Frazeológia
Frazeológia
Hadrovics Lászlót már a Magyar történeti jelentéstannak az írása közben foglalkoztatta az a gondolat, hogy a tragikus körülmények között korán eltávozott O. Nagy Gábor (1915–1973) helyett megírja azt a művet, amely valójában őt illette volna, a magyar frazeológia történeti áttekintését. Saját megfogalmazása szerint: „Az irodalmi nyelvek legtöbbjének már van frazeológiai szótára, de kevés az olyan mű, amely a frazeológiát a maga szerves összefüggésében tekinti át. Ilyen mű eddig a magyarban sem volt. A régebbi kutatók, mint Csefkó Gyula, Kertész Manó, Tolnai Vilmos és korunkban főleg O. Nagy Gábor a frazeológiának inkább csak azokkal az elemeivel foglalkoztak, amelyek megértéséhez művelődéstörténeti magyarázat kellett. Ez azonban a frazeológiának csak egy kis része. A jelen munka megkísérli az egész frazeológiát öszszefogni, vagyis a grammatikai kapcsolatokból származó és a stilisztikai eredetű frazémák kialakulását mint egységes történeti folyamatot értelmezni, és a fejlődés mozgató erőit bemutatni. Így a konkrét fogalmi síkról az elvontra való átmenet mellett állandóan utal az eufemizmus, a tabu, a folklorizáló alakváltoztatás és a hanghatások (mint az összecsengés) formáló erejére. Az összefoglaló törzsszöveghez néhány részletesebben kidolgozott szólásmagyarázat csatlakozik. A munka nagyarányú önálló anyaggyűjtésen alapul, de felhasználja a szakirodalmat is.” (Magyar frazeológia. Történeti áttekintés. 1995. A könyvtábla hátulján, kézírással.)
Frazeológiájának anyagát Hadrovics nem már ismert gyűjteményekből, szótárakból, feldolgozásokból, hanem irodalmi emlékekből merítette. Az anyaggyűjtésben visszanyúlt a kódexekig. A Régi Magyar Költők Tára 17. századi sorozatának addig megjelent 15 kötetét mind átolvasta. A 18. és 19. század klasszikusaiból is idéz, mégpedig legtöbbjét népszerű, de megbízható kiadásból. Erre az kényszerítette, hogy a kritikai kiadások kötetsorai egy mai lakásban nehezen férnek el. A Halotti Beszéd kivételével a régi nyelvből merített példákat átírta mai helyesírásra. A modern átírással segíteni óhajtotta azokat a nyelvtörténeti ismeretekkel nem rendelkező érdeklődőket, akiknek a példák régies írásképe megnehezítené a folyamatos olvasást.
Az igen különböző források által táplált frazeológia rendszerező történeti feldolgozását nem lehet egy előre meghatározott, egységes szempont szerint végrehajtani, hanem meg kell rajzolni egy olyan több szempontú rendszert, amelyben minden jelenséget el lehet helyezni. (Ez természetesen nem jelenti azt, mintha minden jelenséget meg is tudnánk magyarázni.) Ennek a szellemében alakította ki Hadrovics László monográfiája fő fejezeteit: A szókapcsolatok frazeológiája. Mondatok és mondatrészlegek mint frazémák. A képes beszéd. A körülírás. Közmondások. Irodalmi idézetek, utalások, célzások. Lefordított vagy idegen alakban meghonosodott elemek. Függelék. Részletesebb szólásmagyarázatok. Kiegészítések: Szakirodalmi utalások az egyes paragrafusokhoz.
Magának az anyagnak a természetéből s az alkalmazott rendszerezési elv másféleségéből adódott, hogy a szokványos frazémákhoz viszonyítva a képes beszéd vizsgálata olvasmányosabbra sikerült. Ennek az az oka, hogy a képes beszéd vizsgálatánál nem a nyelvi oldal, a grammatikai megformálás a vezérelv, hanem a tárgyi szempont, az a tárgyi alap, amelyen az illető frazéma keletkezett.
A Magyar szó- és szólásmutató (346–410. oldal), a monográfiának mintegy 7000 adatát mutatja ki, és feltárja a történetileg elemzett magyar frazeologizmusok imponáló tömegét. Az egyéb mutatókkal is mintaszerűen felszerelt monográfia – Hadrovics László utolsó nagy műve – kézikönyvként és tankönyvként egyaránt használható.
