A PROFESSZOR ÉS AZ EURÓPAI HÍRŰ TUDÓS (1917–1948)
A PROFESSZOR ÉS AZ EURÓPAI HÍRŰ TUDÓS (1917–1948)
„Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.”
S befut a szent, nagy Oceánba.”
| (Ady Endre) |
Heller Farkas az első világháború végén – mint említettük – igen nehéz körülmények között kezdte meg tanári működését. 1916-ban még Bécsből járt Budapestre, hogy előadásait megtartsa. Elsőrendű feladatának tekintette mindig, hogy korszerű tananyagot írjon, és így az oktatás tárgyi feltételeit biztosítsa. A Közgazdaságtan I. kötete, az Elméleti közgazdaságtan 1919-ben jelent meg először. A II. kötetet, az Alkalmazott közgazdaságtant már a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt megírta, de technikai okok miatt csak 1920-ban jelenhetett meg.
Előadásait a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság ideje alatt és után is megtartotta. Igen sokat segített tudományos és oktatói munkájában a Műegyetemnek mint intézménynek csendes, dolgos szelleme, tanári karának harmonikus légköre. A kölcsönös megbecsülés, a komoly munka tisztelete és szeretete magával ragadta Hellert, és arra ösztönözte, hogy méltó legyen a többiekhez.
Oktatói elfoglaltsága – mint korábban említettük – nagy volt, de ez is kutatásokra ösztönözte. Az elméleti kutatások mellett mindig érdeklődött a gazdaságpolitika iránt. Ma is aktuális gondolata, hogy a gazdasági élet folyamataiba való beavatkozás sikeressége főképp azon múlik, hogy a gazdasági folyamatok tudományos igényességű feltárása és objektív összefüggéseinek módszeres megismerése megtörténik-e. A gazdaságpolitika igazából akkor lesz eredményes, ha ezeket az összefüggéseket céljai szolgálatában ésszerűen figyelembe veszi. Heller mindig kereste az élet problémáival való közvetlen érintkezést. Független kutató volt, aki azonban, ha a vezető körök részéről megbízást kapott, legtöbbször örömmel vállalkozott e feladatok teljesítésére. Tette ezt egyrészt azért, mert az ország felemelkedéséért való munkálkodást hazafias kötelességnek tekintette, másrészt azért, mert tanulmányai mindig hasznát látták ennek. Egy elvet azonban mindig szem előtt tartott, azt ugyanis, hogy tanári tevékenysége az elsőrendű feladat, és más irányú munkák miatt ez csorbát nem szenvedhet.
Az előadások megtartása mellett mindig fontosnak tartotta a hallgatóságával való szoros érintkezést és a közvetlen eszmecserét biztosító szemináriumi munkát. Mint általában az emberi életben, a tudományos pályán is sok múlik a családi és külső körülményeken. E tekintetben is szerencsés ember volt.
1919. augusztus 31-én megnősült. Felesége, Klasz Paula (1890. július 26.–1971. május 21.) okl. tanárnő, férjhezmenetele előtt a műegyetem Közgazdasági Tanszékén dolgozott könyvtárosként. – Apja, Klasz Pál (1856. április 6.–1918. február 26.) orvos, az Országos Orvosszövetség titkára volt akinek elhalálozása alkalmából az említett szövetség lapja (1918. március 1-jei szám) Klasz Pált mint bölcs embert, kiváló orvost és nemes gondolkodású emberbarátot hosszabb megemlékezésben méltatta. Klasz Márton (1819. október 3.–1881. március 16.), Klasz Paula nagyapja vízépítő mérnök, kir. tanácsos és országos középítészeti felügyelő volt. Először a Tisza szabályozásánál dolgozott, majd a Dunaszakasz szabályozánsak vezetőjeként tevékenykedett.
Klasz Paula nemcsak a három gyermek (a negyedik csecsemő korában meghalt) nevelését vállalta magára, hanem alkalmazkodott Heller társaságkerülő és teljesen a tudomány szolgálatába állított speciális életviteléhez. Férjhezmenetele után állását otthagyta, és nemcsak a háztartást vezette, hanem férje nélkülözhetetlen munkatársa is volt. Ez nemcsak abban állt, hogy egészen a késő éjszakai órákig hajlandó volt férjének gépelési munkát végezni, hanem ő volt első lektora angol nyelvű tudományos tevékenységének is. Igen művelt nő volt, iskoláit részben Londonban végezte, angolul anyanyelvi szinten tudott. Tudományos ambícióit is feladta, pedig lánykorában publikált. (L. Klasz Paula: Az Egyesült Államok és az európai háború. Közgazdasági Szemle 1916. 126–132.) Heller csak meglehetősen kevés időt tudott magának szakítani arra, hogy gyermekeivel együtt legyen. Erre leginkább a közös családi étkezések alkalmából és a nyári szünetben a Balatonnál lefolyt közös nyaralások kapcsán került sor. Ennek ellenére is szoros kapcsolat alakult ki közte és gyermekei között. Egyfelől a tudomány iránti rajongása és kötelességteljesítő szorgalma – másfelől személyes példamutatás, – rendkívül humánus emberi magatartása, szerénysége, valamint a szegények és elnyomottak iránti nagyfokú segítőkészsége – nagy hatással volt rájuk. Gyermekei rajongó tisztelettel néztek fel rá. Ezt nagymértékben segítette elő az a tény is, hogy felesége – aki hasonló emberi tulajdonságokkal és elképzelésekkel rendelkezett – is erre nevelte őket. Egyébként egyik gyermeke sem követte az apa közgazdászi hivatását, egyik fia jogász lett, a másik fia műegyetemi mérnök hallgató korában halt meg, lánya pedig német-angol szakos tanárnő lett.
