SPECIÁLIS SZLAVISZTIKAI TÉMÁK
SPECIÁLIS SZLAVISZTIKAI TÉMÁK
Kniezsa munkáinak hosszú sorában a szláv vonatkozásúak többnyire a magyarsággal is kapcsolatosak (szláv eredetű magyarországi helynevek, jövevényszó-vizsgálatok, a magyarszlovák nyelvhatár története stb.). A nagyszámú hungaroslavicum mellett azonban néhány tiszta slavicum is helyet kapott. Lengyel folyóiratokban tette közzé egy kihalt szláv nyelvnek, az Elba menti polábnak a szókincséhez fűzött észrevételeit, a budapesti közgyűjteményekben őrzött szlovák nyelvemlékekről szóló tájékoztatóját, a keletszlovák nyelvjárás történeti kialakulásáról vallott nézeteit. Több dolgozatában foglalkozott a szlovák művelődéstörténet és nyelvtörténet egyes problémáival, mint amilyen a szláv apostolok és a szlovákok, Cirill és Metód működésének kérdése a Nyitra-vidéken, a palatális mássalhangzók története a szlovákban, a jugoszlavizmusok kérdése a középszlovákban stb.
Ismeretes, hogy a szlovákok több évszázadon át a cseh nyelvet használták adminisztratív és irodalmi funkciókban egyaránt. Kniezsa több szempontból is új módon magyarázta azt a kérdést, hogyan honosodott meg a cseh nyelv a középkori Felső-Magyarországon a szlovákok irodalmi nyelveként. A korábban elterjedt ún. huszita elmélet szerint a cseh irodalmi nyelvet a huszita zsoldosok vezették be a felső-magyarországi szlovákok között elsősorban mint egyházi nyelvet. Ezzel szemben Kniezsa úgy vélekedett, hogy a cseh nyelvnek a szlovákok irodalmi nyelveként való elterjedése a magyarországi joggyakorlattal és annak az írásbeliségre kifejtett hatásával függött össze. A nyugaton dívó közjegyzői intézmény idővel nemzeti nyelvű írásbeli gyakorlatot teremtett. Így már Csehországban is a XV. század elején nemcsak a magán, hanem a hivatalos ügyvitel is nemzeti írásbeliséggel folyt. Magyarországon viszont a felek magánjogi ügyletei a nagyobb egyházi intézmények – káptalanok, kolostorok – mellett kialakult hiteles helyek (loca credibilia) mellett köttettek, természetesen latin nyelven. A hiteles helyek egyházi jellege megakadályozta, hogy az írásbeliség nemzeti nyelvre térjen át. A nyugati és a magyarországi joggyakorlat között még egy lényeges különbség volt: nyugaton saját ügyében, saját pecsétje alatt ki-ki jogérvényesen intézkedhetett, ellenben a magyarországi joggyakorlat nem ismerte el a saját ügyben saját pecsét alatt kiadott írások jogérvényét. Mindezek folytán nyugaton szokássá vált írnokok tartása. Ám a városi önkormányzatok kialakulása Magyarországon is némi változást hozott a joggyakorlatban. A városok ugyanis nem fordultak minden ügyükkel a hiteles helyekhez, hanem bizonyos ügyeket már saját hatáskörükben intéztek el. Ehhez írnokok voltak szükségesek. Magyarországon írnokképzés nem folyt, ezért a szomszédos Ausztriából, Cseh- és Morvaországból, valamint Sziléziából kellett írnokokat hozatni. Az írnokok eleinte németek voltak, mint az őket adó városok. Amint azonban a huszita kortól kezdve a cseh- és morvaországi városok elcsehesedtek, a Magyarországra kerülő írnokok is csehek lettek. Tehát a cseh írásbeliség a felső-magyarországi szlovákoknál behozatal, amit az oklevelek tiszta cseh kancelláriai helyesírása és formai részének a csehországi oklevelekével való tökéletes azonossága is bizonyít. Valószínű, hogy egyik-másik cseh írnok szlovák utódot is nevelt magának. – A felső-magyarországi birtokos nemességnek cseh nyelvű írásbeliségét Kniezsa a következő feltevéssel magyarázta. A nemesség, különösen az oligarchia meg akart szabadulni az egyház rá nehezedő súlyától, s a szomszédos államok joggyakorlatának megfelelően a hiteles helyek mellőzésével rátért a saját ügyben saját pecsét alatt való intézkedésre. Ez természetesen együtt járt írnokok alkalmazásával. Főképpen azok a főurak tértek át erre a gyakorlatra, akiknek a szomszédos országokban is voltak birtokaik. – Kniezsa nézete szerint a felső-magyarországi szlovákok körében eleinte csak adminisztratív célokat szolgáló cseh nyelv készítette elő a talajt ahhoz, hogy a protestantizmus a szlovákoknál nagyobb nehézségek nélkül tudta a cseh nyelvet irodalmi nyelvvé tenni. De nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a szlovák területről fennmaradt legrégibb, egyházi célokat szolgáló irodalmi emlékek nem szlovák földön keletkeztek, hanem mint kész produktumok kerültek oda. Még később is kerültek a szlovákok közé a Morva folyón túlról származó, kész irodalmi termékek. További kutatásnak lehet a feladata, hogy az adminisztrációs és a szorosan vett cseh irodalmi (egyházi) nyelvnek egymáshoz való viszonyát a szlovák történelem folyamán részleteiben is megállapítsa.
