Családi háttér. Iskolából iskolába
Családi háttér. Iskolából iskolába
Hadrovics László 1910. június 27-én, László napján született Zala vármegye legnyugatibb járásának székhelyén, Alsólendván (ma Lendava, Szlovénia). Az 1910-ben tartott népszámlálás szerint Alsólendva nagyközség 2729 lakosából a túlnyomó többség, 2375 lakos magyar volt. Magyarul, hetési kiejtéssel beszéltek a Hadrovics családban is, ám a családfő, a Csáktornyán született Hadrovics Elek még jól beszélte a muraközi horvát nyelvjárást és a németet is. Közigazgatási szolgálatban állott mint az Alsólendva vidéki körjegyzőség (Csentevölgy, Petesháza, Pince, Völgyifalu) körjegyzője. A családi ház, amely a körjegyzői irodát is magában foglalta, Alsólendva délkeleti részén, a Csente felé vezető utcában volt. Hadrovics Elek kétszer kötött házasságot. Első felesége korán meghalt. Ebből az első házasságából származott Ella nevű leánya, aki együtt nőtt fel a második feleségétől, Kolonits Bertától született hét gyerekkel. Közülük egy kislány nagyon fiatalon meghalt. Az utolsónak született Lászlót egy féltestvér (Ella), két nővér (Gizella, Jolán) és három fivér (Lajos, Elek, Jenő) vette körül a családi asztalnál.
Maga a horvát Hadrović családnév a Hajdar ~ Hadra személynévből képződött, amelynek végső forrása az arab hajdar ’oroszlán’. Legkorábban egy okos és megfontolt varasdi polgár nevében fordul elő: 1611: „prudens et circumspectus Martinus Hadrouich, ciuis … ciuitatis Varasdiensis” (MonCivZagr. 17: 306).
Az első világháború befejezése előtt a Hadrovics család úgy élt Alsólendván, mint számos szerény középpolgári család, mint általában a tanítók, polgári iskolai tanárok, közigazgatási és bírósági tisztviselők stb. A gyerekek helyben végezték el az elemi iskolát. A „kis Hadrovics”-nak hívott László harmadik osztályos korában (1918/19) a tanítást a tanév közepén a zavaros viszonyok miatt félbeszakították, s ezt az osztályt a gyerekekkel újrajáratták. Az elemi iskola elvégzése után Lászlót a kőszegi bencés iskolába szánták. Nem tudott még sem szlovénül, sem horvátul. A szlovénből valami kevés mégiscsak ragadt rá, de nem sokkal több, mint amit a lendvai piacra bejáró környékbeli vend asszonyok gyakran mondogattak: Küpite mléko! (Vegyenek tejet!)
Elkövetkezett Trianon, és Alsólendvát a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták mint Prekmurje (= Murántúl) keleti részének legjelentősebb települését. Az országhatárt közvetlenül a Lendva fölötti dombokon húzták meg. A lakosság nyugtalanságát csak fokozták az időnkénti lövöldözések az új országhatáron. A közszolgálatban álló Hadrovics Elek, félve a zaklatástól, átmenekült a megmaradt Magyarországra. Kezdetben Lentiben lakott, majd mint menekült Hévízszentandráson (a mai Hévízen) helyezkedett el adóügyi jegyzőként. Utóbb nyugdíjba ment, és a Festetics-uradalomnál kapott állást Keszthelyen. Az uradalom révén jutott lakáshoz is abban a házban, amelynek falán emléktábla hirdeti, hogy 1810-ben ott született Nagy Ignác író. Alsólendva után Keszthelyen talált új otthonra a családfő után húzódó Hadrovics család.
Hadrovics László 1921 szeptemberében indult útnak Alsólendváról Kőszegre, átszökve a trianoni határon. A bencés gimnáziumnak lett a diákja. Lakást, ellátást abban a fizetéses internátusban kapott, amelyet Kelcz-Adelffy árvaháznak hívtak Kelcz Imre jezsuitáról és Adelffy Antal kerületi táblai elnökről.
Az 1749 óta működő intézményben 1921 körül már régen nem volt egyetlen árva sem, az árvaház név tehát csupán korábbi, nem pedig akkori funkcióját jelölte. Diákjai – összesen talán 70–80 fő – nem is mind a legközelebbi kisvárosokból vagy falvakból származtak, hanem Vas megyén kívül voltak Zala, Sopron, Veszprém megyéből is. A vezetést papok tartották kezükben. A házirend a mai diák számára elképzelhetetlenül szigorú volt.
Az árvaházi életet percről percre szabályozta a napirend, akárcsak egy papneveldében. A várossal mindössze annyi kapcsolatuk volt az úgynevezett „árvaházistáknak”, hogy a bencés gimnáziumba jártak át tanításra. A gimnázium dísztermében hallgattak misét is.
A kőszegi bencés gimnáziumban a tanítás ősi hagyományok szerint folyt nagy létszámú osztályokban. Tanárai közül Hadrovics László a legnagyobb hálával osztályfőnökére, Hein Tádéra gondolt vissza, aki a magyart és a latint tanította. Akkoriban a gimnáziumokban általában a latin okozta a legnagyobb gondot. A fiatal, lelkes Hein Tádénál a latin tanulása valósággal élvezet volt. Neki az volt a pedagógiai elve, hogy egy idegen nyelv tanulásának és tudásának titka az állandó gyakorlás. Így aztán az órák csupa gyakorlásból álltak. Mindenki minden órán felelt, nem is egyszer. Otthon alig kellett készülni. A Kőszegen szilárdan megalapozott latintudás egész életútján bőségesen kamatozott Hadrovics Lászlónak. Saját vélekedése szerint valószínűleg ez indította a latintanári pályára, s ezért lett főfoglalkozása a filológia és benne a nyelvészet.
A Hadrovics család Keszthelyre költözése lehetővé tette, hogy a kőszegi bencés gimnázium négy alsó osztályának elvégzése után László is visszakerüljön a család körébe, és az 1925/26-os tanévtől kezdve Keszthelyen folytassa tanulmányait a premontrei rend gimnáziumában. A kőszegi nagy bezártság után Keszthely maga volt a szabadság. A Balaton télen-nyáron sok örömet szerzett. A gimnáziumban két zenekar és énekkar is működött. Zenélt, énekelt Hadrovics László is. Gyakran jártak kirándulni. Hatodik osztályos korában, 1926-ban a Juventus nevű budapesti latin nyelvű diáklap közölt Hadrovics Lászlótól egy kis fordítást. A végén ott állt: „Latine reddidit Ladislaus Hadrovics.” Latintanára, Láng Emil méltányolta Hadrovics László kiváló latintudását. Tudta, hogy a budapesti egyetemre készül és az Eötvös Collegiumba pályázik, ezért pártfogó levelet írt érdekében egykori évfolyamtársának, akkor a Collegium igazgatójának, Gombocz Zoltánnak, akit vele együtt 1895-ben vettek fel az induló Collegiumba. (L. Szabadon szolgál a szellem. Tanulmányok és dokumentumok a száz esztendeje alapított Eötvös József Collegium történetéből. 1895–1995. Szerk. Kósa László. Budapest, 1995. 244, 247.)
Hetedikes korában Hadrovics László megfázott, és tüdőgyulladással ágynak esett. Bizonyos ideig hiányoznia kellett a tanításról. Ennek ellenére az érettségije 1929-ben jól sikerült. Az évzáró ünnepélyen az általános dicséret mellett még pénzjutalmakat – kilencven pengőt és egy világháború előtti tízkoronás aranyat – is kapott.