Heller Farkast 1948-ig hivatalosan is elismerték, sőt rendkívüli tekintélyre tett szert az 1930-as évektől kezdve. Idős mérnökök, egykori tanítványai igen nagy tisztelettel emlékeznek meg Hellerről, a tudósról, a tanárról és az emberről. Jelentős művek sorát publikálta. Publikációs jegyzékéből kitűnik, hogy könyvei külföldön német, angol, spanyol és finn nyelven jelentek meg. A német nyelvű kiadás előzménye a következőkben foglalható össze:
Még 1916-ban Bécsben a közös hadügyminisztériumban létesített Wiessenschaftliches Komitee für Kriegswirtschaftban megismerkedett Othmar Spann-nal, a bécsi egyetem tanárával. A Spann-nal folytatott tudományos viták eredménye lett az, hogy később Spann a Quelle und Meyer lipcsei könyvkiadó vállalat figyelmét felhívta Heller munkáira. Ennek eredményeként a kiadó könyvszerződést küldött Hellernek, aminek alapján majd 1921-ben első német nyelvű könyve (48) meg is jelenhetett. A német egyetemeken 1933-ig tankönyvként használták munkáit. Két könyve 1933-ig négy kiadást ért meg Németországban. 1921-ben németül megjelenő első könyve olyan népszerű volt, hogy 20 000 példányban fogyott el. 1933-ban a náci Németországgal és annak kiadójával (Meyer) megszakítja a kapcsolatot, mivel nem volt hajlandó a nácikat támogató közgazdászokra hivatkozni. Közgazdasági lexikona a német nyelvű 3. kiadás alapján – Heller engedélye nélkül – megjelent spanyolul (127) 1937-ben. Az utolsó, az 1969-es már a 6. kiadás, melyről tudomásunk van. (Ezt Heller Farkas leánya fedezte fel az 1970-es évek elején Brazíliában.) A spanyol kiadás előkészületeiről 1932-ben értesült, de Franco 1936-ban szervezett felkelése és a népfrontkormány bukása miatt a megjelenésről 1937-ben nem tudott. Az 1960-as évtizedben az ausztráliai egyetemeken Közgazdaságtanának angol nyelvű kiadása tankönyv volt, de e kötetről több adatot nem tudunk. (Nemény Vilmos, Heller Farkas volt munkatársának közlése.)
1937. május 9-én munkatársai (pl. Andreich Jenő, Kádas Kálmán, Theiss Ede) köszöntötték a 60 éves professzort (L. Ünnepi dolgozatok Balás Károly és Heller Farkas születésének 60. évfordulója alkalmából. Gergely R. 1937. 496.) A Közgazdasági Szemlében pedig az a Navratil Ákos értékelte igen kedvezően Heller munkásságát, aki – mint írtunk róla – megakadályozta 1905-ben, hogy a Kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen magántanárként kinevezést nyerjen. Navratil Ákos írásából a következő néhány gondolatot emeljük ki:
„Heller rendszere mindjárt az első pillantásra egészségesebbnek látszik még nagy mesteréénél, a Wieserénél is. ... E sorok íróját meglehetősen széles elméleti ellentétek választják el Heller Farkastól. Ennek másutt, a maga helyén, úgy véli, eléggé alapos indoklással kifejezést is adott. De ennek ellenére is, ha kezébe veszi a Theoretische Volkswirtschaftslehre-t, nem tud szabadulni azon hatás alól, melyet Heller írói egyénisége ... reá is kifejt… . Ha nem vagyunk is egy véleményen valakivel, de ha azt látjuk, hogy szakmájában szinte mindent tud, amit csak meg lehetett tanulni és amit tudnia kell, ha azt vesszük észre, hogy igen szépen gondolkozik és hogy jól adja elő azt, amit mondani akar, úgy a velünk ellentétes állásponton levő írót is szívesen olvassuk.”
