Az Eötvös József Collegiumban
Az Eötvös József Collegiumban
1929 szeptemberében Hadrovics László beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára latin–magyar–német szakra, és egyúttal pályázott az Eötvös Collegiumba. A kollégiumi felvételt többfordulós beszélgetés, úgynevezett „fejtapogatás” előzte meg. A pályázók néhány napot a kollégiumban töltöttek, és a kollégiumi tanárokkal többször is hosszabb ideig beszélgettek. Magyarból Zsirai Miklós, latinból Szabó Miklós és Moravcsik Gyula kollégiumi tanár vizsgáztatta Hadrovics Lászlót. Latinból szerepelt jobban. Moravcsik Gyula egyebek között az ablativus respectivus vagy limitationis (tekintethatározó) szabályát kérdezte tőle. Még kőszegi kisgimnazista korából jól emlékezett a helyes válaszra, és példát is mondott rá: altero pede claudus (= egyik lábára sánta). Felvették a kollégiumba magyar és latin főszakra. Harmadiknak a németet választotta.
A kollégiumban a külsőleges szabadosság mögött az önként vállalt legszigorúbb tanulmányi fegyelem volt a lényeg. Hadrovics László magyarból Zsirai Miklós, latinból Pais Dezső, németből Koszó János szakvezető tanár keze alá került. Az egyetemi előadásokkal párhuzamosan az Eötvös Collegiumban szakórák folytak, amelyekről egyszerűen nem lehetett hiányozni. (Az egyetemi előadásokról esetleg lehetett.) Ezeken nem a szakvezető tanár adott elő, hanem a hallgatók számoltak be egy-egy kijelölt témáról, a többiek pedig hozzászóltak, kérdéseket tehettek fel. Zsirai Miklós a nyelvtudományi alapfogalmakra vezette rá a szakórák résztvevőit. Például Hadrovics Lászlónak mint latin és német szakosnak az indogermán nyelvcsaládról kellett beszámolnia. Pais Dezső szakóráján Ovidiustól olvasták a Fastit, de nem csupán nyelvileg elemezték, hanem kitértek a mitológiai vonatkozásokra, az ókori helynevekre és más tárgyi részletekre is. A német szakvezető tanár, Koszó János rendszerint egyegy nagyobb irodalomtörténeti tanulmányt adott ki referálásra.
1930-ban halt meg Bartoniek Géza, az Eötvös Collegium első, legendáktól övezett igazgatója. Temetésén a kollégium énekkarában Hadrovics László is szerepelt. Tulajdonképpen már 1928 óta Gombocz Zoltán vezette a kollégiumot egészen 1935-ben bekövetkezett haláláig. Végtelen szelídsége, biztos tárgyi tudása, póz nélküli szellemi fölénye, nagy nyelvismerete révén Gombocz mélységes tiszteletben állt Hadrovics László előtt. Hatottak rá Gombocz írásai is világos okfejtésükkel, könnyen áttekinthető elrendezésükkel, szabatos és nagyon takarékos fogalmazásukkal. Gombocz az értekező prózának igazi mestere volt, akinek stilisztikai érzékét, műgondját nyelvészeink közül nagyon kevesen tudták még csak megközelíteni is. E nagyon kevesekhez Zsirai Miklóson és Bárczi Gézán kívül bízvást odaszámíthatjuk Hadrovics Lászlót is.
Másod- és harmadéves kollégista kora között, 1931-ben nagy változás történt Hadrovics László tanulmányi érdeklődésében, ami egész későbbi életpályáját meghatározta. A kollégium könyvtárának szerény szlavisztikai gyűjteményében böngészve talált egy kis németül írt horvát nyelvkönyvet (M. E. Muža: Praktische Grammatik der Kroatischen Sprache für den Selbstunterricht. Wien–Leipzig. A. Hartleben’s Bibliothek der Sprachenkunde. 46. Teil). Ez a kis nyelvkönyv eszébe juttatta, hogy a horvátországi Belováron édesanyja révén rokonai vannak: Kolonits Jenő pékmester és fia, ifjú Kolonits Jenő (Eugen Kolonić) órás és ékszerész. Elkezdett rendszeresen tanulni horvátul. A tanulás könnyen ment, mert a nyelvtan egész rendszere a latinon keresztül már szinte vérébe ivódott. Néhány hónap alatt annyira jutott, hogy a nyelvkönyve mondatait is felhasználva meg tudott fogalmazni egy rövidke horvát levelet. A belovári rokonok a következő nyári vakációra meghívtak magukhoz. Ez a családi körben töltött, ismerkedésekkel, kirándulásokkal tarkított horvátországi vakáció belevitte Hadrovics Lászlót a horvát élet sűrűjébe. Ennyire intenzív horvát nyelvtanulásra később soha nem nyílt alkalma. Elhatározta, hogy bedolgozza magát a szlavisztikába. Az egyetemen elhagyta a németet mint harmadik szaktárgyat, és Melich Jánosnál általános szlavisztikát, Bajza Józsefnél pedig horvát irodalomtörténetet hallgatott. Közben magánúton állandóan tanulta az oroszt is, minthogy a legnagyobb lélekszámú és leggazdagabb irodalmú szláv nemzet nyelvére minden szlavistának múlhatatlanul szüksége van. A nagy Toussaint–Langenscheidt orosz nyelvkönyv (Der Große Toussaint-Langenscheidt in 36 Briefen) leveleit dolgozta fel, de kereste az élő beszédben való gyakorlás lehetőségeit is. Akkoriban számos művelt orosz emigráns tartózkodott Magyarországon. Szívesen adtak orosz nyelvórákat az oroszosan Vladiszlav Alekszejevics Goszpogyin Hadrovics-ként szólított ifjú tudósjelöltnek.
Mindezek folytán az 1932/33. tanévben Hadrovics László szorgalma a latin iránt óhatatlanul lecsökkent. 1933 végén államvizsgát tett, majd 1934 májusában summa cum laude letette a doktorátust is. Szigorlati főtárgya a szláv nyelvészet volt (Melich János). Egyik melléktárgyának a horvát irodalmat (Bajza József), másik melléktárgyának pedig a magyar nyelvészetet (Gombocz Zoltán) választotta. Doktori disszertációját Pais Dezső javaslatára Muraköz helyneveiről írta. Ehhez alaposan meg kellett ismerkednie a magyar okmánytárakkal és a horvát szóképzéssel. Muraköz helyneveinek túlnyomó többsége ugyanis horvát eredetű, de némelyik helységnek kettős, magyar és horvát elnevezése van.
