Jelentéstan
Jelentéstan
A magyar nyelvészek korábban is jelentős eredményeket mutattak fel a jelentéstan területén. Gombocz Zoltán (A magyar történeti nyelvtan vázlata. IV. Jelentéstan) már 1926-ban felvázolta a tudományág akkori állapotát, és lefektette a jelentésváltozások csoportosítását. Ezt tanítványa, Ullmann István (Stephen Ullmann) népszerűsítette nyugaton az 1950-es évektől. (L. St. Ullmann: The Principles of Semantics. A Linguistic Approach to Meaning. Glasgow–Oxford, 1951.) Károly Sándor (Általános és magyar jelentéstan. 1970.) a generatív nyelvészet szemléletét is érvényesítő szemantikát alkotott. O. Nagy Gábor a maga lexikográfiai gyakorlatából értékes jelentéstani, főleg frazeológiai és szinonimikai megállapításokat szűrt le (Abriß einer funktionellen Semantik. 1973.), de ezek nem kerekedtek ki teljes jelentéstanná. Hadrovics László jelentéstani könyvével (Magyar történeti jelentéstan. Rendszeres gyakorlati szókincsvizsgálat. 1992.) nem a korábbi jelentéstanokat kívánta helyettesíteni, hanem vázlatos formában egy másfajta felfogás képviselőjeként kért mellettük helyet. Nagy erénye a feldolgozott anyag hatalmas mennyisége (mintegy 5000 szó), és a feldolgozás szigorú következetessége. A jelentéstan elnevezést Hadrovics szűkebb értelemben használta, mert csak a szavak jelentésére vonatkoztatta. Megítélése szerint a jelentéstan mint a szókincs formális elemek nélküli gazdagodásának vizsgálata a nyelvtanban közvetlenül a szóalkotás tárgyalása mellett foglal helyet. Hosszú szótárírói gyakorlata és mondattani kutatásai közben is arra a meggyőződésre jutott, hogy a magyar szójelentéstan feldolgozását legalkalmasabb a szófajok szerint haladva elvégezni. Ezeken belül először a konkrét síkon vizsgálta meg, milyen jelentésfejlődést okozhatnak a nyelven belüli folyamatok, és milyeneket a nyelven kívüli tényezők. Ezt követően mindegyik szófajnál megvizsgálta, milyen úton-módon történik az átvitel a tárgyi valóság síkjáról az elvont síkra, a csak gondolatban létező valóság körébe. Végül megvizsgálta az egyik szófajból a másikba való átváltás feltételeit és módjait. Ám a szónak más jellegű meghatározottságai is vannak. A szó be van ágyazva a szókincs egészébe, jelentésére tehát hatással lehetnek a hasonló alakú (összecsengő) és a hasonló vagy éppen ellentétes jelentésű szavak. A szón olyan alaki változás mehet végbe, hogy két különböző jelentésű változat lesz belőle, tehát a szó mintegy kettéhasad. A szó jelentését megváltoztathatják nyelven kívüli tényezők is, mint például az anyagi kultúrának, a technikai civilizációnak változásai, a szellemi áramlatok, a vallási és társadalmi mozgalmak, politikai küzdelmek. Az ezekre irányuló vizsgálatok a szójelentések állandó mozgását tanúsítják. Ezért Hadrovics László fölöslegesnek tartotta a történeti és leíró szempont szigorú szétválasztását, hiszen azok az erők, amelyek a múltban szemantikai mozgásokat idéztek elő, a jelenben is hatnak. – Hadrovics jelentéstanában számos olyan etimológia is olvasható, amelyet ő vetett fel elsőnek, esetleg már korábban (ál, beteg, dívány, egyetem, fiatal, kerek, mutat, negédes, selejt, törköly, tulajdon, üsző, vállal stb.). Részletesen tárgyalja a magyar nyelvészetbe általa bevezetett számlálószók (például egy fej káposzta, egy szem szilva, egy cső kukorica, egy szál gond) kategóriáját is.
Hadrovics László jelentéstana szigorú tudományossága mellett olyan egyszerű nyelven van fogalmazva, hogy a szakmai körökön túl ideértve a nyelvészeken kívül a néprajzosokat, irodalomtudósokat, pszichológusokat is – bárki érdeklődőnek hasznos kézikönyvéül szolgálhat.