Navratil fontos figyelmeztetése: „A közgazdaságtan irodalmában sok egészen fölösleges könyv nem született volna meg, ha a szerzők mind olvasnának is”, majd így folytatja: „Heller tudása imponáló, jóleső. Aki ennyit ismer, annak az olvasó elhiszi és el is hiheti, hogy sem fölöslegest, sem lehetetlent nem tanít.” (Navratil Ákos: Heller Farkas. 1937. május 9-re. Közgazdasági Szemle 1937. 305–309)
Színvonalában ma is szinte utolérhetetlen nagy műve az 1943-ban megjelent A közgazdasági elmélet története (602 l.) valósággal kodifikálta a közgazdaságtudomány addig ismert elméleteinek ismeretanyagát. A közgazdasági elmélet története angol nyelvű kiadására a Macmillan londoni kiadóval – már a háború előtt – szerződése volt. Erre könyve magyar nyelvű kiadásának előszavában utalás történt ([140] Előszó). Sajnos, a mű fordítója, Buday Kálmán, a főváros ostromának utolsó napjaiban az SS-fegyveresek áldozatául esett. Ugyancsak a háború során, illetve a főváros ostroma idején pusztult el a már fele részben elkészült angol fordítás anyaga is, s ezzel törekvése, hogy munkája angolul is megjelenjen, nem sikerült. Fontos munkája volt még az 1921-ben megjelent Pénzügytan, amelynek erősen átdolgozott második kiadása 1943-ban jelent meg. Az ugyancsak európai hírű Pattantyús-Ábrahám Géza műegyetemi professzor hívó szavára az elsők között jelentkezett – az 1940-es évek elején – a Mérnöki Továbbképző Intézet tanárai közé.
Üzleti szellem és közérdek c., 1943-ban megjelent előadása ma is, négy évtized múltán teljesen elevenen hat, és sok ma is időszerű megállapítást tartalmaz. Az üzleti szellemet alkalmas gazdasági mechanizmus útján a közérdek szolgálatába kívánta állítani. Ez az első dolgozata, amely 1948 után megjelent. (Tallózás a Mérnök-továbbképzés klasszikus kiadványaiból. BME 1782–1982. közli Heller Üzleti szellem és közérdek c. dolgozatát – 139.b és Kádas Kálmán által írt rövid életrajzát – Uo. 235–236.) Ugyancsak A Mérnök Továbbképző Intézet Kiadványai Sorozatban (12. füzet) jelent meg Heller Nemzetközi valautatervek c. munkája (15 l.) 1946-ban. Heller Farkas Közgazdaságtan I. (1945) és Közgazdaságtan (II.) munkáit a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1988-ban újra kiadta, A társadalomtudományok hazai klasszikusai c. sorozatban.
Heller Farkas három területen alkotott jelentőset: a közgazdasági elmélet fejlődésének feldolgozásában, az elméleti és alkalmazott közgazdaságtan (gazdasági politika), valamint a pénzügytan kimunkálásában. A felszabadulás után mindhárom területnek voltak kiváló és nemzetközileg elismert művelői, de olyan kutató nem akadt, aki egymaga mindhárom területet átfogóan művelni tudta volna. Heller kutatásaiban és oktató munkájában a következő elméleti közgazdasági területeket kezelte kiemelten: az érték, az ár, a jövedelemeloszlás, a pénz, a külkereskedelem és a gazdasági élet hullámzása. A gazdasági politika területén foglalkozott többek között a szervezési, a hitel-, a kereskedelmi-, a valuta-, a közlekedési- és a szociálpolitikával.
Heller Farkas széles körű munkásságának két – sok szempontból ma is figyelemre méltó – területe az ökonometria és az árelmélet. Az ezen tudományágak által vizsgált jelenségek szférájában általános, illetve különös (a szocializmusban és a kapitalizmusban is érvényesülő) összefüggések, törvényszerűségek hatnak. E relációkban a polgári közgazdaságtan eredményei – ha azok objektíve helyesek, magas színvonalúak – átvehetők, kellő kiegészítések után beépíthetők a marxista elméletbe. Ez azért is szükséges, mert a marxizmus klasszikusai vizsgálataikban a kínálati oldalt hangsúlyozták, a a proletariátus mint még hatalomhoz nem jutott osztály szemszögéből elemezték a tőkés termelési módot. Korunkban azonban a politikai gazdaságtan feladata gyarapodott, az árutermelés viszonyainak magyarázatát is meg kell adnia, foglalkoznia kell tehát az „érem másik oldalával”, a keresleti oldallal is. Ezen a területen viszont a polgári közgazdászok, így Heller Farkas is igen figyelemreméltó eredményeket értek el, míg a szocialista országok kutatói hosszú ideig ezt a területet elhanyagolták. Heller Farkas tudományos munkássága kezdetén az osztrák szubjektív (határhaszon) iskolához csatlakozott, de nagyon is tisztában volt ezen iskola korlátaival és hiányosságaival. Az osztrák határhaszon-iskola eredményeit – Mátyás Antal profeszszor megállapítása alapján – azonban meghaladta és sikeres erőfeszítéseket tett arra, hogy egy adott irányzathoz tartozás béklyóitól mentesen, európai mércével is színvonalas elméleti rendszert építsen fel, természetesen a neves iskolák (pl. a cambridge-i és lausanne-i iskolák funkcionális árelmélete) elméleti építőköveiből. Elsősorban a határhaszon-elméleten belüli szintézis kialakítása érdekében végzett tevékenysége alapján tekinthető olyan gondolkodónak, aki európai szintű eredményeket ért el kora közgazdaságtanában. (Ennek tárgyalásától eltekintek, mivel ezt részletesen elemeztem Vállalati árelőrejelzések. Bp., 1985. c. munkámban. 17–43.) Érdemes viszont Heller Pénzügytan c. munkájáról rövid ismertetést adni, mivel napjainkban a bank- és adórendszer reformja e téren végzett kutatási eredményeit egyre aktuálisabbá teszi.
