli Fémműben betöltött igazgatói állásáról 1949-ben leköszönt azért, hogy teljes erejével az oktatásnak és a kutatásnak szentelhesse magát. A felszabadulást követő újjáépítésben és a hároméves terv sikeres teljesítésében kifejtett ipari tevékenysége elismeréséért 1948-ban a Köztársasági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki, 1950-ben tudományos működése elismeréseként elnyerte az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület Wahlner Aladár emlékérmét. Az oktatás, a tanszékfejlesztés és a kutatás területén tanszékvezető professzorként nagy aktivitással tevékenykedett.
A hazai fémalakító iparág helyzetét mint vezető ipari szakember nagyon jól ismerte. Az iparág fejlesztéséhez elengedhetetlennek tartotta azt, hogy szakirányú képzésben részesült, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező fiatal mérnököket lehessen az üzemek szolgálatába állítani. Ennek érdekében kezdeményezte a fémalakító kohásztechnológus szak létesítését. Az általa kialakított tantervek és oktatási programok alapján 1949-ben Sopronban megindult a szakosított technológus kohómérnökképzés. Minden héten két-három napra Budapestről Sopronba utazott, hogy előadásait megtartsa, vizsgáztasson, a rajztermi gyakorlaton rajztábláról rajztáblára ellenőrizze, segítse tanítványai tervezőmunkáját, és irányítsa a tanszéki kutatómunkát. A hét többi napján Budapesten, a mérnöktovábbképzésben vett részt, tanfolyamokat szervezett, előadott és egyre intenzívebben bekapcsolódott a tudományszervező munkába.
A Magyar Tudományos Akadémia keretében 1949-ben megalakult a Műszaki Tudományok Osztálya – a VI. osztály –, amelynek Geleji Sándor mindvégig lelkes munkatársa, odaadó szervezője, meg nem alkuvó harcosa és egyik kiemelkedő reprezentánsa volt. Sokirányú elfoglaltsága mellett arra is jutott ideje, hogy egyetemi előadásainak anyagát állandóan csiszolgassa, bővítse, cikkeket, tanulmányokat publikáljon, hézagpótló szakkönyveket írjon és szerkesszen. 1949-ben jelenik meg szerkesztésében az Alumínium Kézikönyv, amely az akkor nagyarányú fejlődésnek indult alumíniumipar teljes vertikumát felölelte, és szakmai útmutatással szolgált minden alumíniumot gyártó és felhasználó szakembernek. 1950-ben jelenik meg Kohógéptan című egyetemi tankönyve, amely nemzetközi viszonylatban is legelső foglalata volt a kovácsoló, sajtoló, hengerlő és húzó üzemek gépi berendezései leírásának.
Tekintettel akkor már nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységére, a Magyar Tudományos Akadémia 1950-ben levelező tagjává választotta. Akadémiai székfoglalóját 1951. szeptember 25-én tartotta A drót- és rúdhúzás több problémájának elméleti és kísérleti adatokkal való megvilágítása címmel.
A mintegy 50 szakcikkben, könyvben összefoglalt húszesztendős kimagasló tudományos tevékenységéért és Kohógéptan című egyetemi tankönyvéért 1951-ben a Kossuth-díj arany fokozatával tüntették ki.
1949-ben a Kormány Miskolcon új Nehézipari Műszaki Egyetemet alapít. Az állam vezetőit az új műszaki egyetemet létrehozó törvény megalkotására az indította, hogy a magyar nehézipar fejlesztése olyan új egyetemet igényelt, amely a csaknem két évszázados múlttal, nemes hagyományokkal rendelkező Bánya- és Kohómérnöki Kar további fejlődésére nézve kedvezőbb feltételeket biztosít, egy új Gépészmérnöki Karral kiegészítve a meglevőket. Így a kialakuló egyetem átfogta mindazon tudományágakat, amelyek a magyar nehézipar fejlesztéséhez nélkülözhetetlenek voltak. A Kohómérnöki Kar tanszékeivel együtt a Kohógéptani Tanszék is az új miskolci egyetem korszerűbb épületeiben kapott – az addiginál tágasabb – elhelyezést. Ezzel a tanszék fejlődésében új, lendületes szakasz kezdődött.
Geleji Sándor most már hetenként két-három napra Miskolcra utazik, és az 1946-os első tanszékszervezéshez hasonló lendülettel lát hozzá a korszerűbben elhelyezett, immár kísérleti laboratóriummal is kiegészült nagyobb létszámú tanszék továbbfejlesztéséhez.
A Magyar Tudományos Akadémia 1954-ben rendes tagjává választja. 1955-ben másodszor tüntetik ki Kossuth-díjjal, és hatvanadik születésnapján – 1958-ban – életműve elismeréseként elnyeri a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét.
Professzori működése mellett Geleji Sándor igen tevékenyen bekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia munkájába is. Mint a Műszaki Tudományok Osztályának megválasztott osztálytitkára, 1956-tól 1964-ig fáradhatatlan buzgalommal irányította az Osztály tudományszervező és irányító tevékenységét. Osztálytitkári működése idején indult meg az Osztály kutatási bázisának kiépítése. Nagy energiával munkálkodott az egyetemi tudományos munka fellendítésén, a műszaki egyetemek és a Műszaki Tudományok Osztálya közötti tudományos kapcsolatok elmélyítésén éppúgy, mint az Osztály önálló alapkutatási intézeteinek életrehívásán.
