AZ EGYETEMI TANÁR
AZ EGYETEMI TANÁR
„A hivatalos tudósításban… meghatározott természettani készületek csakugyan hasztalanok… gyűjteménytárban fenntartásukat meg nem érdemlik, annál is inkább, hogy jelenleg, midőn a dunai gőzhajózás és keletkező vaspályai utazás több külföldi tudósokat hazánk szívébe és ebben található gyűjteménytárba minden bizonnyal nagyobb számban juttatand, ilyféle hasztalan és durvaszerkezetű készületekkel rakott szekrények mutogatása és szemlélése minden külföldi tudós jövevényt honunk tudományi képzettségéről ápolt lealacsonyító előítéletében csak meg erősítendené és a magyar egyetemnek csak hírét-nevét kisebbítendené.”
Így kesereg Jedlik professzor, öt évre, hogy katedráját elfoglalta, az 1845. november 1-én kelt jelentésében. Az évi 64 pengőforintos „ellátmányból” a szertárat alig fejleszthette, ezért inkább szerszámokat, anyagot vett és sajátkezűleg készített szemléltető eszközöket. A fennálló tilalmakkal dacolva, iparosoknak, esztergályosoknak saját zsebéből előlegezett. Pár év alatt sikerült ily módon napállítót, mikroszkópot, galvánelemeket beszereznie, bár ez utóbbiak cinklemezeit maga öntötte. Felterjesztésekkel ostromolta felettes hatóságait, csak így tudta az ellátmányt növelni, a szertárra kiutalt összegeket jól felhasználni: Légszivattyút, Bramah-sajtót, fotométert, vízoszlopgépet és még néhány eszközt, műszert, készüléket vásárolt 1621 pengőforint értékben.
Az évi 1000 forintnyi fizetéséből az évek során 1512 pengőforintot előlegezett szertára fejlesztésére, amiből 1850-ben 971 forintot megkapott. Egy emlékiratában hivatkozik is erre mondván: „… szolgáljon ezen emlékirat szomorú intésül mind nekem, mind tanszékbeli követőimnek.”
Az előadásokat működése kezdetén latin nyelven kellett tartani, de az országgyűlés 1843/44-ben kimondta, hogy magyarul kell tanítani. Jedlik örömmel ragadta meg a lehetőséget; lelkesedését tükrözi 1845. október 8-án – mint dékánnak – hallgatóihoz intézett beszéde.
„Legelőszöris honi nyelven szólítom önöket – mondta – hogy érezhessék azt az örömöt, amelyet mindem honát szerető magyarnak éreznie kell, midőn… honi nyelvünknek is kitárta tanodánk ajtaját…”
A magyar nyelvű oktatás azonban nehézkesen indult, hiányoztak a tankönyvek, jegyzetek, sőt hiányoztak a magyar műszavak is. Kéziratai között van egy negyedívekből összefűzött jegyzet Műszavak szótára címmel. Ebben gyűjtötte össze az általa alkotott, javított, „magyarított” szavakat és azokat is, amelyeket másoktól hallott, olvasmányaiban talált. A szavakat valószínűleg még fiatalabb korában állította össze, dátum nincs rajta, 2014 szót jegyzett fel. A jegyzetet valószínűleg a később – 1858-ban – megjelent Német–Magyar Tudományos Műszótár összeállításának előmunkálatai során készítette. A szótár előkészítő bizottságának Jedlik tagja volt, igyekezett az új szavakat közhasználatúvá tenni.
Valóban több átment a használatba, de egyeseken ma már csak mosolyogni tudunk. Tudományos szigorúsággal nem lehet megállapítani mely szavak származnak Jedliktől. Néhány példa:
Eresz, távirat, besugárzás, módszer, termelő, termelés, kirakat, sétabot, átalány, badar, sípláda, váltószögek, tettleges, egyenlítő, áramlás, dallam, nóta, kohászat, légsúlymérő, összetevő, hanglebegés, hullámelhajlás, lejtmérés, osztógép, dugattyú, eredő, hátrány, huzal; merőleges, tolattyú, vetület. Lehetséges, hogy az új szavak alkotásában Czuczor Gergely is segített, hiszen 1845–66 között – leszámítva Czuczor fogságának idejét – pesten éltek és nemcsak rokoni, jóbaráti viszonyban is voltak.
Egyes „magyarított” szavak csak rövid ideig éltek. Ilyenek. sinus = kebel; cosinus = pótkebel stb.