Elméletének középpontjában az állam tevékenysége áll, amelyet – nagyon helyesen – feladatcentrikusan közelit meg, és e feladatok ellátásához rendeli azokat a pénzeszközöket, amelyek a teljesítést racionálisan lehetővé teszik. Ebből adódóan számára a pénzügytan feladata a közületi gazdaságtan kérdéseinek tanulmányozása még konkrétabban, a közületi szükségletek megalapozása és kielégítése. A pénzügytan feladata olyan közületek (többes számban ez a költségvetési szerveket jelenti) háztartásának vizsgálata, melynek tagjait jog által szabályozott kényszer fűzi össze; a közületek közjogon alapulnak, azaz bevételeiket a magángazdaságtól kényszerrel is megszerezhetik, nemcsak forgalmi úton. A közületi gazdaság, fejlettebb fokon, másodlagos gazdaság, amely nem törekszik nyereségre, csupán a kiadásait akarja bevételeiből fedezni, ezzel tulajdonképpen az egyensúlyi gazdálkodási elvet érinti. Fontos és nagyon. részletes bemutatást ad a magángazdaság és a közületi gazdaság működéséről, bevételeiről és kiadásairól.
Ami a hitelt illeti, rendkívüli, ideiglenes, magángazdasági jellegűnek tartja. Az utóbbi vonás arra utal, hogy a Heller által forgalmi gazdaságnak nevezett üzleti vállalkozás és a közületi gazdaság hitelfelvétele között nem lehet különbség, azaz a hitel „a közületi gazdaságban sem lehet más természetű, mint a magángazdaságban” (i. m. 129.).
Igen bőséges elemzését adja az egyes adófajtáknak és a közületi hitelfajtáknak is. Ezáltal áttérve az államadóssági politikára, Heller igen mély tudás alapján elemzi a közületi hitelfelvétel fajtáit, technikai formáit és az államadósság visszafizetésének a módozatait. Ügyel arra, hogy az állam biztonságos hiteladós legyen, és úgy törlessze tartozásait, hogy adópolitikájában a bevételváltoztatás ne fogja vissza a magángazdaságok teljesítményérdekeltségét.
A Pénzügytan fokozódó aktualitását jelzi, hogy népszerű közgazdasági hetilapunk, a Heti Világgazdaság Új értékpapírok, kincstár optimizmus c. cikkében e munkát idézi (1987. október 31. 16.).
Tudományos eredményeinek rövid összefoglalása után tekintsük át oktatói és közéleti pályafutását, ezen a területen is az átlagosnál kiemelkedőbb kvalitásait hangsúlyozva, illetve bizonyítva.
Heller Farkas oktatói tevékenysége szorosan kapcsolódott kutatói munkájához. 31 éves, aktív professzori működése alatt három fő szigorlati tárgyat adott elő és többféle szemináriumot vezetett. Előadta 1. a közgazdaságtant (előszőr nemzetgazdaságtan címen) 2 félévben, heti 4. órában, 2. a közgazdaságtan történetét (először fejezetek az elméleti közgazdaságtan köréből címen) 2 félévben heti 2 órában, végül 3. a pénzügytant egy félévben, heti 4 órában. Ezen túlmenően egyes mérnöki karokon, mérnököknek is adott elő közgazdaságtant.
Előadásait – tanítványai visszaemlékezései alapján – logikusan építette fel és jegyzetek nélkül, szabadon adott elő. Vizsgáztatási módszere az volt, hogy több hallgatót behívott, feltett egy kérdést, s ha az első hallgató nem tudta a választ, a következőt kérdezte, s így folytatta. Major Máté építészprofesszor 1926-ban vizsgázott Hellernél. Visszaemlékezései szerint az órákra nem járt, átlapozta Heller vastag könyveit. Gépészekkel vizsgázott, s a jó hangulatú vizsga eredményét így értékelte Heller professzor: „A gépész urak tanultak, de nem tudnak semmit, az építész úr nem tanult, de tud valamit”, és jót adott Major Máténak (Major Máté: Férfikor Budapesten. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1978. 76–77.).
Heller Farkas a műegyetemen többször töltött be vezető tisztségeket. A M. Kir. József-Műegyetem Közgazdasági Osztályának az 1920/21–1922/23, valamint az 1925/26–1926/27, a Gépészmérnöki Osztálynak az 1927/28–1928/29 tanévekben volt dékánja. A közgazdasági osztálynak az addig önálló közgazdasági egyetemmel egy karrá történt összeolvasztása után az 1934/35. évben e kar első dékánja. Az ügy előzményei a következők:
A kormányzat 1920-ban a Budapesi Tudományegyetem mellett új fakultást alakított ki. E „közgazdaságtudományi fakultás” létesítése ügyében nem folytattak konzultációt a műegyetemmel, mint az addigi egyetlen közgazdasági képzést nyújtó egyetemmel, amivel biztosíthatták volna a közgazdászképzés koordinációját. Heller Farkas válaszul a kormányzat önkényére Az egyetemi autonómia c. írásával (Szózat 1920. január 8.) válaszolt. Ezen írásának néhány fontos, ma is aktuális gondolatát idézzük a következőkben:
„Az egyetemi autonómia az egyetemek intézményének két sarkalatos föltételét kívánja biztosítani. Az egyik a tanszabadság, a másik a tudomány szabadsága. E két kultúrkincs védőbástyája az egyetemi autonómia és minden rés, melyet e bástyán ütnek, az egyetem intézményének alapköveit ingatja meg.” „A főiskolai tanárnak függetlennek kell lennie, akárcsak a bírónak, különben ő is a mindenkori kormány és az éppen fölülkerekedett politikai áramlat rabszolgája. Ott pedig, ahol rabszolgák nevelik az országban vezetésre hivatott férfiakat, csak szolgalélek fejlődhetik bennük, mely a tág látókör és az igazi törvénytisztelet, valamint gerinces magatartás legnagyobb ellensége. Ezért bástyázza körül minden művelt állam az egyetemi tanári állást az elmozdíthatatlanság és áthelyezhetetlenség sáncaival és ezért védik meg az egyetemi tanárt a kormány önkényéből folyó nyugdíjazással szemben. Ha ezt elmulasztjuk, a kutatás szabadságának ássuk meg sírját.
