BEVEZETŐ
BEVEZETŐ
„A magyar néprajz tudományának is van egy cáfolatlan legendája” – így kezdte Ortutay Gyula megemlékezését a Magyar Mythologia írójáról. A legenda pedig arról szól, hogy Ipolyi Arnold „elkeseredvén az őt ért méltatlan támadásokon, összeszedte kis példányszámú könyvének meglelhető darabjait, s művét elégette. S bár később is nagynevű tudósaink közé tartozott mint történész, művészettörténész és archeológus, a magyar ősvallás, a magyar mitológia kérdésétől elfordult, s művéről hallani sem akart többé. A tűz lobogását egy elkeseredett szív is szította volna, s a tűzben elhamvadott a magyar ősvallás kutatásának reménye és lehetősége jó ideig.”
Ezt a legendát ma már igen nehéz lenne teljes bizonyossággal megcáfolni. Bár elég nehéz elképzelni egy tudós férfiúról, aki ráadásul fél évtized kemény munkáját fektette könyve megírásába, hogy azt megsemmisíteni akarta volna. Nem említi ezt a tényt a későbbi váradi püspök életének hű krónikása, Pór Antal sem, pedig ez a könyv mindmáig a legteljesebb Ipolyi-életrajz.
Az életrajzírónak – különösen, ha egy évszázad távlatából tekint vissza hősére – csak két választása lehet: vagy továbbszövi a legendát s akaratán kívül is újakat teremt azáltal, hogy továbbadja, átírja a régieket, vagy pedig lerombolja a legendák légvárait. Mindkettő hálás feladat. Hogy mégis inkább a második utat választjuk ez alkalommal, ennek két oka van: a történeti távolság, az a háromnégy emberöltő, ami elválaszt minket – más szavakkal a lehetőség arra, hogy a tényeket helyesen lássuk és láttassuk.
Erősen valószínű, hogy a legendateremtő és ápoló Zajti Ferenc a forrás, amikor előszót írt a nagy mű második kiadásához 1929-ben, ahol azt mondja, hogy az „önérzetes Ipolyi összeszedette Mythologiája példányait és elégette azokat”. Ezzel szemben viszont Ipolyinak egyik, 1857. április 19-én kelt, testvéröccséhez írt levelében ezt találjuk három évvel a mű megjelenése után: „Mythologiámat meg lehet szerezni mindenütt, de különösen a kiadónál, Heckenastnál Pesten, ki azt ára beküldésére a postán bérmentesen küldi, csak hogy biz azt mint tudod jól drága 8 pft, ha bár nekem, mint szinte tudod, mi hasznom sem volt belőle és csak a kiadó nyerészkedik … Ha nekem volnának példányaim én bizony a legnagyobb szerencsémnek tartanám vele nem az árvai könyvtárnak, de egyenesen Szontágh Ő nagyságának kedvesedni… Heckenastnak sem lesz már sok példánya a mythológiából. Mint tudod Mythologiám egy második kiadásban fog megjelenni a Szt. István Társulattól kiadva; de ezen kiadás csak esztendőre fog kezdődni és több éven át füzetekben fog megjelenni vagy 4000 példányban a társulat 4000 tagja számára; de majd szerzek ezekből számodra is.”
Visszatérve az életrajzi legendák szerzőihez, tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy Pór Antal tollát kényszerűen vezette a tanítványi hűség, és a korszak alázatosan magasztaló, a mai fülnek feleslegesen dagályos stílusa – noha a tényeket, az életrajzi adatokat kitűnően összegyűjtve megtalálhatjuk az ő munkájában. S még egy mentegető szó az életrajzíró előd érdekében: a nagyváradi püspök életrajza azokban a napokban készült el, amikor a jeles férfiú az életpálya csúcsára ért. Ma azt mondanánk, sikeres ember volt, nemcsak tudósi, de politikai értelemben véve is, s végül az egyházi hierarchiában betöltött szerepe miatt meg éppenhogy azok közé tartozott, akit csak hódolat illetett, nem bírálat.
A legendáknak megvan az a jól ismert tulajdonsága, hogy mindig torzítják a valóságot. Ugyanez vonatkozik az ellenlegendákra is! Néhány évtizeddel ezelőtt az akkori kultúrpolitika a tényt, hogy Ipolyi pap, sőt főpap volt, úgy értékelte, hogy munkásságának nincs helye „haladó hagyományaink” körében. Neve – hogy néprajzi szakkifejezést használjunk – tabuként élt a folkloristák körében, vagyis idézni legfeljebb negatív értelemben lehetett, mint a délibábos mitológiakutatás jellegzetes alakját. Érdemes itt megjegyezni, hogy az ilyen „elhallgatás” sohasem valami nyílt parancs hatására jön létre, hanem inkább egyfajta hallgatólagos egyetértés eredményeként, felerősítve pedig mint tudományos közvélemény. Pedig a „jeles férfiú” megítélésének alapja nem társadalmi pozíciója kell legyen, hanem az a munka, amit végzett, az hogy mit tett, az hogy mit tett le a nemzet asztalára.
Életútjából és munkásságából látni fogjuk, hogy szemléletét, a nemzeti haladás érdekében tett erőfeszítéseit egyáltalán nem torzította el az a tény, hogy a klérus felső köreihez tartozott. Nem volt reakciós, s száz év múltán méltatlan volna szemére vetni azt, hogy a választott ideológiához hűséges volt, hiszen ez főpapi állásával járt együtt. Emberi megbecsülésünket se érdemelné meg ez esetben. Pór Antal alig idézte Ipolyi szavait, pedig mint sokat író tudósnak, lett volna miből válogatnia. Úgy véljük, hogy helyesebb valakit abból megítélni, amit hátrahagyott, amit elvégzett, vagyis írásait, mondatait megismerni és mérlegre tenni. Ezért is idézzük majd gyakran az ő gondolatait, hogy ezáltal némiképpen a kort is felidézzük, amelyben ezek a gondolatok megfogalmazást nyertek. Sokszor úgy éreztük, még ma is időszerűek Ipolyi figyelmeztetései, feladat-kijelölései. – Ítélje meg az olvasó saját maga.
S végül még egy utolsó magyarázat- és mentegetődzésféle. Ipolyinak csak „kisebb munkái” öt kötetben láttak napvilágot. Tanulmányai sokszor az első jelentős összegezései egy-egy kutatási területnek – például középkori szobrászatunkról, vagy az ipartörténetről szóló –, mégis mindmáig legnagyobb hatású műve az ifjúkorban írt mitológiai összefoglalása. Mivel e sorok írójához, a szakmai hozzáértést és elfogultságot tekintve, ez a téma áll legközelebb, némiképpen részletesebben foglalkozik majd a magyar népi hitvilág mindmáig legteljesebb öszszefoglalásának elemzésével.
Legenda annyit tesz: olvasandó. Egy életsorsot végigolvasni mindig tanulságos, különösen, ha az munkával volt megszentelve. Ipolyi élete tevékeny, munkás élet volt – így kell szemlélni, így kell a legendát olvasni.
