A felfedezés helye
A felfedezés helye
A bonyolult történetből nem tűnik ki, voltaképpen hol is született a később Nobel-díjjal jutalmazott felfedezés. Szóba jöhet ugyanis Manchester, Bécs, de – ha pontosan utánanézünk -akár Budapest vagy más városok is. Hol dolgozott tehát Hevesy 1912 és 1914 között?
A válasz látszólag egyszerű: Manchesterben, és pár hónapig Bécsben. Ha ellenben a többi dokumentumot is szemügyre vesszük, egészen különleges, zavarba ejtő képet kapunk. Szinte képtelenség Hevesy tér- és időkoordinátáit megállapítani. Örökké utazott, szinte meg sem melegedett, máris továbbállt.
A levelei alapján egészen bonyolult útvonalú, kusza térképet lehetne fölrajzolni. 1912 februárjában Ausztriából egy szanatóriumból írta, hogy néhány hetet a Fekete Erdőn töltött, majd Párizsban, Karlsruhéban, Bécsben. Márciusban egy Graz melletti fürdőhelyen olvasgatott, április elején Budapestről jelezte, hogy Heidelbergbe készül, de a hónap végén egy osztrák üdülőből írt heidelbergi terveiről, amit rövidebb müncheni látogatással kívánt összekötni. Decemberben ismét Budapestről küldte levelét, de beszámolt németországi találkozásáról Geigerrel és Fajanssal. 1913 januárját biztosan Budapesten töltötte, ekkor ment keresztül a magántanári procedúrán. Február végén Bécsből jelentkezett, mondván, akadt néhány hete, kihasználja a rádiumintézet megismerésére. Április elején azonban Budapestről számolt be az indikátormódszer felfedezéséről Rutherfordnak, és közölte, hogy Meránba készül pihenni. Persze tudjuk, hogy közben a bécsi Akadémián előadták a nyomjelzést, ám áprilisban valóban Meránból (Dél-Tirol) jelentkezett, és készült Manchesterbe. Útba ejtette Németország mellett Londont, de júniusban már Manchesterből invitálta Bohrt Birminghambe. Júliusban Cambridgeből, augusztusban egy másik angliai városból, szeptember elején Walesből adott hírt magáról. Az őszt ismét Bécsben, az októbert Budapesten töltötte, mindkét helyen kísérletezett. Karácsonykor is itthon volt, legalább január végéig, majd a szokásos állomások, Bécs, Merán, Budapest, nyáron készülődés Angliába, közben Hollandia, Scheveningen.
Még ha néhány állomás ki is maradt volna, akkor is szédítő felsorolni. Kivált, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt nem repülőn, hanem vonaton, rosszabb esetben hajón (Hevesyt minden hajóúton szörnyű tengeribetegség kínozta) kellett megtennie. Ahogy nem látszik érvényesnek az az elképzelés, hogy időszakunkban Hevesy kizárólagos feladatának tekintette volna, hogy Rutherford kérését teljesítse, éppúgy nem érvényes az sem, hogy egyetlen munkahelyen, sőt egyetlen városban tartózkodva követte volna nagy formátumú kutatási tervét. Azt sem mondhatjuk azonban róla, hogy a tudományt csupán intellektuális szórakozásnak, nagyúri kedvtelésnek tekintette egyéb világfias passziói mellett, amelyekbe a kalandos utazások is beletartoznak. Jellegzetes kutatási stratégiájának lényege, hogy oda kell menni, ahol intellektuális vagy materiális szempontból a legkedvezőbbnek látszanak a feltételek az adott feladat megoldásához, vagy egyszerűen csak valami nagyon fontos történik. A fölkeresett városok nagyrészt a szakma legjelesebbjeinek lakó-, illetve munkahelye, ahol valódi, nem-formális eszmecserékben lehetett kikovácsolni saját álláspontját, felcsípni a legújabb, adott esetben félkész, talán soha közzé nem teendő információkat, nézeteket, olykor konkrét mérési eredményeket. Egyszerűen nem lehet túlértékelni a Rutherforddal, Bohrral, Fajansszal, Soddyval vagy éppen Einsteinnel, Nernsttel, Marie Curie-vel folytatott beszélgetéseket. Miközben Dr. Pringnek Manchesterbe küldte az ötleteket, megnézte Geiger új műszereit, Fajans remek laboratóriumát, betoppant Mme Curie készülékei közé, vitatkozott a Bunsen társaságban, Budapesten pedig többféle kísérlete zajlott egy időben stb.
Az utazó életmód, az eleven kapcsolat szinte minden fontos kutatóhellyel és jelentősebb kutatóval, nyilvánvalóan igen hasznos. Megvalósításához azonban sok energia, vállalkozókedv, jó kontaktusteremtő készség, nyelvtudás, és ki tudja még mi minden szükségeltetik. Egy dolog bizonyosan kell: pénz.
Hevesy tehát sajátos stratégiájával elérte, hogy eredményessége javára fordítsa a manchesteri tudást és munkafegyelmet, Rutherford lenyűgöző személyiségének hatását, Bohr a többség elől akkor még rejtve maradt zsenialitását, a kitűnő bécsi intézetet, Paneth remek kísérletező képességét. Ha ehhez hozzászámítjuk saját ragyogó tehetségét, tudását, széles látókörét, jórészt Budapestről hozott lendületét, kreativitását, ambícióját, közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük a híres, felfedezés történetét. Nemcsak a felkészültség, hanem ez a stratégia is közrejátszott Hevesy teljesítményében.
Ezek után talán már nem is olyan lényeges megmondani, hol is bukkant a nyomjelzés ötletére. Nincs kizárva, hogy az egyik vonaton. Sikereiben bizonyára csakugyan fontos szerepet játszottak az utazások, a sokféle személyes kapcsolat és sokféle gondolkodás asszimilálása.
Hevesy önéletrajzi feljegyzéseiben hívta fel a figyelmet a következőre: „Amikor 1913 első napjaiban Panethtal hozzáláttunk, hogy a rádium-D-t az ólom nyomjelzőjeként alkalmazzuk, az »izotóp« szót még nem alkották meg.” Az izotóptechnika kezdete olyannyira korai, hogy jószerivel a felhasznált jelenségről alkotott fogalom sem állt még készen. A józan észnek látszik ellentmondani, hogy az alkalmazás megelőzte a fogalomalkotást; mintha az elemi logika állt volna a feje tetejére.