Az egyetemi autonómia tehát egyszerűen a kultúra követelménye. Nélküle nincsen fügetlen tudomány, de nincsen másrészt biztosítéka annak sem, hogy illetéktelen elemek be nem tolakszanak az egyetemekre és nem veszélyeztetik azok kulturális színvonalát.”
Heller Farkas erkölcsi tartásából maradt a legsúlyosabb időkre is. 1944-ben – több tanártársával együtt – tiltakozott a Műegyetem egy részének Németországba történő telepítése ellen. Így érthető az, hogy 1945-ben – a felszabadulás után – ő lett a rektor. Ezt a funkciót az 1945/46 -os tanévben töltötte be. Heller Farkas (1945/46 tanévi) Rector Magnificus beszámoló beszédéből idézzük: „Nehéz napokat élt át az ország és vele együtt a Műegyetem is, mely ezalatt súlyos károkat szenvedett. 1944 novemberében a kormány arra a szerencsétlen lépésre határozta el magát, hogy a Műegyetem felső évfolyamait tanulmányaik folytatására kitelepíti Németországba. Hiába tiltakozott ez ellen a Műegyetem tanári kara. Hiába utalt 1944. dec. 6-án tartott ülésén arra, hogy »Az idegen helyen, idegen környezetben tartandó gyorsított tanfolyamok, nélkülözhetetlen laboratóriumok, klinikák, könyvtárak, gyűjtemények és intézetek híján« nem alkalmasak arra, hogy a hallgatóságnak megfelelő kiképzést nyújtsanak. Hiába jelentette ki tanári karunk az akkori közoktatásügyi miniszterhez intézett felterjesztésében, hogy »a magyar tudományos élet folyamatosságáért az üldöztetés minden veszélyét is« hajlandó magára vállalni, »hogy az esetleges elnyomatás sötét időszakában, száz veszély közepette is magyar földön éleszthessük az új magyar jövendő tüzeit és magyar szellemben nevelhessük magyar földön rekedt véreinket.« Tiltakozásunknak nem volt eredménye. A kitelepítő vonatok elindultak és elvitték hallgatóságunknak egy részét. Súlyos napok következtek azután…”
Heller 1946/47-ben a Műegyetem prorektora volt.
1947-ben – 70. életéve betöltése után – a Műegyetemi Tanács kérésére professzori kinevezését Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter 10 évre meghosszabbította, majd 1949-től kutatási szabadságot engedélyezett számára.
Fontosabb közéleti szereplései 1917 és 1948 között az alábbiakban foglalhatók össze:
Heller Farkas nemcsak Szabó Ervinnel és Jászi Oszkárral állt kapcsolatban, hanem Giesswein Sándorral is, aki 1919 októbere és 1923 novembere között a demokratikus keresztényszocializmus vezető alakja volt. Giesswein Sándor az I. világháború utolsó éveiben a háború ellen foglalt állást, később mint a nemzetgyűlés képviselője, több ízben felszólalt a fehérterror ellen. 1919. október 30-án Giesswein és párthívei értekezletet tartottak, amely a Keresztény Szociális Gazdasági Párt további fenntartását határozta el. Ennek a rövid ideig (1921 februárjáig) működő progresszív pártnak az elnökévé Giessweint, egyik alelnökévé Heller Farkast választották. (L. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon. 1903–1923. Akadémiai Kiadó, Bp., 1977~. 183–184.) Gergely Jenő megállapítja: „Giesswein keresztényszocialista csoportjának elhelyezkedése az ellenforradalmi rendszer politikai spektrumában a baloldalon történt… Még egyértelműbb szembenállásuk a Horthy–Gömbös-féle katonai diktatúrára, nyílt fasiszta berendezkedésre törekvő különítményesekkel, titkos társaságokkal szemben. (Uo. 186.) Az 1920-as években nemcsak a hazai baloldallal volt kapcsolatuk, hanem az emigrációban élő Jászi–Károlyi-csoporttal is. 1921-től az Országos Közoktatási Tanács tagja lett Heller. 1922-ben a genfi nemzetközi munkaügyi értekezleten ő képviselte Magyarországot.