Nevéhez fűződik többek között a kohász szaktanszékek alapkutatási tevékenységét egységes kutató bázisba összefogó „Akadémiai Kohászati Munkaközösség” megszervezése 1959-ben. A Kohászati Munkaközösség munkáját mindig szívügyének tekintette, annak vezetését, irányítását még súlyos betegen is elsőrendű feladatának érezte. Hasonló odaadással és ragaszkodással gondozta mint főszerkesztő – 1954-től haláláig – a Műszaki Tudományok Osztálya két prominens tudományos folyóiratát, az Acta Technicát és az Osztályközleményeket.
A rendkívül sokoldalú tevékenységben gazdag életpályát újabb és újabb tudományos publikációk, könyvek, cikkek, hazai és külföldi konferenciákon tartott előadások teszik teljesebbé. A Kohógéptan című tankönyv bővített második kiadása 1953-ban kerül ki a nyomdából. Továbbfejlesztett kiadása 1954-ben és 1961-ben, a Német Demokratikus Köztársaságban német nyelven, 1967-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában angol nyelven jelenik meg. A fémek képlékeny alakítását tárgyaló, több mint ezer oldalas átfogó tankönyve pedig 1955-ben. Nagy nemzetközi sikert arat a szintén 1955-ben kiadott német nyelvű könyve: Die Berechnung der Kräfte und des Arbeitsbedarfs bei der Formgebung im bildsamen Zustande der Metalle.
Ez a könyv Prágában cseh nyelven és nemsokára Moszkvában oroszul is kiadásra kerül. 1961-ben a Verlag Technik gondozásában, Berlinben lát napvilágot 754 oldal terjedelemben a Bildsame Formung is Rechnung und Versuch című könyve, amit 1965-ben Tokióban japán nyelven is kiadnak. A mű továbbfejlesztett legújabb német nyelvű kiadása Berlinben (Verlag Technik) 865 oldal terjedelemben került forgalomba 1967 végén.
A korszerű magyar nyelvű kohászati szakirodalom megteremtésére kezdeményezte a Vaskohászati Enciklopédia címen, 15 kötetre tervezett sorozat kiadását. A sorozat első kötete a Nehézipari Műszaki Egyetem Vaskohászattani Tanszékének akkori vezetője, Zsák Viktor professzor (meghalt 1967-ben) tollából több mint tíz éve jelent meg. Az Akadémiai Kiadó gondozásában, Geleji Sándor szerkesztésében 12 kötet publikálódott, amelyek a vaskohászati iparról és a kohászati szaktudományokról korszerű, hasznos áttekintést adnak. A sorozat 1968-ig megjelent köteteinek főszerkesztője és egyik kötetének társszerzője Geleji Sándor. Négy évtizedes tudományos munkájának egyik foglalata a Fémek képlékeny alakításának elmélete című könyve, amelynek korrektúráit már a betegágyban nézte át. A könyv néhány héttel halála előtt jelent meg.
A freibergi Bergakademie, fennállásának 200. évfordulóján, 1965 novemberében, méltányolva azokat az érdemeket, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaságban mint tudós s mint kutató szerzett, a német szakirodalom értékes gazdagításáért, valamint a képlékeny fémalakítás terén elért tudományos munkásságának elismeréséül a honoris causa műszaki doktori fokozattal tüntette ki.
A Lengyel Tudományos Akadémia 1966-ban tiszteletbeli tagjává választotta. Ennek a magas kitüntetésnek az átvételére megrendült egészségi állapota miatt már nem tudott Varsóba utazni, ezért a tiszteletbeli tagságról szóló díszes okiratot a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetétől vette át.
Felsorolni is hosszú lenne azt a sok-sok különböző akadémiai, egyetemi, ipari bizottságot, műszaki és társadalmi egyesületet, amelynek elnöke vagy tisztségviselője volt. Haláláig elnöke volt az International Union of Theoretical and Applied Mechanics (YUTAM) magyar nemzeti bizottságának, tagja a neves tudományos világszervezetnek, a CIRP-nek (International Institution for Production Engineering Research), valamint a magyar UNESCO Bizottságnak is.
Négy évtizedet átfogó mérnöki, tanári és kutatói tevékenységének eredményei azt igazolják, hogy életének célja és tartalma az aktív munka volt. Barátai, munkatársai; tanítványai példaképüknek tekintették. Tőle tanulták, hogyan kell szolgálni a tudományos előrehaladást, hogyan kell munkálkodni a szakterület műszaki színvonalának állandó fejlesztésén. A feladatok, teendők és megbízatások sokaságában is tudott azonban mindig időt szakítani ahhoz, hogy az irodalomnak, a zenének, a színháznak, tárlatoknak, múzeumoknak, az élet megannyi nemes örömének néhány órát szentelhessen. Átlagon felüli általános műveltségének, történelmi, irodalmi, zenei, esztétikai tájékozottságának kincstárából mindig bőkezűen adakozott. Erélyes főnököt, szigorú kritikust, lobbanékony hangulatú – embert láttak benne azok, akik csak futólag ismerték. A valóságban azonban a nyugtalan külső alatt: közvetlen, melegszívű, őszinte jóbarátot és mindig segítőkész, rendkívül igazságszerető, egyenes embert talált mindenki, aki közelebbről is megismerhette.
A betegség és -feleségének halála 1966 őszén – rendkívül megtörték. Gyermekei nem voltak. Egyedül maradt. A második szívinfarktusból már nem tudott teljesen felgyógyulni. Életének utolsó évét betegen, társtalanul kellett volna leélnie, ha nem talál egy művelt, diplomás leányra, aki mint második felesége megosztotta vele a nehéz hónapokat és támasza, vigasza, mindig vidám odaadó élettársa lett.