Az oktatás nyelvi, tankönyvi stb. nehézségeire célozva említette egyik beszédében, hogy „nagy szerencse volna hazánkban, ha benne, mint Magyarhonban egyedül csak a magyar nyelv használtatnék, azonban annak általános és rögtöni behozatala főkép a tanítási rendszerben még most is csak erőltetéssel és gyakran a kitűzött cél elhibázásával történhetnék”.
Az oktatási munka jobb elvégzésére, munkája megkönnyítésére megpróbált asszisztensi állást szervezni. Kedves tanítványát, Hamar Leót – a későbbi neves vasúti mérnököt – ajánlotta, aki hallgató korában többedmagával „bejárt” a „fizikum”-ba – így nevezték akkor a szertárt – és barkácsolt, készülékeket állított össze, cipelte az előadóterembe stb. Később mint tanársegéd került Jedlik mellé. Érdeklődő hallgatók – és más karokon tanuló ifjak – számára magántanfolyamokat is tartott, magántanítványai közt volt Eötvös Loránd és Tisza Kálmán is.
Az egyetem tudományos oktatószemélyzete 1850-ben 34 rendes, 13 magán- és helyettes tanárból állott és még 4 nyelvi lektort is foglalkoztattak. A hallgatók – gyógyszerészek, tanárjelöltek, mérnökök száma 1600 körül mozgott. 1850-ig az Institutum Geometricum (Mérnökképző Intézet) is az egyetemen működött. Jedlik a mérnökhallgatók számára elektrotechnikai előadásokat tartott.
Az egyetemi oktatás tantervének megfelelő korszerű kézikönyve A természettan elemei (Első könyv: Súlyos testek természettana) címen 1850 májusában jelent meg, de jegyzet alakban jóval előbb megvolt, kémiai részét már 1843-ban lezárta.
Jedliknek ez a könyve az első és hosszú ideig az egyetlen magyar nyelvű egyetemi fizika tankönyv (utóda, Eötvös Loránd nem írt tankönyvet), ezért szólnunk kell róla.
A Súlyos testek természettana Pesten, Emich Gusztáv bizományában 1850-ben jelent meg, 544 oldalon, 384 fametszetű ábrával. Olvassuk el bevezető sorait.
„A természet alapos ismeretének mind anyagi jólét, mind szellemi képzettségre hathatós befolyása általánosan elismert lévén, tanári állomásomnál fogva kötelességemet vélem teljesíteni, midőn részint hallgatóim könnyebbségeül, részint az olvasó közönség használhatásaul ezen munkámat közre bocsátom.”
„…Foglalatának meghatározásában nem követhetém azon tanár urak példáját, kik saját körülményeiknél fogva, kézikönyveikben a vegytan és úgynevezett alkalmazott mennyiségtan tárgyalására nem terjeszkednek ki. Nekem ezek közül egyikét sem lehetett mellőznöm; mert a legszorosabb értelemben vett természettan kellő felfoghatására elkerülhetetlenül szükséges vegytani ismeretek előadásával sem az egyetem bölcsészeti karánál, sem egyéb főiskoláknál ekkoráig különös tanár nem foglalkozik; az alkalmazott mennyiségtan előadása pedig egyetemünknél szintén a természettani tanár kötelességeül van kijelölve.”
A bibliográfiai áttekintés után a következőket jegyezte meg.
„Midőn ezen becses forrásokból (ti. a felsorolt külföldi művekből) jelen munkám tartalmát, melly csak a súlyos testek természettanát foglalja magába gyűjtögetém, fő célom vala: az annyira életbevágó természettani ismeretek terjesztését részemről is olly kézikönyv létrehozásával elősegíteni, melly tartalmára nézve, mennyire a tanuló ifjúság előismereteihez képest eszközölhető vala, az egyéb e nemű munkával összehasonlítva ürességről ne vádoltassék.”
Az Első könyv – Súlyos testek természettana – két részből áll, a részek szakaszokra, ezek fejezetekre oszlanak.
Az első rész, első szakaszban a testek közös tulajdonságait (kiterjedés, oszthatóság, tehetetlenség stb.) tárgyalja, a Második szakaszban 89 oldalon kémiai alapismereteket ad, a nyelvújítás műszavainak felhasználásával. (Klór = halvany; fluor = folany; kéndioxid = kénélecssav; foszforpentoxid = vilélegsav stb.) Az atomokkal foglalkozó kutatókat „paranyászok”-nak nevezi.