A Népszava 1922. október 28-i száma az első oldalon A genfi ígéret címen számol be Heller küldetéséről. Többek között ezt írja: „Mert Heller Farkas nemcsak ismerője a magyar és külföldi szociális törvényhozásnak, nemcsak tudja, hogy a magyar törvényhozás milyen mostohán bánt a magyar munkásokkal, de világosan látja a következményeit is ennek a mostoha bánásmódnak.” Idézi korábbi munkáit, megállapítva: „Heller Farkas … sorra-rendre felsorolta, hogy mi mindent nem tett meg a magyar törvényhozás a munkások érdekében, amit tennie kellett volna.” (A cikk szerzője Jászai Samu, a Szakszervezeti Tanács egykori főtitkára volt.)
1922-től az Országos Közélelmezési Tanács tagja, a Magyar Statisztikai Társaságnak az alapítás évétől (1922) tagja, 1924-től a Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesületének ügyvezető alelnöke, a Magyar Társadalomtudományi Egyesület igazgatója.
1925-től az Országos Takarékossági Bizottság tagja és e Tanácsban a népjóléti tárca előadója, a Közgazdasági Szemle szerkesztője (1949-ig)
1926-tól a Biztosítási Szaktanács tagja, a Magyar Statisztikai Társaság Választmányának tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke (1951-ig).
1929-ben Boroszlóban Magyarország hitelügyeiről tart előadást. Ennek alapján a Schlesische Gesellschaft für Vaterländische Kultur levelező tagjai sorába választotta. Jellemző adalék Heller magatartására, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozícióját soha nem fogadta el, ugyanis ezt a feladatot 1926 és 1949 között Éber Antal töltötte be, aki zsidó származása miatt 1942-ben lemondott, de Heller a lemondást nem akarta elfogadni, s a lemondó levelet nem továbbította, hanem íróasztalába süllyesztette.
1930-tól az Országos Statisztikai Tanács tagja.
1933-tól az Országos Kartellbizottság alelnöke, az Országos Közoktatásügyi Tanács tagja, a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöke.
1934-től a Magyar Tudományos Akadémia Nemzetgazdasági Bizottságának elnöke.
1935-től az Országos Felsőoktatásügyi Tanács és egyúttal végrehajtó bizottságának tagja, az Akadémia Értekezések a Nemzetgazdaságtan és Statisztika Köréből c. sorozatának szerkesztője.
1936-tól az Országos Ösztöndíjtanács alelnöke, az Országos Felső Kereskedelmi Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, az Árvizsgáló Bizottság alelnöke.
1937-től az Országos Kartellbizottság elnöke, az Országos Iparügyi Tanács tagja és szociálpolitikai osztályának elnöke, az Országos M. Kir. Gazdasági Szaktanárvizsgáló Bizottság és a Gazdasági Szaktanárképző Intézet igazgatótanácsának tagja.
1939-től a Biztosítási Szaktanács tagja, a Magyar Társadalomtudományi Társulat és a Debreceni gróf Tisza István Tudományos Társaság tiszteleti tagja.
Színvonalas tudományos es oktatói munkájáért és közéleti szerepléséért számos elismerésben részesült.
A Szent István Akadémia 1920-ban rendes tagjává, a Magyar Tudományos Akadémia 1921-ben levelező, 1934-ben rendes tagjává választotta. 1949-ben viszont Heller Erikkel, öccsével együtt tanácskozó taggá minősítették vissza, vagyis kizárták az Akadémiából, és semmiféle tudományos fokozatot nem kapott. 1948. január 12. és 1949. november 29. között az MTA II. Bölcseleti, Társadalmi és Történeti Osztályának (1870 és 1949 között volt a II. osztálynak ez a neve) osztályelnöke. Az MTA 1989. évi közgyűlésének határozata alapján öccsével együtt rehabilitálták, akadémiai tagságát folyamatosnak nyilvánították. (Magyar Tudomány 1989. 9. sz. 760.) Az említett osztály osztályelnökeinek névsorát végignézve (Az MTA 150 éve adatokban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1975. 30.) olyan ismert neveket láthatunk, mint Kautz Gyula közgazdász (1903–1904), akire Marx Károly is hivatkozott, Thaly Kálmán történész (1904–1909), Pauler Gyula (1895–1903) történész és fia, Pauler Ákos iskolateremtő filozófus (1931–1933) és mások.
Heller Farkas az elsők között (1930-tól) a magyar Corvin-koszorúnak tulajdonosa volt. A magyar Corvin-lánc és a magyar Corvin-koszorú volt 1930 és 1944 között a legmagasabb tudományos, írói és művészeti kitüntetés, melyet 1930. október 11-én, a 070/161–1930. eln. sz. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel alapítottak. Az alapszabály szerint csak azok kaphatták, „akik a magyar tudomány, irodalom vagy művészet terén, vagy a magyar nemzeti művelődés fellendítése körül kimagasló érdemeket szereztek és ezzel kitüntetésre méltónak bizonyultak”. A magyar Corvin-lánccal megadományozottak száma egy időben a tizenkettőt, a magyar Corvin-koszorúval megajándékozottak száma a hatvanat, és a magyar Corvin-díszjelvénnyel megadományozottak száma a tizenkettőt nem haladhatta meg. Ha tehát a létszám betelt, csak elhalálozás után lehetett újabb kitüntetést adni. Corvin-koszorút olyan kiválóságok kaptak még Helleren kívül 1930-ban, az alapítás évében, mint Bajor Gizi színésznő, Bartók Béla zeneszerző, Gombocz Zoltán nyelvtudós, Fejér Lipót matematikus, Horváth János irodalomtörténész, Kandó Kálmán, a vasút villamosítás úttörője, Kodály Zoltán zeneszerző, Lenhossék Mihály orvos, Pauler Ákos filozófus, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász, Szekfű Gyula történész, Zilahy Lajos író és mások. 1935-ben Heller a II. osztályú Magyar Érdemkereszt tulajdonosa lett.
