Az ELTE szlavisztikai tanszékén
Az ELTE szlavisztikai tanszékén
Egyetemi előadásait az általános szlavisztika és a délszláv filológia tárgyköréből tartotta. Amellett folytatta tudományos vizsgálatait. Délszláv filológiai kutatásai eredményeképpen két elveszett középkori alkotást adott vissza a régi magyar irodalomnak. E két mű a Trója-regény és a Nagy Sándor-regény. Gáldi Lászlóval közösen orosz–magyar és magyar–orosz szótárt szerkesztett. Ezek olyan nagy példányszámban forogtak közkézen, hogy a szakemberek körén kívül Hadrovics László elsősorban mint lexikográfus vált ismertté. Ehhez szerbhorvát–magyar és magyar–szerbhorvát szótárai is hozzájárultak. Középiskolai szerbhorvát nyelvtant is írt. Egyre több etimológiai dolgozatot tett közzé, és kitűnt róla, hogy egyike az ötletekben leggazdagabb magyar etimológusoknak. Német kiadónál megjelentetett egy tömör kaj-horvát szöveggyűjteményt. Nagy feltűnést keltett „A funkcionális magyar mondattan alapjai” című könyvével, amellyel úgy lépett át a magyar mondattan területére, hogy korábban három évtizedig munkálkodott a szlavisztikában egyetlen szintaktikai tárgyú cikk nélkül.
1956 őszére Hadrovics László házassága helyrehozhatatlanul megromlott. A bíróság 1960-ban bontotta fel a házasságot. 1960. november 24-én Hadrovics László feleségül vette Szép Gabriellát.
Hadrovics Lászlónak kiváló tudományos teljesítménye ellenére huszonkét évig, 1970-ig kellett várnia arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjából rendes taggá váljék. Másoknál az ilyen várakozási idő csupán néhány évet szokott kitenni. Különösen rossz néven vették tőle a hatalmat gyakorlók azt, hogy megalakulása, 1956. október 31-e óta tagja volt az ELTE BTK Oktatóinak Forradalmi Tanácsa nevű választott testületnek, és novemberben harmadmagával elhozta az Oktatásügyi Minisztériumból a professzori káderanyagokat. Nem volt tehát egészen alaptalan az az olykori kifakadása, hogy őt külföldi tudós körökben különösen Horvátországban és Németországban – jobban megbecsülik, bővebben elhalmozzák elismeréssel, kitüntetéssel, mint saját hazájában. Székfoglaló előadását „Egy periferikus szláv irodalmi nyelv sorsa” címmel tartotta meg 1971. február 22-én.
1965-ben, Kniezsa István halála után Hadrovics László lett a megüresedett tanszék vezetője. Alig kilenc év múlva, 1974-ben saját kérésére nyugdíjazták. Ez az elhatározása sokak számára furcsa volt, hiszen az egyetemi tanárok nem szoktak hetvenéves koruk előtt nyugdíjba menni. Hadrovics László úgy gondolta, hogy reá még olyan sok tudományos tennivaló vár, olyan sok tudományos tervét kell még megvalósítania, hogy választania kell: vagy az egyetemi oktatás és a tudományos tervek feladása, vagy legalább valamit megvalósítani a tudományos tervekből és az egyetemi oktatásról lemondani. Hadrovics László ezt az utóbbi megoldást választotta.
A szlavisztikai tanszéken Király Péter lett az utóda, 1987-ig. Őt Nyomárkay István követte.