A Második részben tér át a tulajdonképem fizikára, a sztatika, dinamika, „hignyugtan” = hidrosztatika; „higmoztan” = hidrodinamika, „légnyugtan” = aerosztatika, „légmoztan” = aerodinamika tárgyalására. A könyv a hangtannal zárul és 13 oldalon még a leghasználatosabb német és latin kifejezések magyar jelentését közli.
Ábrái közül számunkra legérdekesebb az osztógép rajza – a 18. oldalon – „mellynek segítségével, valamelly vonal, vagy terület bizonyos számú egyenlő részre osztathatik” s megjegyzi róla, hogy „illyféle eszközzel Fraunhoffer (így) egy ujjnyi térségű üveglapra gyémánt tű segítségével 32 000 egyenközű és egyentávú vonalt húzott.” Mindez azért érdekes, mert ebből a készülékből kiindulva szerkesztette meg – évtizedek munkájával – a rácsosztógépet.
A kitűnő könyv többi része nem jelent meg (pedig milyen érdekes lenne ma az elektromosságról szóló meg nem írt fejezet), aminek egyszerű oka volt, hatalmasan ráfizetett.
Szorító gondjain a Magyar Tudományos Akadémia segített, amikor 1858-ban az 1845–50 között megjelent legjobb természettudományi könyvre kiadott nagyjutalmat neki ítélte és akadémiai rendes taggá választotta. A szép bronzérem egyik oldalán a „Borúra-derű”, hátlapján „Jedlik Ányosnak 200 arannyal a T. Akadémia 1858” felirat van. Életrajzában a jutalomról így írt: „Nem csekély vigasztalására s megnyugtatására szolgált, miután kéziratban maradt latin Physicá-jával úgy mint Természettanával csak a szánandó Sisyphus sorsára jutott”:
A tudománynak és tanításnak élő tudós professzor szívesen beszélgetett, levelezett bel- és külföldi kollégáival. Külföldön is tartott előadást, így 1856. szeptember 16-án Bécsben a Német Természetkutatók és Orvosok 32. nagygyűlésén: Az elektromágnesek alkalmazásáról elektrodinamikus forgásokban címen. A fizikához való „hozzáállását” Eötvös Loránd által feljegyzett szavai világítják meg legjobban: „Minden tudományágban tanulhattam volna eleget, és szépet, a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is.”
Mint tudós és professzor nem tartotta méltóságán alulinak népszerű tudományos előadások tartását. A Vasárnapi Újság és még néhány lap ismeretterjesztő cikkeit közölte. Kár, hogy többet nem írt.
1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pesti ülésén felvetették a Magyar Természettudományi Társulat megalapításának tervét. Bugát Pál – író és orvosprofesszor – aláírásával körlevelet küldtek szét: azzal, „alulírottak a természeti tudományokat mivelni és azok jótékonyságát a hazában terjeszteni akarva, részvénytársaságba állunk s becsületünkkel kötelezzük magunkat az Alapszabályok értelmében közre dolgozni.” A körlevelet Jedlik a legelsők között írta alá.
A Társulat működése kezdetén tagjai sokat foglalkoztak az 1839-ben feltalált fényképezéssel. Mint minden újdonság ez is megragadta Jedlik képzeletét és egyike lett a legelső magyar amatőrfényképészeknek. Daguerreotypiái közül ez ideig egy sem került elő, az ezüstlemezeket valószínűleg elemkísérletei során felhasználta, de nem lehetetlen, hogy képei valahol lappanganak.
Tudását, értesüléseit, kutatási eredményeit szívesen közölte mindenkivel, akit csak érdekelt. 1842. április 26-án a Természettudományi Társulat szakülésén, az előzetes értesítés szerint „… a Daguerreotypia észképét magukban rejtő Moser-féle lappangó képeket fogja előmutatni… „
Ugyanezen év december 6-i ülésén „Jedlik a Moser-féle fényképekről mutatványokkal felvilágosítva értekezett.”
A Moser-kép nem fénykép, úgy keletkezik, hogy valamely tárgyat sima ezüstlapra téve körvonalai a lapon megjelennek. Adszorpciós jelenség, sötétben is bekövetkezik, a fény kémiai hatósához nincs köze, de ezt akkor nem tudták.
Jedlik okokat kutató elméje érdekes megsejtésre jutott. „A fénynek – mondta – minden sugara, a világítók és nem világítók, vagyis láthatatlanok, Daguerre- és Moser-képeket hoznak létre, de csak különböző idők alatt.”