Tudományos téren nyert kitüntetései 1920 után: 1921. MTA Sztrókay díja (Közgazdaságtan c. munkájáért); 1923. a Szent István Akadémia Fraknói díja (Közgazdaságtan c. átdolgozott könyvéért); 1934. MTA Chorin-alapítvány díja; 1938. MTA Horthy Miklós díja.
Nemzetközi szerepléseiből a következőket emeljük ki az 1917 és 1948 közötti időszakban a már említett 1922-es genfi kiküldetésén kívül:
1927. Élénken részt vett Budapesten a Teleki Pál gróf elnöklete alatt tartott finnugor kongresszuson. A kongresszus közgazdasági osztályának Ő volt az elnöke, s előadása után Harmaja Leo, a Helsinki Statisztikai Hivatal igazgatója, a finn Közgazdasági Társaság nevében meghívta, hogy tartson Finnországban előadásokat.
1930. Először Észtországban, Tartuban és Tallinban, majd Helsinkiben tartott előadást a konjunktúra-elméletről, Magyarország gazdasági fejlődéséről és szociálpolitikájáról. Előadásai finn nyelven a finn Közgazdasági Társaság folyóiratában jelentek meg.
Heller, mint minden igazi nagyság, emberségében is nagy volt. Önzetlen és elkötelezett ember volt, aki csak a tudományért és nem a meggazdagodásért élt. Nem tekintette „fejős tehénnek” a tudományt. Schiller írta Tudomány c. epigrammájában (Dóczi Lajos fordításában)
„Istennőnek imád az egyik.
Híven ápol a másik
Mint a fejős tehenet,
mely tejet és vajat ád.”
Híven ápol a másik
Mint a fejős tehenet,
mely tejet és vajat ád.”
Az elmondottakat igazolja a Műegyetem rektorának 1933 január 3-án kelt levele, melyet Szily Kálmán vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkárnak írt. Ebben megállapítja, hogy Heller Farkas a Centrum Hitelszövetkezet igazgatóságának és a Centrum Fogyasztási Szövetkezet Igazgatóságának tagja, de díjazásban nem részesült. Ez azért volt egyedülálló hozzáállás, mert 1945 előtt az egyetemi tanárok számára a jövedelemkiegészítés egyik módja az volt, hogy részvénytársaságokban igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagságot vállaltak, természetesen díjazás fejében. Az ilyen tagság munkával nem járt, de az illető tudományos tekintélye – és az évvégi zárómérleg általa történő aláírása – a részvényesek körében bizalmat ébresztett a társaság vezetősége és üzletvezetése iránt. Heller ilyen tagsági megbízást sohasem vállalt, csak a műegyetemi diákok által alapított Centrum Fogyasztási Szövetkezethez adta oda a nevét – ingyen.
Mint a Nemzetközi valutatervek 1946-ban megjelent dolgozata bevezetőjében utal erre, tagja volt a Cooperation Intellectuelle nevű szervezetnek. 1935-ben ugyanis a Rockefeller Foundation a Cooperation Intellectuelle keretében közgazdasági kutatómunka végzésével bízta meg, melynek kapcsán 1937-ben részt vett a Cooperation Intellectuelle párizsi, 1939-ben pedig a Bergenben tartott ülésén. E szervezet előtt a dunai államok szorosabb összekapcsolódásának gondolata állott, mely különösen Magyarország németországi kapcsolatainak gyengítését és a dunai államok együttműködését akarta előmozdítani. A Carnegie-alapítvány is támogatta munkájukat, és kiküldöttje, Malcolm Davis vezette a tárgyalásokat, melyben a titkár szerepét eleinte Major Wright, később pedig Valentin Wagner, baseli professzor töltötte be. 1939 őszén az utazási lehetőségek megszűntével a tárgyalások megszakadtak ugyan, de a Cooperation Intellectuelle egészen Magyarországnak a háborúba való belépéséig érintkezésben állt Hellerrel és társaival. Valentin Wagner 1941 elején Budapesten meg is látogatta Hellert. Heller a háború kitörésekor (1939) Norvégiában, Bergenben volt a Cooperation Intellectuelle ülésén. Ezt írta visszaemlékezéseiben 1945-ben:
„Gondolható, hogy milyen félelem töltött el, midőn 1944 márciusában a -németek bevonultak Magyarországra, és elkezdték a letartóztatásokat, keresve azokat, akiknek a német imperialista terveket keresztező kapcsolataik voltak. Hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút, azzal kezdettől fogva tisztában voltam, de abban sem kételkedtem, hogy a háború sokáig fog tartani. Tanítványaimmal, akikkel bizalmasabb viszonyban voltam, sokat beszéltem arról is, hogy Magyarország a józanság ellen vétett, amikor Németországhoz kötötte sorsát és nem értette meg, hogy a német imperialista politikától jót nem várhatunk. Mindig elítéltem a szlávság ellen irányuló támadásokat és különösen az Oroszország elleni kihívó viselkedésünket. Egyrészt a bombatámadások elől menekülve – lakásom a Gamma gyár közelében volt, másrészt pedig a németek elől való elrejtőzés céljából a Hűvösvölgyben vettem ki lakást, hol azután kisebbik fiamat, kinek a Szálasi-kormány alatt be kellett vonulnia, és kit a Németországba való elhurcoltatás veszélye is fenyegetett, új lakásomban bújtattam. A Németországba való kiküldetés veszélye már előbb engem is fenyegetett, mert a magyar–német kultúregyezmény alapján a közoktatási miniszter 1938 óta évenként szorított arra, hogy cseretanárként előadások tartására kiutazzam. Csak nagy nehezen sikerült ezt évről évre elhárítanom. Szemináriumomban a zsidó hallgatók nagy számban vettek részt az üldöztetés korában is, és a németbarátok megbotránkozására a tanév utolsó doktori avatásán két, csillagot viselő hallgatóm, kik nálam doktoráltak, szerepelt az avatandók között.