Ez a megsejtése. azért érdekes, mert a múlt század negyvenes éveinek elején az ultraibolya és infravörös sugárzásokról keveset tudtak, a radioaktivitásról, a Röntgen-sugárzásról meg éppen semmit, ezért feltűnő Jedlik megjegyzése még akkor is, ha tudjuk, hogy a Moser-képekkel kapcsolatosan tévedett.
December 13-án jegyzőkönyvbe veszik, hogy „Staffenberger a Daguerreotypia körébe vágó vizsgálatainak folytatására szólíttatik fel, Jedlik az egésznek theoriájára leend figyelemmel.”
A természettudományok iránt érdeklődők; az orvosok, tanárok, gyógyszerészek esztendőnkint az említett Magyar Orvosok és Természetvizsgálók évi vándorgyűlésein találkoztak, előadásokat hallgattak, kirándultak, társas összejöveteleket tartottak fehér asztalnál.
Az üléseken Jedlik szívesen tartott előadásokat, mutatott be kísérleteket. Így mutatta be Magyarországon először az akkoriban feltalált Ruhmkorff-szikrainduktort az 1841. szeptember 7-én tartott Villanymágnesi tünemények c. előadásában. A nagy teljesítményű induktorok egyébként sokat foglalkoztatták, tölcsér alakú tekercselemekből összeállított induktora kiváló szerkesztőre vall.
Ugyancsak 1841-ben a hazai ipar támogatására Iparegyesület alakult, működési szabályzatát, munkatervét Kossuth Lajos dolgozta ki, elnöke Batthyány Lajos lett. Az Iparegyesület „Erőszeti” osztályában Jedlik találmányokat, újításokat vizsgált felül, gőzgépek átvételénél szakértőként működött, nyolc esetben „gőzmozgonyok” megpróbálását végezte, a Belgiumból érkezett Cockerill gyártmányú vasúti mozdonyok átvételekor az előírt vizsgálatokat elvégezte. Szakértői működése jól jövedelmezett, de tisztségéről hamarosan lemondott, hogy „egy buzgó és idejével szabadabban rendelkező egyénnek a nyomatékos tisztség méltó és munkás viselésére helyet és alkalmat engedjen.”
Egyetemi, társulati, népszerű előadásai remekbe szabottak voltak. Eötvös mondta róla (Emlékbeszédében): „Előadása a kutató tudós előadása volt, ki hallgatóihoz úgy beszélt, mint tudós társakhoz, kik előtt nem rejt el titkot… Behozatta az eszközt, működésbe hozta hallgatóságának szemeláttára, úgy, hogy a kísérlet nemcsak mutatványul, hanem igazi tanulságul is szolgált… kísérleti előadásokat tartott már olyan időben, a mikor még többnyire csak kréta és spongya járta.”
Tanári működése évtizedeiben nemzedékeket nevelt, lelkesített biztatott. 154 tanárjelöltet vizsgáztatott, zárthelyi dolgozataikról valóságos tanulmányt írt. Ha külföldi egyetemen tanult jelöltet kellett a magyar előírásoknak megfelelően levizsgáztatnia, vagy a jelentkező nemzetiségi iskolába készült, németül vizsgáztatott. A vizsgadíjat legtöbbször elengedte. Megmaradt egy levél, melynek írója a díj elengedését kérte. „… már több szegénynek elengedte a taxát – írta a kérelmező – ettől a reménytől éltetve én is, mint valamennyiök közt a legszerencsétlenebb, alázattal bátorkodom kérni… „ stb.
Vizsgán legszívesebben az elektromosságtanból adott fel kérdéseket, ritkábban hőtanból, fénytanból. Kidolgoztatta a mechanikai hőelmélet kérdéseit is, de mechanikai tételt hallgatóinak alig adott.
Egyik hallgatója – Bajusz Mihály – mielőtt az egyetemre került, könyvkötőként dolgozott; bizonyára nem véletlenül kapta Faraday indukciós kísérleteiről szóló beszámolót.
A vizsgázó jelölt dolgozatában Jedlik mint igazi tudós és született pedagógus soha sem azt kereste, mit nem tud a jelentkező, hanem azt, hogy mit tud, mennyire tájékozott a tudományban és tud-e természettudományosan gondolkodni. Magától értetődően, mint minden tudományának élő tudós és tanár, szerette volna, ha követőkre talál, akik közül valaki majd folytatja azt, amit ő elkezdett. Ez az emberileg nagyon is érthető vágya azonban nem teljesült. Erre célzott Eötvös:
„Nem rajta múlt… hanem viszonyaink kedvezőtlensége okozta, hogy tudományos iskolát teremteni nem tudott…”