Azokat, akiket a zsidók elleni rendelkezések alapján üldöztek, a lehetőséghez képest egyébként is támogattam. Így Balla mérnök kért és kapott tőlem levelet, melylyel mentességet igyekezett magának szerezni; hasonlóképpen Kelemen ügyvéd. Poll Jánost, ki a munkaszolgálat közben egészségét aláásó bánásmód miatt a budai helyőrségi kórházból megszökött, lakásomon rejtettem el, hol 10 napig tartózkodott, míg oly okmányokat sikerült kapnia, melyekkel saját nevén máshol talált elhelyezést. Mint a Közgazdasági Szemle szerkesztője igyekeztem zsidó hallgatóimnak és a Közgazdasági Társaság azon tisztviselőinek is kereseti lehetőséget, részben pedig saját zsebemből segítséget nyújtani.
Amidőn pedig a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, Éber Antal, származására való tekintettel lemondott elnöki tisztjéről, levelét íróasztalomba süllyesztettem, és többek sürgetése ellenére mint alelnök nem adtam lehetőséget lemondásának a Társaság által való tudomásulvételére és új elnök választásra.
Nem akarva a Szálasi-kormányt kiszolgálni, 1944. nov. elején műegyetemi előadásaimat is beszüntettem és a műegyetem tanácsüléseiről is elmaradtam. Tanszéki felszerelésemből, melyben 1932 óta német könyvet alig vásároltam, semmit sem engedtem Németországba vinni, és a miniszteri rendelet ellenére Marx és a többi szocialisták könyveit be nem adtam, hanem azokat tanszékemen megőriztem.
Amidőn pedig egy, a német vonalon erősen evező pécsi tanár (Surányi-Unger Tivadarról van szó – S. B.) teljes akkori befolyását latba vetve dolgozott azon, hogy a Fellner Frigyes nyugalombavonulásával megürült tanszéket elnyerje, mint e tanszékhez legközelebb álló tanszéken levő professzornak évek munkájával, a betöltéssel szemben újabb és újabb nehézségek támasztásával sikerült a Közgazdasági Kart fenyegető veszélyt elhárítani, holott nevezett pályázó az akkori kormányokban erős támogatókra talált és időnkint úgy látszott, hogy ezzel sikerülni fog célját elérnie.” (A 63 éves Fellner Frigyest 1944. március 19-én elhurcolták a németek és 1945-ben éhenhalt a mauthauseni koncentrációs táborban.)
Itt is hangsúlyozzuk, hogy bár Heller Farkas polgári közgazdász volt, de tudósi objektivitására jellemző, hogy könyveiben és előadásaiban (1918-tól kezdve) mindig ismertette a marxizmust mint tudományos irányzatot. Érdekes ebben a vonatkozásban Gyenes Antal visszaemlékezése, akit a párt az ellenállás megszervezésével bízott meg a műegyetemen. Gyenes Antal, amikor 1943 szeptemberében letartóztatták és a Defenzív Csoport vallatta, arra a kérdésre, hogy marxista-e, azt vallotta „A marxizmust ismerem ugyan, de azzal Heller professzor úr előadásain ismerkedtem meg az egyetemen.” (Gyenes Antal: A defen. In. A fényes szelek nemzedéke I. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. 262.)
A két világháború közötti magyar közgazdasági életet azonban nemcsak Heller Farkas neve fémjelezte, hanem kiemelkedő tudású, néhány esetben világhírnévre szert tett tanítványai is. Heller Farkas közvetlen, oktató munkatársai voltak: Hallossy István 1920–25-ig, Andreich Jenő 1925 és 1936 között, Kádas Kálmán 1933-tól 1948-ig, Theiss Ede 1936-tól 1948-ig, Mórotz Kálmán 1933 és 1936 között és Nemény Vilmos 1942-től 48-ig.
